Meddig lesz még senki földje?!

2013. augusztus 5. 21:21 (hétfő) /

Szomorúan tapasztalom újra és újra, hogy nálunk milyen nagyon nehezen mozdulnak előbbre a dolgok. Különösen akkor, ha az a dolog a városszépítéshez, közművesítéshez kapcsolódik, nincs nagyon szem előtt, messze esik a forgalmas városrészektől, utaktól.

Ilyen része a városnak az Arad–Nagylak vasútvonal mentén, a Câmpul liniştii utcától a Secerei és az Agricultorilor utca találkozásáig – ott, ahol a vasúti síneken átvezető gyalogút kanyarog – húzódó embermagasságú gazzal és szeméttel lepett terület. Csak azoknak a Poltura negyedi lakosoknak fájdítja a szemét a látvány, akiknek az útja nap-mint nap arra visz el. Meg a Nagylakra, Pécskára robogó vonatok utasainak.

A negyed idős lakói talán még emlékeznek rá, hogy sok évtizeddel ezelőtt a közelben működött a Braunn féle téglagyár, a homokkitermelést nagy gödrök jelezték. A környék gyerekei tavasztól őszig ide jártak focizni, nyáron fürödni a gyártól alig pár száz méterre kialakult kristálytiszta vizű kis tóban, melynek partját finom homok borította. Télen a mélyebb részeken felgyülemlett vizek befagyott felületén tanultak korcsolyázni vagy egyszerűen csak csúszkáltak. De arra is emlékezhetnek, hogy akkoriban senkinek eszébe nem jutott volna, hogy ide hordja a háztartási szemetet, elcsúfítsa a két-három hektáros, dombos-lankás terület összképét.

Az idilli kép a múlt század hatvanas-hetvenes éveitől kezdett megváltozni. A homokbányát oda hordott soktonnányi földdel betemették. (Máig is titok, hogy milyen céllal.) Alig telt el két esztendő, s a területet beborította a gaz. A környéken időközben felépült tömbházak lakói, később már a magánházakban lakók is, ezt jelzésnek tekintették. Ha senki földje, ha senki sem törődik vele, nosza ide lehet hordani az építkezési törmeléket, háztartási szemetet, üres üvegeket, pillepalackokat, elhullt állatok tetemét. Főként sötétedés után ment az „akció”, az biztonságosabb volt, csökkentette a lehetőségét annak, hogy felfigyeljenek a hivatalos szervek az újabb ad hoc szeméttelepre, amely egyre terjedt, bővült. A rengeteg felgyűlt szemét egy részét „jótékonyan” takarta be az elszaporodott parlagfű, amely összefüggő, két méteres magasságú erdőt alakított ki néhány év alatt. Senki sem háborgatta, hát zavartalanul terjedt. (Pár évvel ezelőtt az embermagasságú gaz két napig takarta egy kegyetlen gyilkosság gyermekáldozatának élettelen testét. A gyilkos ide csalogatta be, majd megfojtotta a sikoltozó kislányt.)

Csak a két utcát összekötő, a síneken átvezető út maradt valamelyest szabadon.

Magam is gyakran jártam s járok ma is arra. Vagy két évvel ezelőtt nem kis elégedettséggel konstatáltam, hogy a sokéves stagnálás után valami megmozdult. Levágták a gazt, elhordták a rengeteg szemetet. Az a hír kapott lábra, hogy netán parkot meg sportpályákat létesítenek itt. De ezek csak találgatások voltak, biztosat senki sem tudott. Arad önkormányzata sem…

Minden maradt, csak az idő haladt előre. A gaz ismét beborította a területet (tucatnyi hajléktalan talál itt magának menedéket tavasztól őszig), de ami még ennél is riasztóbb: a szemétmennyiség újfent látványosan gyarapszik…

Pedig a környék lakóinak valóban szüksége lenne egy kis parkra, a fiataloknak használható sportpályákra, a gyerekeknek tágasabb játszóhelyekre.

Amikor az önkormányzatnál érdeklődtem a terület sorsáról, visszakérdezett az illetékes, hogy vajon nem magántulajdonról van szó? Mert ha igen, a város keze meg van kötve. (Hogy milyen erős kötelekkel, annak eklatáns példája az Obedenariu utcai vízzel teli, a környék lakóit évek óta fertőző gócként fenyegető, omladozó falú gödör, amelyet egy épület alapjának szántak, csak közben elfogyott a tulaj pénze, az építkezéshez már hozzá sem fogott!)

Én nagyon remélem, hogy a terület a város tulajdonában van, s azt is, hogy előbb-utóbb csak kezdenek majd megvalósulni az eredeti tervek.

Talán még megérem, megérjük mi öregek is!

Hozzászólások