„Öngyilkosságba kergetik az országot”

A nyugdíj-és fizetéscsökkentésekről szóló államfői bejelentés keltette sokkhatás – bár nyugodtan nevezhetem pánikhangulatnak is – az elmúlt napokban  nemhogy csökkent volna, hanem tovább fokozódott. 

Annak arányában, ahogy az emberekben mindinkább tudatosodott ezeknek a megszorító, sokak szerint népirtónak minősített, intézkedéseknek az egyenes következménye, nevezetesen az ország lakossága döntő többségét érintő, már most is a bányászbéka szintje körül mozgó életszínvonal további romlása, az általános elszegényedés fokozódása.

A felháborodott, elkeseredett tiltakozások a bejelentés óta egyre nagyobb hullámokat vetnek. Az emberek számára érthetetlen, hihetetlen, hogy azok, akik szavazataik nyomán az ország élére kerültek, a lakosság nyomorának fokozásával próbálják megállítani a gazdaság zuhanó repülését, amely éppen az ő felelőtlenségük, hozzá nem értésük, önzésük eredménye.

Tisza Ervin nyugdíjas mérnök telefonon érdeklődött szerkesztőségünkben: derítsük ki, hogy a televízióban beharangozott, a nyugdíjcsökkentés alkalmazása ellen indított országos aláírásgyűjtésre itt Aradon hol lehet jelentkezni. Mert ő feltétlenül alá akarja írni azt a listát:

– Felháborító, amit a nyugdíjasokkal csinálnak. Az ország a szakadék szélén áll és mit látunk, hallunk, olvasunk a tévében, újságokban? A kormány most is milliárdokat szór szét, elherdált milliárdokról nem tud számot adni. A választásokon én az RMDSZ-re szavaztam, s most, hogy ők is a hatalom részesei lettek, döbbentem tapasztaljuk, milyen erősen támogatják a kormányt. Nem állnak ki azok mellett, akiknek a választás előtt fűt-fát ígértek…Egyetértek azzal, hogy mindenkinek részt kell vállalnia a nehézségekből, de tegye ezt erejének, anyagi helyzetének arányában. Miért nem nyúlnak a 20-30 ezer lejes, meg még annál is jóval magasabb nyugdíjakhoz, 100 ezer lejes fizetésekhez? Legyenek ők az elsők, ne az egy egész életét keményen ledolgozó kisnyugdíjasokat nyomorgassák most is…

Balaj Ilona 80 éves, közel negyven évet dolgozott két műszakban az egyik aradi könnyűipari vállalatban. Nyugdíja valamivel magasabb az országos bruttó minimálbérnél. Most ebből akarnak 15 százalékot levágni!

– Bevallom, először nem akartam elhinni, hogy mire készülnek a vezetőink. Bár jóra az utóbbi időben egyáltalán nem számíthattunk, nemcsak mi nyugdíjasok, mindenki (a felső tízezer kivételével) ebben az országban. Én minden hónapban nyugdíjam negyed részét gyógyszerekre költöm. Egyéb kisebb-nagyobb nyavalyáim mellett krónikus szívbeteg vagyok, a gyógyszer az életet jelenti számomra. Ahol csak lehet, takarékoskodom, de így is nehezen élek, egyik hónapról a másikra. És vannak nálam még sokkal szerencsétlenebbek, szegényebbek, akik 300-400 lejes nyugdíjból tengetik mindennapjaikat… Vezetőink szánt szándékkal el akarnak pusztítani bennünket, azokat, akiknek a szavazataiért néhány hónappal ezelőtt annyira kampányoltak. Kérdezem tőlük: ennyire rövid a memóriájuk? S valóban a tőlünk elvett pár millió lej fogja megmenteni a szakadékba zuhanástól az országot?

Bacos Suplăcan Mónika nyugdíjas harciasan felcsattan a kérdésre, hogy mi a véleménye a jelenlegi kormányról, a főként a kispénzű embereket sújtó intézkedéseiről:

– Szégyellhetik magukat egytől egyig, kivétel nélkül. Mi bíztunk bennük, amikor megválasztottuk őket, bízni akartunk abban, hogy teljesítik ígéreteiket, hogy kivezetik az országot a válságos helyzetből ésszerű döntésekkel, intézkedésekkel. Erre mi történik? Az országot a tehetetlenségbe, a nyomorba, az öngyilkosságba kergetik! Miközben foggal-körömmel ragaszkodnak megszerzett bársonyszékükhöz, javaikhoz, pénzükhöz, a funkcióval járó ezernyi kedvezményhez, amelyről mi még csak álmodni sem merünk… Ha gerincesek lennének, lemondanának, félre állnának, átadnák a helyüket egy olyan vezetésnek, amelyet felkészült, értelmes szakemberek alkotnának, nem pedig minden hájjal megkent, csak a maguk érdekeivel törődő politikusok!

Sok ezer sorstársához hasonlóan N.C 70 éves nyugdíjas asszony kétszobás tömbház lakásban lakik. Arra kért ne írjam ki a nevét, nem akarja sem sajnáltatni magát, sem azt, hogy szegénysége miatt lenézzék. Harmincvalahány évet „húzott” le a hajdani UTA textilüzem szövödéjében, három műszakban. Most meg alig tud megélni a nyugdíjából.

– Már az elmúlt télen is nagyon össze kellett húznom a nadrágszíjat. A lakásfenntartási költségek elvitték a nyugdíjam 30-40 százalékát. A maradékot kellett úgy beosztanom, hogy mindenre jusson. Sajnos ez nem mindig sikerült. Volt, hogy a költségek fizetésével is elmaradtam egy hónapot. Gondoltam, majd a nyáron spórolok kicsit, hiszen jövő télen sokkal magasabbak lesznek a blokk-költségek, mert drágult a hőenergia és még ki tudja mi fog drágulni. Erre mi történik? Az állam elveszi az amúgy is kicsi nyugdíjam 15 százalékát! Azt üzenem a vezetőinknek, éljenek meg ők és családjuk annyi pénzből, mint a sok millió nyugdíjas.

Ilyen nyilatkozatok után mit mondhatnék még? Az elkeseredett, felháborodott szavak önmagukért beszélnek.