In memoriam Makkai Emma

2018. január 11. 17:28 (csütörtök) /

100 esztendővel ezelőtt, január 11-én született Désen Makkai Endréné Vargha Emma, aki a székelyudvarhelyi református kántortanítóképző elvégzése után Bukarestben, Désen, Nyárádszeredán, 1949 és 1969 között pedig a petrozsényi magyar közösségben szolgált pedagógusként, kántorként, lelkészfeleségként. Áldott emléke ma is él hajdani tanítványai lelkében.

Az alábbi írást 2005-ben küldte el az akkor megjelenő iskolai emlékkönyv számára a Bukarestben élő Bágyi Erzsébet véndiák. Makkai Emma tanító néni centenáriumán emlékezzünk reá és mindazon Zsil-völgyi tanítókra, tiszteletes asszonyokra, akik hozzá hasonló hittel, szeretettel, odaadással töltötték be hivatásukat.  

 

Több mint 40 év telt el, amióta a Tanító néni osztályába kerültem.

Nagy T-vel írom tovább is, mivel nekem és nektek is sokat mond ez a név: súlya van! És tisztán él az emlékezetemben a Tanító nénink. Szép, egyenes tartása méltóságot árasztott. Arcvonásai finomak, kozmetikumot, sminket nélkülözve mintha makacsul és diadalmasan bizonyították, hogy mindenben a természetes a tökéletes. Dús hajában már jelentkezett egy-egy ezüstszál, laza kontyba fűzve hosszú, nagy haját, egy különleges jelenség volt.

Ami meghatározta jellemét és éreztette a jelenlétét, az a sokatmondó, meleg tekintete volt. Szeretetre méltó, biztató, jóságos. Kisdiákként lestük és értettük, mikor és hogyan kell viselkednünk ahhoz, hogy a Tanító néni meg legyen velünk elégedve. Boldogok voltunk, amikor elégedetten sugárzott szép, barna szeme!

Hogy mit tanultunk Tőle? Nagy általában egy kisdiák írni, olvasni és számolni tanul, meg viselkedni az első négy osztályban. A szerencsések többet is. A mi osztályunk nagyon szerencsés volt. Megszerettette velünk a művészeteket, például a zenét. Meleg hangja betöltötte a termet, kánonban énekeltünk kedves gyermekdalokat. A kézimunkára nagy hangsúlyt fektetett, nagyon pontos munkát igényelt, a láncszemeket tökéletesen egyformákra kellett varrni, ha nem sikerült, bizony ki kellett bontani és újra varrni, mivel: Dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az  égen / úgy érdemes – mondogatta, valahányszor  biztatott a rendes, pontos munkára. Megszerettette velünk az olvasást, a könyveket, nagy élmény volt számunkra, amikor fejezetenként felolvasta a Koldus és királyfit. Sokszor alig vártuk a folytatást. Talán ennek köszönhetem életem első elolvasott regényét, Az egri csillagokat.

Színdarabot tanultunk: Az unatkozó királykisasszonyt. Mondanivalója a munkára biztatott, aki dolgozik, az soha nem fog unatkozni. A színdarabban táncoltak az udvarhölgyek, szórakoztatták a királykisasszonyt, a menüettet pedig a Tanító néni zongorázta, ami számunkra külön élmény volt. Tőle tanultuk meg a becsület fogalmat! Nem volt szabad csalni, lesni, súgni vagy csintalankodni. Ha mégis megtörtént, be kellett ismernünk és vállalnunk a következményeket. Ilyenkor szomorú volt a tekintete. mi ezt nagyon láttuk és szívre vettük.

Hogy mitől volt a Tanító néni olyan szép? Azt talán most, felnőttként tudnám megfogalmazni: Az arcán tükröződött a belső szépsége, a lelki egyensúlya, a jósága, szeretete.

Tisztelettel nézett Rá mindenki. Példaképe volt a szülőknek is, hisz nemcsak tanított, hanem Ő volt a tiszteletes asszony is. És nemcsak a reformátusok szerették, hanem a katolikusok, unitáriusok, az egész magyar közösség. Egy Jelenség volt városunkban.

Munkáját, fáradozásait talán odaát honorálták. Amiért minket szellemileg és lelkileg gazdagított, most még egyszer megköszönjük. Az emléke legyen áldott!

 

Bágyi Erzsébet, Bukarest

Hozzászólások