Nem luxus, szükséglet

B. T. simonyifalvi olvasónk levele indította el bennem újra a szomorú gondolatokat, amelyek hetek óta foglalkoztatják a közvéleményt, de különösképpen az érintetteket. 

Köztudott, hogy a kormány megszorító intézkedései a legelesettebbek, a legrászorultabbakat – a fogyatékkal élőket – sem kímélik. Az a terv, hogy 2011. január elsejétől jócskán megnyirbálják mindazokat a juttatásokat, havi állami támogatásokat, amelyeket hosszas küzdelem után a múlt század kilencvenes éveiben sikerült kiharcolniuk a fogyatékkal élők érdekeit, jogait képviselő civilszervezeteknek. Aki némi információval rendelkezik ebben a témakörben, az jól tudja, hogy olyan szerény összegekről van szó, amelyek nem oldják meg a számtalan gonddal küszködők helyzetét, csupán valamelyest megkönnyítik mindennapi küzdelmüket a szalmaszálnyi anyagi segítséggel. A néhány évvel ezelőtt a havi 200-300 lejes segély pótlására bevezetett úgynevezett kiegészítő költségvetés, juttatás (buget complementar) havonta még 91 lejt biztosít a súlyosan fogyatékosoknak, 68 lejt a hangsúlyos fogyatékosságú és 33,5 lejt a közepesen fogyatékos személyeknek a különböző pluszkiadások (telefondíj, villanyszámla, pelenka, gyógyszer stb.) egy részének fedezésére. Ezekből a kemény pénzekből akar elvenni a kormány, nem „feledkezve meg” természetesen a fogyatékos személyek gondozói fizetésének csökkentéséről sem.  

Ismertem egy édesanyát, aki huszonvalahány évig egyedül, minden külső anyagi támogatás nélkül gondozta súlyos testi és szellemi fogyatékkal született magatehetetlen, gyógyíthatatlan fiát: etette, pelenkázta, mosdatta, beszélt hozzá, noha érthetetlen gügyögésen kívül más választ sosem kapott… Bár lelkileg belerokkant, csodálatra méltó türelemmel, zokszó nélkül hordozta súlyos keresztjét. A barátok, ismerősök jóindulatú javaslatát, hogy utaltassa be fiát súlyos fogyatékosokat gondozó állami intézménybe (talán akad ilyen Romániában?!), felháborodottan utasította vissza: – Nélkülem néhány hét, hónap alatt meghalna… Engem ismer, ragaszkodik hozzám. Nem akarom elveszíteni.

A kilencvenes években kiharcolt szerény állami támogatás már nem sokáig segítette. A fia meghalt. És ő sokáig nem találta a helyét, hisz elvesztette élete értelmét.

Több száz fogyatékos személy – felnőttek és gyermekek – él Aradon és a megyében. Nagyon nehéz nekik is, családjuknak is. Ezt fölösleges bizonygatni. A közvélemény ezért is tartja embertelennek, felháborítónak még a gondolatát is annak, hogy a súlyos egészségügyi, megélhetési gondokkal küszködőktől a kormány elvegye azt, amit néhány évvel ezelőtt adott nekik, ahelyett, hogy újabb szociális intézkedésekkel segítse őket.

Visszatérve B. T. olvasónk panaszára: azt nehezményezi, hogy néhány éve elvették a fogyatékkal élőktől az ingyenes telefont, pedig egy halmozottan beteg ember számára ez nem luxus, hanem szükséglet. Az írást olvasva talán már rájött, hogy nincs szó az ingyenesség megszüntetéséről, amely évekig csak a Romtelecom telefonnal rendelkező fogyatékosoknak kedvezett, viszont az elmúlt esztendőkben egyre több új telefontársaság jelent meg a piacon. Akkor döntött úgy a kormány, hogy költség-kiegészítő juttatás formájában minden fogyatékkal élő megkapja a támogatást: a havonta folyósított összegből fizetheti a telefonszámát, függetlenül attól, melyik társaság kliense. Olvasónk havi pótlékának összege 234 lej, ebből az összegből 68 lej a költség-kiegészítés.

Az érintettek most azért küzdenek, hogy ezt a keveset ne vegye el tőlük az állam!