Kotroczó József, a fanyesőmester

Megfelelni a veszélyes munka kihívásainak

Írta:
2025. január 9. 14:01 (csütörtök) /

Kotroczó József 1973 júliusában Kisiratoson született a család első gyermekeként, az elemi iskolában Hügel Etelka tanítónő irányításával kezdte el a tanulmányait. Csintalan gyermek létére is nagy szeretettel gondol vissza a türelmes tanítónőre és későbbi tanáraira is. Mivel 1982-ben, kilencéves korában az édesapját a romák agyonverték, az édesanyjuk egyedül nevelte a nála két évvel fiatalabb testvérével, Zoltánnal együtt. Az egyedül maradt anyja sok háziállatot, sertéseket, tehenet és szárnyast is tartott, a két gyermeket is bevonva az állatok ellátásának a munkálataiba. Miután József elvégezte az általános iskolát, tanulmányait a Román Államvasutak Szakiskolájában folytatta, ahol villanyszerelő szakmát tanult, azóta is a vállalat kürtösi részlegén a szakmájában dolgozik. 2002-ben új fordulat állt be az életében, ugyanis a Németországban élő unokatestvérénél töltött egy hónapot, és az ott kiselejtezett motorfűrészek közül megvásárolt egy Stihl márkájú kisebb méretűt, amit hazahozott, elvitte egy majláthfalvi ismerőséhez, aki azt felújította. Azóta már a harmadik Stilh márkájúval dolgozik, mert azok könnyűek és kiváló minőségűek. Először tűzifát vágott a jelzett motorfűrészekkel, de amikor a néhai határőrlaktanyát eladták, annak az új tulajdonosa megkérdezte: nem vágná-e ki az ott található termetes fákat. Belevágott azzal együtt, hogy addig ilyen munkát nem végzett. Tériszony nem gátolta, gyakorló villanyszerelőként felmászott a közelben lévő épületekre, ahonnan levágta a vezetékeket. Utána létrán felmászott a fákra, hogy levágja azokat az ágakat, amelyek kivágáskor veszélyeztették volna a közelben lévő épületeket. 

Amikor Kisiratos környékén néhány évvel ezelőtt nagy vihar tombolt, a község vezetősége felkérte a letörve lógó, valamint a földön heverő ágaknak vagy a kidőlt fáknak az összevágására. A munkához beszerezte a szükséges biztonsági övet, létrát, továbbá minden eszközt, ugyanakkor biztosítottak számára segédeket is, akik a földön eltakarították a levágott ágakat, vagy szükség esetén fel is másztak a fára. Akkoriban sokkal könnyebben kerültek segédek, akikkel végrehajtották a jelzett munkát. Mivel Kisiratoson mindenki tapasztalta a csöppet sem egyszerű és könnyű munkában szerzett jártasságát, a továbbiakban rendszeresen felkérték, ha ilyen jellegű teendők kerültek. Fáról eddig soha nem esett le, ami azonban nem jelenti, hogy magaslati munka közben nem szenvedett volna el kisebb-nagyobb baleseteket. Mivel a fákon kényelmetlen helyzetben is dolgozott, megesett, hogy egy vastag katonanadrágban végzett munka közepette, a fán véletlenül belevágott a lábszárába vagy a bakancsának az orrába, amely nem véletlenül rendelkezik vas-betéttel, ami megvédte a lábujját. A sok fanyeső munka során azt is kikísérletezte, milyen oldalról kell a vastag faágat bevágni, hogy az lezuhanva ne törje össze a közelben lévő épületnek a tetejét. Ha ilyen veszélyek is felmerültek, segédet alkalmazott, aki a földön tartózkodva, arra felé húzta a József által kötéllel megkötött, majd bevágott ágat, hogy az egy fölötte lévő ágon keresztül biztosítva, majd levágva, ne törje össze a közelben lévő épületnek a fedelét. Favágó van elég sok, de olyan, aki felmászik a fára, hogy egyenként vágja le a veszélyes ágakat, egyre kevesebb kerül, hiszen az ilyen munka komoly befektetéssel jár. József 2019-ben a nagyobb motorfűrészét 1000 euróért vásárolta, miközben a kisebbik 800 euróba került. Ilyen rendhagyó munkába nem lehet belevágni komoly felszerelés nélkül. A könnyű, egyik kezében tartott motorfűrésszel comb vastagságú ágakat is könnyedén vág le, miközben a földön tartózkodó segédjét irányítja, merre húzza a kötelet, ami a fölötte vagy a közelében lévő vastagabb ágon keresztülhúzva tartotta a levágott ágat, hogy azt lassan a földre engedje.

 

Favágó utánpótlás nem mutatkozik

E csöppet sem irigylésre méltó, veszélyes munkát Kotroczó József addig akarja folytatni, ameddig az egészsége megengedi, mert utánpótlás nem mutatkozik: manapság a fiatalok nagy része egyetemet végez, sokkal könnyebb, jobban fizető munkát keres. Kotroczó József azonban, akinek megígéri, annak pontosan, ráadásul jutányosan is elvégzi a veszélyes munkát. Tavaly sok munkája volt, bár a fájó dereka miatt egy hónapot kihagyott. 2025-ben január 8-ig már két hasonló munkát végzett el. Eddig nem került olyan bonyolult fanyeső munka, amit nem mert volna elvállalni, azzal együtt, hogy a legtöbb kivágásra, nyesésre szánt fa épületekhez, villanyhálózathoz közel található, s ezért más nem kíván foglalkozni vele. József minden effajta munkát olyan pontossággal és óvatossággal végez el, mintha magának dolgozna, hogy kárt ne tegyen a közelben lévő épületekben. Sokéves tapasztalat birtokában tudja, hol, hogyan kell bevágni a vastag faágat ahhoz, hogy jó irányban zuhanjon le. Soha nem dolgozik egyedül, csak akkor vállal fanyeső munkát, ha azt valaki a földről biztosítja. Azt is tudja, hogy a karvastagságú élő ágakra fel lehet bátran mászni, mert azok egy ember súlya alatt nem törnek le. Ennek ellenére, biztonsági öv nélkül nem mászik fára, egy vastag ágon mindig bebiztosítja magát, ha szükségesnek látja. Mivel villanyszerelő a szakmája, azt a fanyeséssel jól össze lehet egyeztetni, amely bár veszélyes munka, de maga szereti az efféle kihívásokat. Faluhelyen még sok favágó munka kerül, hiszen ott nincs városi jellegű központi fűtésrendszer. 

Kisiratoson az utóbbi időben létrejött egy olyan csapat, amelynek a tagjai összevágják, elhasogatják a tűzifát. Kotroczó József sem panaszkodhat, neki is kerül munkája bőségesen, hiszen nem favágás, akkor villanyszerelés. A favágást azonban jobban szereti, mert az kihívás is, aminek mindenképp meg akar felelni. Eredetileg úgy döntött: 50 éves koráig felmászik a fára, utána azonban már csak a földön vállal favágó munkát. Mivel azonban jól érzi magát, addig akarja folytatni, ameddig a szervezete megengedi.

*

Kotroczó József hozzáértő, fanyeső munkáját magam is megtapasztalhattam, amikor egyik szomszédomnak a folyamatos unszolására, Andó László kisiratosi alpolgármester javaslata nyomán felfogadtam, hogy az udvaromban található termetes diófának vágja le a szomszéd udvarára is átnyúló ágait. Azokról ugyanis a dióval együtt, a levelek is áthulltak, de természetesen, csak az utóbbiakat sérelmezte.

Hozzászólások