Ötven év a sors viharában

Arad – Már hagyománnyá vált, hogy az Aradi Városnapok rendezvénysorozat keretében az önkormányzat vezetői felköszöntik az 50 éves házassági évfordulójukat ünneplő párokat. Ez idén sem volt másként, csütörtök délután az Eminescu parkban összesen 166 párt köszöntöttek, az ünnepeltek előbb azonban egy gyönyörű szabadtéri keringő-esten töltődhettek fel. Az Aradi Filharmónia művészei, Dorin Frandeş karmester vezényletében csodálatos koncerttel ajándékozták meg a közönséget.

A szépkorú párokat családtagjaik, kedves barátaik, ismerőseik kísérték el, a jó hangulatot – ahogy azt már megszokhattuk – az örökifjú Lovas Zoltán aradi színművész biztosította. Az elviselhetetlen meleget hősiesen tűrő ünnepelteket Gheorghe Falcă,Arad polgármestere köszöntötte, a küszöbön álló helyhatósági választások fényében taktikusan elejtve néhány kampánymorzsát a város rohamos fejlődéséről. Mindezek után Bognár Levente és Geanina Pistru aradi alpolgármesterek, a nagyobbik kormánypárt Arad megyei parlamenti képviselőinek, illetve városi tanácsosainak a közreműködésével egy-egy szál szegfűt és egy-egy aranydiplomát nyújtottak át az ünnepelteknek. A párok ezen kívül egy 500 lejes CEC-et is kaptak.

A sorok között többek között elbeszélgettünk a Czimbal házaspárral is. István megsúgta, nem volt zökkenőmentes a kapcsolatuk, de valahogy mindig sikerült leküzdeni a nehézségeket. „Mindig előre kell tekinteni, nem szabad búskomornak lenni! Fiatalkorunkban nekünk sem volt valami könnyű, hisz megéltük a háborús időket. De mindig megegyeztünk. Ha nekünk sikerült, akkor a mai fiataloknak is sikerülnie kell” – egészítette ki a felesége, Ágnes. Tóth Lászlónak könnybe lábadt a szeme és elakadt a hangja, amikor megkérdeztem, hogyan lehet ötven évet leélni együtt. „Türelem, munka, egymás iránti tisztelet és kölcsönös megbecsülés” – jött a válasz. László felesége, Mária szerint talán több türelemre és empátiára lenne szükségük a mai fiataloknak, akik – valljuk be – elég hamar felrúgnak egy kapcsolatot, sőt már a házasságra, mint intézményre sem helyeznek akkora hangsúlyt, mint őseik. „Nem örülök, hogy öregek vagyunk, de ahogy most vannak a fiatalok, az se egy nagy boldogság. Látom a gyerekeimet. Az unokáim. Nem cserélnék velük!” – jegyezte meg Mária utalva a hazai fiatalok kilátástalan helyzetére és gondjaira.  

A házaspárok meghatottan, könnyes szemmel fogadták a figyelmességet, közben egymás kezét szorongatták. Jó volt látni őket. Kitartásuk, türelmük, bölcsességük mindannyiunk számára példaértékű.