Össznemzeti stratégia 2020 – régi-új feladatunk

Összeszámolni is hosszú ideig tart, hogy a honfoglalás óta hányszor védtük (meg) Európát a külső erőktől. Sokszor harcoltunk azért, amit jó és nemes értelemben vett Európának és európai kultúrának tartunk. Sőt, a közös európai kultúrát és életteret gyarapítottuk még e harcok alatt is. Hányan tudják vajon a magyarok közül, hogy a nulla hosszúsági fokot (mai nevén a londoni greenwichi délkör) eredetileg a váradi várban határozta meg, és húzta meg ott az 1464-ben Mátyás király és tanítója Vitéz János püspök által Váradra hívott osztrák csillagász, Georg von Peuerbach? Ezt használta alig 25 évvel később Amerika felfedezője, Kolumbusz Kristóf, majd Ferdinánd Magellán is, aki először hajózta körbe a Földet. Közben Kinizsi Pál és Báthory István vezetésével a magyarországi hadtestek a Fehér megyei Kenyérmezőn vették el a kedvét az oszmán seregeknek, hogy Erdély földjére támadjanak 1479-ben.

Mindezt a többi közép-európai néppel közösen tettük. Pontosabban együtt vagy egymás ellen, sikeresen próbálkozva vagy épp sikertelenül. E harcok közben fogytunk rendesen. Elnéptelenedett alföldi mezővárosok, föld színéről is letörölt falvak kísérték a századokat a Kárpát-medencében. De a sok viszontagság és elkövetett hiba után is kihúzhatjuk magunkat: szemben tatárral, törökkel, szovjettel és kommunistával mi vagyunk. Itt vagyunk. Pozsonytól Brassóig.

Újabb kihívás

Az idei év újra kihívás elé állította össznemzeti közösségünket, amiben határok ide vagy oda, de helye és feladata van az egész magyar nemzetnek. Megint csak Pozsonytól Brassóig. Sőt rajtunk túlmutatóan Krakkótól Prágán, Budapesten és Aradon át egészen Zágrábig és Belgrádig. Várjuk ide Bukarestet is. Kevés az idő a felkészülésre, az ellenfél sem janicsár hadak vagy szovjet tankok formájában érkezik. Ebben a harcban a NATO közös védelemről szóló híres 5. cikkelye sem tud segíteni, mert ezt a harcot belülről indították. Az úgynevezett nyugati civilizáció – amelynek a magyar nemzet mindenkor értékes és aktívan gyarapító tagja volt és ma is az – saját kényelme és anyagi jóléte okozta tunyasága miatt hanyatlik. Minden értékes elemét, vívmányát ki akarják forgatni valódi tartalmából. Mintha a szavakból csak a betűk maradnának, de a szavak mögöttes tartalma eltűnne.

A jogállam nevében 2020-ban szobrokat lehet megrongálni és meggyalázni Washingtonban, Párizsban, Londonban, zavargásokat lehet indítani már Hollandiában és Németországban is. Mert a „jogállam”, mint fogalom elveszíti tartalmát és csak a hangzatos szlogenek maradnak. A jogállam, azaz a jog uralkodása a nyugati civilizációnk vívmánya, s most önmagát fogja eltemetni?

Ugyanezen szereplők, az utcai zavargásokat szító vezetőik és a megvezetett tömegek folyamatosan kárt tesznek a magántulajdonban: autók felgyújtása, boltok, áruházak kifosztása, rongálások és garázda tettek bizonyítják az „eszmék terjedését”. Sőt a demokrácia nevében az amerikai portlandi ügyészség épületét támadják, mint az egyik legalapvetőbb hatalmi ág intézményét, az igazságszolgáltatást.

Nyugaton ma már bárkire élőre rá lehet sütni a fehér felsőbbrendűség és rasszizmus bélyegét. Egyre több embert bocsátanak el munkahelyéről a vád és nem az ítélet alapján. Közben bárkire, aki már nem él rá lehet sütni a rabszolgatartás támogatásának gondolatát, amely, mint vád szintén elég az adott illető életművének meggyalázásához. Kíváncsian várjuk, hogy az egyiptomi piramisok bontása mikor kezdődik meg? Azokat is rabszolgák építették.

2020-ban a rendőröknek szégyenkezve kellene elkullogniuk az ellenük fegyveresen fellépő bandákkal szemben? Sőt fel kellene oszlatniuk magukat?

