„Nagy örömmel csináljuk ezt. Próbálja meg más is!”

– Hol szól ilyen hangosan a rádió?

BANDI: A cseresznyefa tetején van egy madárijesztő, abba szereltünk be egy rádiót, hogy a hangja elkergesse a seregélyeket.

– Milyen adókra állítjátok?

BANDI: Leghatásosabbak a România Culturală meg a Kossuth Rádió.

– Éjjel-nappal szól ez a rádió?

BANDI: Este általában kikapcsoljuk.

– Gratulálok unokátokhoz, Timike második gyermekéhez, aki nemrég jött a világra. Timike néhány éve érettségizett a Csiky Gergely Főgimnáziumban.

BANDI: Nagyon büszkék vagyunk, örül az egész család.  Második leányunokánk született meg egy nagyon jeles napon, Szent Antal napján. Ezért kapta az Antónia nevet.

– Milyen gyakran van alkalmatok találkozni gyermekeitekkel?

PIROSKA: Amíg kicsik a gyerekek, sűrűbben jönnek a nagyszülőkhöz, aztán már ritkábban. Az én unokám, Dorottya már tizenöt éves. Kicsi korában gyakran meglátogatott, kedvelte ezeket a régiségeket, érdekelte a falusi élet. Ahogy nőtt, ez egy kicsit megváltozott. De lehet, hogy később ismét megjön a kedve.

– Ti házasok vagytok?

PIROSKA: Élettársak vagyunk. Férjem meghalt 21 évvel ezelőtt. Találtam magamnak egy társat Bandi személyében. Ebben a korban az ember már azt nézi, hogy legyen mellette valaki. Most már nem a szerelem az első, hanem a tisztelet, a szeretet, a megbecsülés, az, hogy jóban-rosszban összetartsunk. Egymásra találtunk. A tájház hozott össze jobban bennünket. Véletlenül találkoztunk, pedig mindketten tornyaiak vagyunk.

BANDI: A sors hozott össze bennünket. Tizenhat éve együtt vagyunk. Akár házasságnak is nevezhető ez a viszony. De nem hiszem, hogy a papír a legfontosabb. Mondhatom, hogy életem legszebb periódusát éltem le, és élem a mai napig Piroskával. Sok a közös célunk. Mindenkinek csak Piroska és Bandi vagyunk, és nem Tóth Piroska meg Suttyák András.

– Szoktatok vitatkozni?

PIROSKA: Természetesen szoktunk. Minden embernek, egyénisége szerint, megvan a saját véleménye, van véleménynyilvánítás, és ebből vita születik. És a vita sokszor nagyon jó eredménnyel zárul, és tanulsága is lehet.

– Ki az úr a házban?

BANDI: Egyértelműen Piroska… Azt szoktam mondani, hogy ő az úr, és én vagyok a szóvivője.

„Megpróbáltuk önerőből”

– Honnan jött az ötlet, hogy tájházat rendezzetek be Tornyán?

PIROSKA: Amikor egyedül maradtam, megpróbáltam feltalálni magam. Létezett Aradon, a Kocsik Jóska bácsi vezette magyar gazdák szervezetén belül egy gazdasszony kör. Bekapcsolódtam a munkájukba. Mentünk Magyarországra, s láttuk, hogy ott mennyire foglalkoznak a tájházakkal. Miután hazajöttem, arra gondoltam, nekem is kéne valamit csinálni. Itt volt ez a ház, örökség az öcsém után… Próbálkoztam pályázattal, de nem ment. És akkor képbe jött Bandi. Ketten együtt eldöntöttük, hogy nem pályázunk, hanem megpróbáljuk önerőből. Eleinte csupán hétvégi háznak szántuk, de végül kialakult ez, ahol egész nyáron nyitva a kapu.

BANDI: Amikor tízéves volt a tájház, kiadtunk egy könyvet: „A nádkúptól a tájházig”. Kezdetben valóban csak egy nádkúp állt az udvaron és nagyon kevés eszköz.

– Honnan szereztétek a tárgyakat és az eszközöket?

BANDI: Általában a faluból kaptuk, a családi örökségből. Most már 16 éve működtetjük a „Pro Pir Kult” alapítvány nevében. Megismertek bennünket a környéken. Sokszor a kapun átdobott tárgyakat is találunk, amelyeket nekünk szánnak ismeretlenek. Mindig mondom ismerősöknek, hogy ha találnak valamilyen régi szerszámot, tárgyat, ne dobják el. Lomtalanításkor, ha lebontanak házakat, vagy meghalnak a lakók, el szoktunk menni Piroskával padlást takarítani, akár 40 fokos melegben.  És találunk ezt-azt. Persze ezeket a tárgyakat fel kell újítani. Hoztak dolgokat Varjasról, Battonyáról is. Jó a kapcsolatunk a battonyai, a dombegyházi tájházzal. Szoktunk cserélni tárgyakat. A szarvasiaktól kaptunk egy kendertilolót. Úgyhogy most már be tudjuk mutatni a kender megmunkálását: az áztatást, a tilolást, a fésülést, a fonást.

„Szeretnénk bemutatni a régi paraszti életet”

– Ti végül Aradon vagy Tornyán laktok?

