(1950–1960)
Dr. Berthe Nándor, az Aradi Római Katolikus Főgimnázium tanára (1919–1950) és igazgatója (1943–1950), 98 éves korában hunyt el. A 98 éves kor, számításaim szerint, az 1896 és 1994 közötti időszakot öleli fel. Halálozási éve 1994 (december), vagy 1995 (január). Ezért a bizonytalanság. Több alkalommal írtam róla. Elég jól ismertem, három és fél tanévet a 4-es Számú Középiskolában a közelében töltöttem, néhányszor elkísértem az általa vezetett kirándulásokra. Nem voltunk barátok. („Atyai barátságra” gondoltam.) Tiszteltem őt, műveltségét nagyra értékeltem. Ő elfogadott engem. Hogy szeretett volna? Nem tudom. Többen „megosztó” embernek mondták.
Folyamatosan sajnáltam, hogy Fischer Aladár, dr. Berthe Nándor, dr. Schweitzer József nem (?) írtak, nem hagytak maguk után naplót. Ficzay Dénes feljegyzéseit ismerjük, Fábián György és Gnandt János állandó jelleggel, amíg éltek, megosztották velem gondolataikat. Ujj János megírta „A” Gazsit, Puskel Péter a volt KG és Magyar Vegyes életének számos eseményét megörökítette. Husztik Katalint és Matekovits Mihályt a Zárda krónikásaiként is nyilvántartjuk.
…
A napokban egy kedves tanítvány, kései „zárdista”, kezembe adott 42 gépelt oldalt – „kéziratot” –, dr. Berthe Nándor naplószerű feljegyzéseit az általa 1950–1960 között vezetett kirándulásokról.
Ez a 42 oldal az én 2014. évi legizgalmasabb olvasmányom lett.
A szöveg elég száraz, tele adatokkal. Nem fáraszt, de nem is szórakoztat. Dokumentumértéke van.
Megtudhatjuk – az utazási irodák és a panorámabuszok korában élünk –, hogyan kirándultak tanáraikkal az aradi diákok 1950 és 1960 között. Nem külföldre, Erdélybe, a hegyekbe indultak. Volt úgy, hogy száznál több jelentkezőből kellett kiválasztani 66-ot. Nem volt könnyű feladat.
Megismerhetjük a kirándulások hangulatát, a szegényes körülményeket, a tanár-diák kapcsolatok jellegét. A kirándulások vezetője, „Nándi bácsi”, feljegyzéseiben jellemzi, minősíti is a kíséretében lévő tanárokat. Nem kertel, nem udvariaskodik, kíméletlenül fogalmaz. Ezért gondolom azt, hogy a „napló” egészében, 2014-ben, nem publikus.
Ez nem egy „elmarasztalt” kolléga véleménye, mert a sorok írója egyike azoknak, akikkel Nándi bácsi megértő, elégedett, elfogadó, akiket visszafogottan ugyan, de dicsér is.
Nincs itt az ideje és értelmét sem látom a teljes szöveg közlésének.
Ennek a szellemében válogatok.
…
Ezt a 10 évet egyszerűen „Pedagógiai Iskola” korszaknak nevezhetem.
Korábban, 1948-ban Alduna, 1949-ben Biharfüred, 1950-ben „semmi”.
Összezördülések. Szeptemberben kifúrtak. El kellett hagynom azt az iskolát, ahol 32 évet (1) dolgoztam. Ez az idő volt életem gerince. Nem az bántott, hogy ott kellett hagynom az igazgatói „bársonyszéket”, ami egyáltalán nem volt az. Az bántott, hogy régi iskolámat kellett elhagynom. A jóságos Nicu (2) megnyugtatott: csak egy évről van szó. Sohasem kerültem vissza. A búcsú végleges volt.
Az új iskola… Sohasem melegedtem föl teljesen. Hisztis vénkisasszony az igazgatónő, a többi is az, mármint a hölgyek. A férfiak rokonszenvesek. No de nem erről van szó.
Itt megszakadt a panaszkodás, a diákokról ír s azonnal rátér a kirándulások szervezésének a lehetőségére.
Dr. Berthe Nándor 1950-ben, ötvennégy évesen került át a Kálvin János utcából a Püspökség utcai Magyar Pedagógiai Leányiskolába.
E sorok írója 1954-ben, huszonhárom évesen kezdett tanítani, az időközben 4-es Számú Középiskolává vedlett intézetben.
Egészen más képet láttam. Valóban voltak „vénkisasszonyok” is – egy vénember ezt már bántás szándéka nélkül leírhatja –, különben remek közösség fogadott és nagyszerű diákok. Dr. Berthe Nándor minden szavát, minden mozdulatát lestem. Ő volt a tantestületi értekezlet jegyzője. Miután legfiatalabbként ülhettem a tanári szoba asztalához, Nándi bácsi azonnal rám akarta ruházni terhesnek vélt, de megtisztelő funkcióját. Esküre emelt ujjakkal bizonygattam alkalmatlanságomat, ronda, olvashatatlan írásomra hivatkoztam.
A „vénkisasszonyoknak” és az iskola fiatal igazgatónőjének, Schmidt Márianak együttes fellépése mentett meg.
Tanári pályám legszebb három és fél évét töltöttem a „Zárdában”. Nándi bácsi, Czédly Karcsi és Incze Irénke hűséges kirándulótársa lettem. A terepversenyekre (tájékozódási versenyekre) is velük mentem.
Térjünk vissza a dr. Berthe Nándor vezette nagy, vagy csak nagyobb kirándulásokra.
1. Első petrozsényi út (1951. július), 2. Második petrozsényi út (1952), 3. Bucegi, Fábiánnal (1953), 4. Retyezát, lányokkal (1954. július 8–16.), 5. Első erdélyi körút (1954. augusztus 13–27.), 6. Téli Páring (1955. október 30-november 2.), 7. Poiana Rusca, terepverseny (1956. április 29.–május1.), 8. Muntele Mic (1957. január 10–13.), 9. Crivaia (1957. április 8–14.), 10. Második, a „nagy erdélyi körút” (1957. július 17–30.), 11. Retyezat–Alduna (1959), 12. Şurian (1957. november 6–11.)
Mi indokolja ezt a fárasztó felsorolást?
Ez iskolatörténet is. Emlékeket ébreszt a még élő egykori résztvevőkben. És… és… talán inspirál is.
Réhon József
Folytatjuk
A kézirat, Barta Magda közvetítésével, Gerner Anna és Gerner Hedvig önzetlen gesztusaként került hozzám. Köszönöm egykori tanítványaim ajándékát. (RJ)
Megjegyzések:
1. Dr. Berthe Nándor kinevezése 1919-nél korábbi, a Királyi Főgimnáziumba szólt, ezért számolt 32 évet.
2. Nicu; lehetett Lazar Nichi tanár, tanfelügyelő, barát.
3. A földrajzi elnevezések román és magyar nyelvű következetlen használata a naplót követi.
Hozzászólások