Már nem a rátermettség, szorgalom, tisztesség, becsületesség, bátorság és kockázatvállalás jellemzi világunkat, hanem hogy azonos arányban legyenek képviselve egy-egy feladatnál a fehér és színes bőrű személyek… Oktatási intézményekbe ne a felkészülés, tanulás és tudás jelentse a sikeres felvételi zálogát, hanem a heteroszexuálistól eltérő „színes” szexuális irányultság? És ha egy év múlva mégis csak a heteroszexualitást választja az immár idősebb, érettebb diák, akkor ki fogják tenni az egyetemről? Hogyan fog majd kinézni a tokiói Olimpia 4-szer 100 méteres gyorsúszás női mezőnye? A rajt előtt majd bejelenti a középfutamban alulmaradt férfi úszó, hogy ő mostantól nőnek érzi magát (persze férfi testben), ezért most a nők között indul… Sőt a nők között vetkőzik és öltözik?

Így lesz újra és újra használható a világ egyik, ha nem a legnagyobb irodalmi remekműve: Madách Imre Az ember tragédiája 1862-ből. Minden nemes emberi eszme idővel saját bukását készíti elő, majd meg is valósítja azt (2020-ban a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Budapesti Nemzeti Színház is játssza, érdemes megnézni valamelyiket).

Közép-Európának s így benne nekünk, magyaroknak is fel kell készülnünk ezeknek a folyamatoknak a józan ésszel történő higgadt, de határozott ellenlépéseire. Nem válaszlépéseire, hanem ellenlépéseire. Azért mondom ezt, mert itt már ellenlépések szükségesek. Még van esélyünk megállítani.

A Nyugatról érkező jó dolgokért mindig küzdeni kellett, az értékes gondolatok és példák megvalósítása Közép-Európában sosem érkeztek könnyedén. Csak a butaság és hitványság szivárog be kéretlenül. 1918-ban az alig 2 évvel korábban megjelent wilsoni pacifizmus eszméjébe csomagolta Jászi Oszkár és Károlyi Mihály saját rövidlátó, erőtlen és naiv politikai tevékenységét. Ennek jegyében adtak vonatokat az aradi románoknak, hogy odaérjenek az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűlésre.

Közép-Európa felelőssége

Most a Black Lives Matter (BLM)-mozgalom és az LMBTQ-mozgalom normális világunk alapjait felforgató gondolatai, eszméi támadnak, s nekik már elég pár nap, sőt óra arra, hogy gondolatuk megtelepedjen még nálunk, Közép-Európában is.

Ezért van tehát Közép-Európának hatalmas szerepe és felelőssége. Kifelé és önmaga számára, azaz befelé egyaránt. Benne a teljes és egész magyar nemzettel. Mert itt még nem szökkent szárba a butaság, az érték nélküli világ még nem ért el tömegeket. Talán a 40 év kommunizmus él még bennünk, mint a totális gazdasági zsákutcának és a világ legnagyobb bukással járó emberkísérletének emléke. Talán mert magyarnak, lengyelnek, románnak, horvátnak nem volt sosem gyarmata, így nem kell szembenéznie a multi-kulturalizmus feneketlen ürességével. Vagy, mert olyan ütközőzónában élünk, amely mindig felvonulási terepe volt Nyugatnak és Keletnek egyaránt. S e harcot csak a hit reményt adó erejével, a folyamatos újjáépítés, utolérés igényével és kényszerével tudtuk túlélni.

Évek óta ismeretlen, ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen embertömeg zúdul Európára. Gondoljon bele Kedves Olvasó: Budapestről nem mehetünk át Aradra majd vissza, mert Arad már sárga zóna a járvány miatt. Nem mehetünk Erdélybe „magyar napozni”, a partiumi színházakba vagy az FC UTA Aradnak szurkolni immár I. ligás mérkőzésen a Steaua ellen. De engedjünk be bárkit saját területeinkre, akik nem tudják igazolni magukat és a világ legfertőzöttebb régióin át jutottak el a határainkig?

Magyarország állja a sarat, védi saját magát és Európát. Utóbbit önmaga bugyutaságától is. Egyedül hosszú távon nem menne. Szerencsére Varsó, Prága, Pozsony velünk van. Bécs, Belgrád, Zágráb és Ljubljana legalább (általában) nincsen ellenünk. Ebben a felvidéki és a délvidéki magyarságnak fontos és valós szerep jut, most valóban és a gyakorlatban is hidat képeznek az országaink között. Ezért eltérő a feladata, de ugyanakkora a felelőssége minden magyarnak a Kárpát-medencében.

Egyedül Bukarest pozíciója kérdéses és homályos Közép-Európa számára. Nem csak Budapest, de a többi állam számára is. Ehhez az össznemzeti magyar, de nyugodtan mondhatjuk, össz-közép-európai célhoz tudnak az erdélyi magyarok hozzájárulni a románság meghívásával. Mert ahogyan Bogár László tanár úr nemrég megfogalmazta nekem: még egy Mohácsot vagy Trianont nem biztos, hogy kibír a magyarság.

Miklós Gábor,

a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója