Rettegő lakosok

Tolvajbandák tartják rettegésben a régi aradi cukorgyár (Rácz-fertály) környéki lakosokat – aki a szóban forgó negyedben lakik minden bizonnyal tudja, miről van szó. 

Az uniós pénzekből történő korszerűsítésre váró lepusztult városnegyedben – aki nem tudná, a Remus, a Veronica Micle, a Badea Cârţan és a többi utcáról van szó – az elmúlt években valóságos gettók alakultak ki, elszaporodtak a vandalizmusok, lopások stb. Amit pedig többen sérelmeztek, hogy egyre több a konfliktus a betelepült romacsaládok és a helyi lakosság között. A minap a környéken lakó egyik olvasónk kereste fel szerkesztőségünket. Végső elkeseredésében, tehetetlenségében nem tudta, kihez forduljon. A nevét biztonsági okokból nem hozzuk nyilvánosságra, mivel olvasónk már nyugdíjas, egyedül él és fél, nehogy valaki rátörje az ajtót. Mert már ezzel is próbálkoztak. Olvasónk elmondása szerint valósággal retteg az éjszakától, főleg mióta valaki vagy valakik megpróbálták felfeszíteni kapuját. Olyan is volt már, hogy a postaládájában kutattak, mert sejtették, hogy ott tartja a kapukulcsot. Egyik éjjel bevilágítottak a szobájába egy zseblámpával. Az idős úr, ahogy tudta, elbarikádolta magát, ez azonban még nem garancia arra, hogy egy éjszaka nem törnek rá álmában. A mellette lakó szintén magyar család fiatalasszonya jól ismeri gyanús szomszédjai csetepatéit, viselkedését. Van, hogy hajnalig mulatnak. Vagy veszekednek, kiabálnak, nem hagyják a környékbelieket aludni. Ha valaki szólni mer nekik, azonnal visszavágnak, erőszakosak. – Mi nem félünk tőlük. Esténként ki szoktuk engedni a kutyákat, azoktól félnek. A férjem már az ideköltözésünkkor megmondta nekik, ha valami bajt csinálnak, rájuk uszítjuk őket. Valamikor pár évvel ezelőtt még járőrözött itt két rendőr. Néha feltűntek az utcán. De ez rég volt – mondta a hölgy, akinek már nagyon elege van öntörvényű szomszédjaiból.  

Nyugdíjas olvasónk a Kinizsi Pál utcában található, idén részben felújított 2-es sz. Ált. Iskolához is elkísért bennünket. Meg akarta mutatni, hogy mi történt az épülettel a nyári hónapok alatt. Kintjártunkkor áldatlan állapotok fogadtak. Míg a nyári vakációban a pedagógusok és a kisegítő személyzet szabadságon volt, ismeretlen egyének alaposan megrongálták az épületet. Jó kis ajándék iskolakezdés előtt. A tettesek – minden bizonnyal színesfém tolvajok – ellopták az épület egyik vaskapuját, több kerítéshálót, az újonnan felszerelt esősvíz-elvezető csatornát (ameddig elérték), letépték a kültéri gázóradoboz ajtaját és még ki tudja mi minden mást! Mert az iskolaépületet jelenleg senki nem őrzi. A pénteken még táborban lévő igazgatónőt telefonon sikerült elérnünk az ügyben. Camelia Pâslaru megerősítette a történteket, sőt azt is elmondta, nem ez az első alkalom, hogy ismeretlen személyek – akikről feltételezik, hogy környékbeliek – megrongálják vagy betörnek az iskolába. Idéntől azonban még jobban elmérgesedtek a dolgok, főként mióta az iskolai személyzetet le kellett építeni és kapus/őr nélkül maradtak. Így aztán a tolvajok lassan az egész iskolát szétlopkodják. Az igazgatónő elmondta, hamarosan hazatér Aradra és akkor feljelentést tesz a rendőrségen. Az elkövetkezőkben szeretnének térfigyelő kamerákat felszerelni az iskolában, hátha ezzel sikerül valamelyest megfékezni a jelenséget, illetve azonosítani az elkövetőket.

A megyei rendőrfelügyelőségen érdeklődve, Camelia Tuduce sajtószóvivő elmondta, a cukorgyár környékén uralkodó helyzetről ők is tudnak, sőt alkalmakkor járőrözéseket is szerveznek. Nyomozást azonban csak feljelentés alapján kezdhetnek. De azért „köszönik lapunknak, hogy felhívtuk a figyelmüket a problémákra”, az elkövetkezőkben még nagyobb hangsúlyt helyeznek a környékbeliek védelmére. Hogy mégis hogyan képzelték, azt nem tudni.            

A látottak, hallottak, tapasztaltak alapján a környéken valóban veszélyben a lakók közbiztonsága. A régi cukorgyárból tonnaszámra lopták ki (és még lopják, ha van mit) az ócskavasat, melyet aztán külföldi rendszámú, rozoga gépkocsikkal szállítanak tovább. Van olyan ház, melynek udvarán három-négy ilyen kocsi is parkol. Sőt néhol még izmos harckutyák is lihegnek (póráz és szájkosár nélkül!) a kapuk előtt, a környékbeliek megfélemlítésére. Nem csoda hát, ha az embernek a hideg borsódzik a hátán, ha ezeken az utcákon kényszerül végigmenni. Pláne sötétedés után! Egyedülálló fiatal lányként vagy elgyengült, védtelen nyugdíjasként különösen kockázatos (életveszélyes?) az esti séta. Erről pedig minden bizonnyal a hatósági szervek és az önkormányzat vezetői is tudnak. Csak éppen senki nem tesz ellene. Amíg komolyabb baj nem történik…