„Mindig a múlthoz hasonlítom a jelent”

– Életkor?

– 36 éves vagyok.

– Indulás. A családi háttér mivel járult hozzá ahhoz, hogy ma a tudományotok doktora?

– Aradon születtem, édesanyám német, édesapám félig magyar félig román származású. Én mindig is magyarnak tartottam magam. Szerencsémre jó és szerető családban nőttem fel. Szüleim kitartása és nevelése sokat segített nekem és a testvéremnek is abban, hogy mindketten ledoktoráljunk. Mindezekhez még hozzátehetném, hogy az öcsémmel folytatott parázs „viták” a kémia, illetve történelemtudomány hasznáról az emberiség fejlődésében sokat segítettek abban, hogy logikusan tudjak érvelni azokkal szemben, akik számára a történelem nem több mint dátumokkal megtűzdelt „Piroska és a farkas”.

– Mit köszönhet óvónőinek, tanítóinak, általános, és középiskolai tanárainak?

– Talán a legtöbbet Gyurkócza Aranka tanító néninek köszönhetem, aki nemcsak írni és olvasni tanított meg, hanem elindított azon útón, melynek macskaköveit most is taposom. Szerencsém volt, mert Arad legjobb történelem tanárai/tanárnői oktattak – az általános iskolában Komádi Sándor és Olasz Angéla, a középiskolában Ujj János. Ő, osztályfőnökként megmutatta, mit jelent valóban embernek, magyar embernek lenni, történelemtanárként megtanított tudományosan gondolkodni és rendet rakott a fejemben kavargó adathalmazban.

– Az egyetem, mely ottani tanárai terelték arra a szakterületre, amelyenkikötött?

– Amikor az egyetemre kerültem még nem tudtam pontosan mivel is fogok foglalkozni, kedvencem az ókori kelet, pontosabban Mezopotámia története volt. Harmadéven, nagyrészt Csucsuja István történész-professzornak köszönhetően nyergeltem át a jelenkorra, és ezen belül elsősorban Közép- és Kelet-Európa történetére.

– Miért azt a témát választotta doktori téziséül, amelyiket?

– Az aradi kisebbségek életét tanulmányoztam a két világháború közötti időszakban. Mindig is érdekeltek a civilizációk közötti kapcsolatok – egyik kedvenc könyvem Arnold J. Toynbbe: „Tanulmány a történelemről” című munkája –, de Csucsuja István bizonyította be számomra, hogy itt helyben is, a sumér–akkád kölcsönhatások boncolgatásánál érdekesebb kérdések várnak megoldásra. 

– Mi újat adott eddig a művelt tudományának, és milyen kifutást jósol témaválasztásának?

– Nehéz erre a kérdésre egyszerűen felelni, ha szofista módon fogalmaznák, azt mondhatnám, hogy a semminél többet, de a valaminél kevesebbet. Dolgozatomban megpróbáltam felvázolni, hogyan is alkalmazkodtak az aradi kisebbségek az 1920 után megváltozott viszonyokhoz, milyen döntéseket hoztak, mi állt e döntések hátterében, illetve milyen mértékben sikerült felmérniük és kiaknázniuk gazdasági, társadalmi és kulturális lehetőségeiket. Mint általában történni szokott, menet közben jöttem rá, hogy a téma sokkal több lehetőséget rejt magában, sokkal több kérdést vett fel, mint gondoltam. Kénytelen voltam az első 300 oldal után lezárni a dolgozatomat, mert abban biztos voltam, hogy tanáraim nem igazán értékelték volna, ha egy a „Háború és békéhez” hasonló volumenű munkán kell átrágniuk magukat. Az mindenesetre nyilvánvalóvá vált, hogy azok a kisebbségek voltak „sikeresek”, amelyek romantikus képzelgéseket és pártideológiákat mellőzve felmértek gazdasági, társadalmi, kulturális erőforrásaikat/lehetőségeiket, és ezek ismeretében határozták meg céljaikat.

– Milyen szakmai, tudományos és emberi pályaívet képzel ma magának?

– Jelen pillanatban már „sínen vagyok”, így inkább csak folytatni szeretném mindazt, amit elkezdtem, bár természetesen jobban örülnék, ha több időm jutna kedvenc történelmi problémáim boncolgatására.

– A doktorin kívül mi az, amit fontosnak tart eddigi tevékenységéből.

– A legfontosabbnak azt tartom, hogy nemcsak szobatudósként, hanem tanárként is megálltam a helyem, illetve, hogy már a kollegáim sorában üdvözölhetem volt tanítványaimat.

– Milyennek ítéli romániai, erdélyi magyar közéleti érzékenységét?

– Természetesen kötelességemnek érzem, hogy nyomon kövessem az aktuális politikai-társadalmi történéseket, de mivel abba a súlyos, történészi betegségbe szenvedek, hogy mindig a múlthoz hasonlítom a jelent, ott keresek követendő példákat, inkább nem veszek részt aktívan a közéletben.

Nagy István