Siklani a széllel

Hamarosan visszavonul az Aradi Gyermekpalota egyik legértékesebb és legrégibb szakembere; Péter Elek, a repülőmodellező szakkör vezetője jövőre, több mint negyven év után búcsút vesz a katedrától.

A matematikai végzettségű pedagógust nagyon sokan ismerik Aradon (és nemcsak itt), elmondása szerint szerencsésnek érzi magát, mert évtizedeken át azzal foglalkozhatott, amit a legjobban szeret. A repülőmodellezéssel. Tehetséges tanítványaival évente képviselik Aradot az országos versenyeken, a féltve őrzött okleveleket, megsárgult fényképeket nézve, egyértelmű, hogy soha nem hoztak szégyent városukra. Az I., II., III. helyezések magukért beszélnek.

A pályájáról faggattam egy délelőtt, a gyermekpalota udvarából nyíló „alkotóműhelyben”, még a diákok megérkezése előtt. 

– Mikor kezdett el repülőmodellezéssel foglalkozni?

– '52-ben, mikor megalakult a palota, rövidnadrágos kisgyerekként én is ide jártam repülőmodellezni, aztán ez megszakadt, mikor Temesvárra kerültem egyetemre, matematika szakra. Ott ilyen tevékenység nem volt. Természetesen nem csak a palotában, hanem a városi klubban is modelleztem itt Aradon, majd miután lediplomáztam, kihelyeztek a megyébe, Hidegkútra matematika tanárként. Mivel szabadidőm volt elég, eszembe jutott, hogy valamikor repülőmodelleztem, így megalakítottam egy kört és ott játszadoztam a gyerekekkel. Pár évre rá felajánlottak egy helyettesítő állást az aradi palotában, a repülőmodellező körnél. Én azonban kötöttem az ebet a karóhoz és azt mondtam: csak címzetesként fogadom el. Végül a kikötésem elfogadták és három éves szerződést írtam alá. Ebből a három évből végül 40 lett. Öt éve nyugdíjasként dolgozom.

– Hogyan emlékszik vissza a kezdeti évekre? Matematikai ismereteinek bizonyára jó hasznát vette.

– A matematikus alapképzésem nagyban hozzásegített ahhoz, hogy megértsem a modellezés mechanikáját. Ez nem egy egyszerű játék. Nagyon sok repülőmodellező, úgy modellezik, mint a cigányzenészek. A fülük után. Ha megvan az elméleti alap – ami egy felső matematikai számítás – azzal már sokat lehet kezdeni. A modellezés és az igazi repülés között rengeteg a hasonlóság. Szinte azonosan működnek, csupán a modellt nem vezeti senki belülről, hanem a földről esetleg vagy automatikusan, ami sokkal több odafigyelést igényel. Nekem nem volt nehéz választani a matematikusi, illetve a repülőmodellezési pálya között. Hisz, ha valakit a hobbijáért fizetnek, az nagyon összecsengő. Persze nem dúskálok a pénzben; sokan mondták már, hogy lehetett volna belőlem nagyon gazdag ember is. De ezt szeretem csinálni, az aradi repülőmodellezőket pedig számon tartják országos szinten.

– Lehet azt mondani, hogy a repülőmodellezés alapjait ön helyezte el itt Aradon?

– Bizonyos kategóriákban igen, például a rádióirányítást én vezettem be, mint a segédmotoros vitorlázó műrepülést is vagy az alapműrepülést.

– Milyen típusú repülőket készítenek a körön a gyerekekkel? Egyáltalán hányféle kategóriát különböztetnek meg?

– Amikor egy gyerek beiratkozik a körbe, úgy kell elindítani a modellezés terén, mint egy első osztályost az ábécénél. Kezdetben repülőjátékokat kell velük készíteni. Ezek a kis kartonok nagyon hamar elkészülnek és megadják a sikerélményt. A gyerekek kezdetektől fogva papírrepülőkkel játszottak, az ember örökös vágya volt a repülés. Az alapismeretek elsajátítása után (miből áll egy repülő, milyen anyagokat használunk fel stb.) már lehet versenyben gondolkozni. A gyerekek nagyon szeretnek versenyezni. Minden területen. A legegyszerűbb versenyzési kategória a szabadon repülő kategória. Ebben egy 50 méteres zsinórral, széllel szemben felhúznak egy gépet. Mint a sárkányrepülőnél. Ezután következik a motoros gép, ami lehet műrepülő, vagy sebességi. A műrepülést hét perc alatt le kell bonyolítani, tulajdonképpen különböző figurákat (bukófordulót, nyolcast stb.) kell megcsinálni a levegőben. A sebességi repülés egyszerűbb, itt a megfelelő gép 10 kör alatt megtesz egy kilométert. Minél rövidebb idő alatt teszi meg a köröket, annál gyorsabban repül. Nem fogja elhinni, de egy normál autó motorja kb. négyezer fordulattal pörög. Egy ilyen sebességi motor pedig 38 000-41 000 fordulattal forog.

– Körülbelül hány gyereket tanított az évek során?