PIROSKA: Kétlakiak vagyunk. Télen Aradon éljük városi életünket, színházba járunk és egyéb kulturális eseményeket látogatunk, és tartjuk a kapcsolatot az ottani barátokkal. Ahogy tavaszodik, Bandi már kint van Tornyán, tesz-vesz a ház körül. Ahogy megérkezik a jó idő, kijövünk ide, és megkezdjük a munkánkat. Télire semmit sem hagyunk kint az udvaron, sem szerszámokat, sem dísztárgyakat, sem virágokat. Védjük őket a tél vasfogától. Bandinak nehezebb a dolga, amikor elővesszük ezeket a pajtából. Megnézi, mit kellene még felújítani, hogyan lehet tovább tartósítani a tárgyakat.

– Miről nevezetes ez a kis Paradicsom? Mit talál itt a vendég?

PIROSKA: Igyekszünk bemutatni a régi paraszti életet, hogyan éltek itt, Tornyán együtt magyarok, románok, szerbek, kölcsönös tiszteletben, szeretetben. Ha bejön ide valaki, megmondjuk neki, hogy ez egy magyar ház, mi magyarok vagyunk, és tiszteletben tartjuk azt, hogy elsősorban tornyaiak vagyunk. Szeretnénk bemutatni minden régi tornyai életét. Ha bemegyünk a házba, látunk itt magyar, román és szerb népviseletet is. Bár Tornyán nem volt egy kimondottan jellegzetes viselet. Azt gondolom, azért, mert elég közel van a városhoz, sőt Tornya mezőváros volt. Inkább a polgárosodás volt jellemző rá. Egyszerű paraszti ruhákat hordtak az emberek. Vendégeinket igyekszünk szeretettel fogadni, nem úgy bemutatni ezt az egészet, mint egy múzeumot.

„Idősebb vendégeink nálunk újraélik gyerekkorukat”

BANDI: A tárgyak, szerszámok 90%-a működik. Piroska sző, fon a bemutatókon, meg azokon kívül is, ha ráér. Ezen kívül bemutatunk lángos-sütést, szappanfőzést a különböző eseményeken. Mi éljük ezt a tájházat. Állataink vannak, a gyerekek nagy élvezettel simogatják a bárányokat. Sajnos kutyánk, egy magyar puli nemrég kimúlt. Ki lehet próbálni a karikás ostor csattogtatását, ami nagy élvezet egy pohár bor után.

– Melyek azok a tárgyak, amelyek a legközelebb állnak a szívetekhez, amelyekre a legbüszkébbek vagytok?

PIROSKA: Mindegyikre büszke vagyok, mindegyikhez kötődöm. Például ott van a szobában anyukám hálószoba-bútora, amivel ő férjhez ment, amelyet egy tornyai asztalos készített. A szövőszék is régi szép emlék. Gyerekkoromban nagyon sokat voltam nagymamámnál, aki rendkívül kedves, mesélő asszony volt. Télen sokat szőtt. Odatette a szövőszéket az ablak elé az első szobában, ahol a legvilágosabb volt. Én voltam a kisegítője, aki gombolyítottam. Mikor már elértem a talpalót, én is szőttem. Ez mindig eszembe jut, akárhányszor beülök a szövőszékbe. Idősebb vendégek, ha belépnek a kapun, újraélik gyerekkorukat.

„Kenyérlángosunknak nem titkos a receptje”

– Híresek vagytok vendégszeretetekről. Tavaly nyáron egy kiránduló csoporttal együtt mi is tapasztalhattuk. Csodás volt a kenyérlángos, amelyet Piroska gyúrt, és Bandi sütött a kemencében. Elárulnátok a receptjét? Vagy titkos?

PIROSKA: Nincs titkos receptje. Nagyon egyszerű. Hagyományos kenyértészta: liszt, víz, só, élesztő. Ami a legfontosabb: a dagasztás. Kézzel dagasztom úgy, ahogy nagymamámtól tanultam. Ha valamit szívvel-lélekkel csinálsz, az nagyon finom lesz. És tényleg sikerül a lángos! Kicsit változtattunk a régi recepten; a gyerekek parasztpizzának is nevezik, mert már sütés előtt teszünk rá tejfölt, egy kis sonkát, kolbászt, hagymát, sajtot. Régen egyszerűen megsütötték, s miután kivették a kemencéből, tejfölt vagy kacsazsírt kentek rá.

– Számít, hogyan sütöd meg?

BANDI: Nagyon sokat számít… Amikor a kisiratosi Páter Godó Általános Iskola diákjai voltak itt, sütöttünk 45 lángost. Nem kis teljesítmény volt. Kétszer is rá kellett fűteni a kemencére. De általában tízen alul nem szoktunk sütni.

– Milyen fával fűtöd a kemencét?

BANDI: Gallyal, rőzsével… A lángoskészítésbe gyakran a látogatók is besegítenek. Legtöbbször csak egy fotó erejéig.

– Pálinkával is szoktad kínálni vendégeidet. Te főzöd?

BANDI: A felnőtt látogatóinkat belépéskor megilleti egy kupica pálinka és egy pohár víz. Évek óta itthon főzöm a pálinkát. Amikor finomítom, a fő kóstoló Piroska. Az ízre ő szokott rábólintani. Tavaly Orosházán a nemzetközi kolbász- és pálinkaversenyen második díjat nyert a pálinkám.