– Negyvenöt év alatt – ha átlagban veszünk 100 gyereket évente – az körülbelül négyezer gyerek. Nem is hiszem, hogy az országban még van valaki, aki ilyen hosszú ideig vezetett volna egy ilyen kört. Így adatott meg. A régi rendszerben sem volt könnyű, mert akkor megvolt az a rosszul értelmezett egalitarizmus. A megyében működött tíz kör, és ami jött az országos pionírtanácstól, azt szétosztották. Egy rádióba például belement két aku, a vevőbe egy. Nekünk hiába volt szükségünk háromra, azt a három akut szétosztották a megyében és senki nem tudta működtetni a rádióját. Ilyen esetek is voltak. Nem is lehetett akkoriban kapni akkumulátorokat. Most anyag van, csak pénz legyen hozzá. Vagy szponzor. De előfordul, hogy a volt tanítványaimtól kapok ezt-azt.

– Visszajárnak a volt tanítványok?

– Sokan. Egy csomó gyereknek a szülei is hozzám jártak. Sőt tiszta magyar csoportom is volt a '90-es évek közepén.

– Milyennek látja a mai tanítványait a régebbiekhez viszonyítva?

– Általános tendencia (minden körnél), hogy a korhatár csökken. Nagyon sok egészen pici gyerek jár ide. Ők másképp viszonyulnak a modellezéshez. Nekik még nincs meg a kézügyességük, ezért velük játszva kell mindent csinálni. Játszva mindent megtanulnak. A repülőt nem úgy kell elhajítani, mint egy követ, hanem siklatni kell. Szinte úgy akarja az ember, hogy vele repüljön. Amíg erre a gyerek rájön, sok idő el telik.

– A tanteremben lehet találni egy csomó, különféle nagyságú és típusú repülőt. Honnan szerzik az alapanyagokat?

– Az alapanyagok leginkább faanyagok, de mostanában betörtek a műgyanták, a kevlár anyag, amit az űrtechnikában haszálnak például. Ezeket egyrészt a palota büdzséjéből átutalt csekély összegekből vásároljuk, de nagyon sok volt tanítványomtól is kapok támogatást. Németországból például egyik tanítványom hozott ajándékba két rádiórányító berendezést és egy motort. Egyszer az USA-ból éjjel háromkor hívott fel egy gyerek, hogy vajon megvan-e még az a repülő, amit ő csinált kisgyerekkorában.

– Merre szoktak gyakorolni a tanítványokkal?

– Sajnos a repülőtéren nem lehet, ott komplikáltabb az ellenőrzések miatt. Pedig soha nem történt komoly baleset. A gokart-pályára szoktunk kimenni vagy Újarad után, Zádorlak felé a rádióirányítású modellekkel. A szabadon repülőkkel kimegyünk Világosra.

– Melyik a legidősebb modelljük?

– Egy poros régi gép, amelyiket anno a fiammal építettük meg. 

– Akkor ez egy nagyon kedves gép lehet...

– Igen az! Épp nemrég járt erre a fiam és kérdezte: „Még mindig megvan apám a gépem?” Ez egy nagyon öreg gép, de ha motort teszünk rá, akkor ugyanúgy repül, mint rég.

– Mi az, amit a legjobban szeret a munkájában?

– Mindent. Az építést. Az embernek a szabadidejét teljesen lefoglalja az, hogy épít. De ez nem jelenti azt, hogy bármit megépítek, hanem olyasmit, aminek teljesítménye is lehet. A teljesítményt pedig csak versenyszerűen lehet elérni. Ha ez megvan, akkor semmihez sem hasonlítható az az érzés, amikor az ember a mezőn van. Persze ezt egyedül nem lehet, csak egy közösséggel.

– Egy ilyen nap után, hogy érzi magát?

– Könnyebnek. Nem mondom, hogy légiesnek, de megvan az elégtétel, hogy a munkámnak van eredménye, hogy a gyerekek boldogan jönnek haza és mesélik anyunak, apunak, mit csináltak. Olyan is volt, hogy kimentünk az erdőbe és sütöttünk szalonnát. 

– Előfordult, hogy egy versenynél elvesztették a gépet?

– Nagyon sokszor. Volt, hogy légpuskával mentünk, hogy lelőjjük a gallyat, amin felakadt a gép. Persze a repülő ripityára törött.

– Ez az utolsó éve itt. Mi lesz a körrel, a gyerekekkel, ha ön elmegy? Lesz, aki átvegye ezt a katedrát?

– Nem tudom. Valószínű, hogy senki nem rajong a tanári fizetésért...

– Bizonyára önnek sem volt könnyű. Megfordult-e valaha is a fejében, hogy épp ezen nehézségek miatt otthagyja a katedrát?

– Nem. Soha nem gondolkoztam ezen. Érdekes módon, ha újrakezdeném is, ugyanezt csinálnám. Nagyon szeretem a munkámat! Ha valaki arra adja a fejét, hogy neveléssel, oktatással foglalkozik, azt ne csak karriernek tekintse, hanem hivatásnak is. Így a nehézségek is másképpen hidalhatók át.