„Szeretem a szabadságot és az adrenalin-sokkokat”

Amikor Bálint Botond a tengerről, vitorlázásról beszél, nem egyszerűen mondatokat formál, hanem hullámzóan fogalmaz. A szeme csillog, szavai gyorsulnak, gesztusai élénkebbé válnak, és érezni lehet: számára a vitorlázás nem egy egyszerű sport, nem csak hobbi, hanem állapot. Szabadság. Lélegzet. Élet.

A 22 éves aradi fiatal – a Csiky Gergely Főgimnázium egykori diákja, ma Kolozsváron utolsó éves egyetemista – szárazföldi gyereknek nevezi magát, mégis a tenger lett az igazi közege. Tizennégy éves volt, amikor először fogott kormánykereket az Adrián, és abban a pillanatban valami végérvényesen eldőlt benne. Nemcsak utazni akart a tengeren, hanem irányítani a hajót. Nemcsak sodródni, hanem vezetni, kontrollálni a szelet, a vitorlást, megérezni a hajó rezdüléseit, együtt lélegezni a természettel, együtt haladni a hullámokkal. Öt éve már vitorlásokat vezet, és ha teheti, minden idejét a tengeren tölti.

„Szeretem az adrenalin-sokkokat” – mondja mosolyogva, de ez inkább tudatos szenvedély, mint vakmerőség. Tudja, hogy a természet ellen nem lehet harcolni, csak vele együtt haladni. Hogy a hullámokat nem legyőzni kell, hanem meglovagolni. És miközben erről beszél, benne van mindaz a felelősség, amit egy negyven-ötven lábas (14–17 méter hosszú) vitorlás irányítása jelent, és mindaz a szabadság, amit csak a nyílt víz adhat.

Öt éve rendszeresen visszatér az Adriára, versenyeken indul, csapatban dolgozik, egyre komolyabb célokat tűz ki maga elé. Tavaly decemberben pedig egyetlen magyarként három hetet töltött az Ománi Királyi Haditengerészet gyakorlóvitorlásán, a Shabab Oman fedélzetén. 

A Shabab Oman, magyarul ománi fiatalok, egy 87 méteres hajó, ahol a katonás fegyelem, a perzselő, negyvenfokos meleg és a nemzetközi közeg újabb próbák elé állította. Ő azonban otthonosan mozgott a kötelek, vitorlák és árbocok világában.

– Emlékszel arra a pillanatra, amikor a tenger, a vitorlázás „elkapott”?

– Családi nyaralásra mentünk Szabó Rollandékkal, aki az aradi Sailing Pass Yachting Club egyik alapítója. Ő megengedte, hogy vezethessem a hajót. Már akkor nagyon ráéreztem, és tudtam, hogy ez több lesz, mint egy egyszerű nyári kaland. Rolland bátorított, mondta, hogy 17–18 évesen próbáljam ki magam versenyeken, és később bevont a profi csapatába.

– Hogyan lehet megszerezni a vezetői engedélyt, és mi a vizsga menete?

– Horvátországban szereztem meg a B kategóriás engedélyt, ami csak elméleti vizsgát igényelt. A gyakorlati tudást a Sailing Pass-nál sajátítottam el: megtanítottak a hajóvezetésre, parkolásra és manőverezésre. Később a C kategóriás vizsga már elméleti és gyakorlati részből állt, amivel messzebb mehetek a szárazföldtől, és akár az Atlanti-óceánt is átvitorlázhatom. A versenyeken elengedhetetlen a jó csapatmunka, mert a vízen össze vagyunk zárva, és a technológia nagyon komplex.

– Hogyan zajlik a hajón a csapatmunka? Milyen pozíciók vannak?

– A vitorlázás nagyon összetett csapatmunka. Van a kormányos, aki a fővitorlát irányítja, ketten kezelik az első vitorlát, a fokvitorlát, és ketten elől a genakkert, ami egy nagyméretű, könnyű anyagból készült, aszimmetrikus vitorla. Amikor fordulunk, mindig együtt kell működni: az egyik húzza, a másik engedi, attól függően, merre haladunk.

– Hogyan talált rád az Ománi Királyi Haditengerészet képzésének lehetősége?

– Rolland egyik ismerőse, Horváth Csaba, a Sail Training International tagja közvetítette a lehetőséget. 120 jelentkezőből 20-an jutottunk ki, 18 különböző országból. A hajón volt kanadai, ausztrál, új-zélandi, skandináv, spanyol stb. Rajtunk, jelentkezőkön kívül volt még 54 munkás, katonák és 16 ománi egyetemista, mind 19–22 év közötti fiatalok. Akadt köztük olyan, aki most állt először hajó fedélzetén. 

– Milyen érzés volt megérkezni a hajóra, az arab vizekre?

– Meghökkentem és nagyon örültem. A hajó 87 méter hosszú volt, és 36 vitorlával rendelkezett. A fiúk külön voltak elszállásolva a lányoktól – ez az arab kultúrában nagyon fontos –, mindenki barátságos volt. A szobatársaim három ománi, egy ausztrál és egy svéd voltak. Rengeteg embert ismertem meg, közülük néhánnyal a mai napig tartom a kapcsolatot.

– Hogy zajlott a kiképzés? Mi volt a lényege? 

– A lényege az volt, hogy hogyan legyél hasznos tagja egy csapatnak, hogyan találd fel magad csapatban egy ekkora hajón. A program szigorú napirend szerint ment: vitorlák húzása, manőverezés, takarítás, katonás fegyelem, sorfalak, tisztelgés, egyenruha, speciális cipő – ott mindent adtak. Volt 2–3 óra szabadidő, ha kikötöttünk egy városban, de akkor is megmaradtunk csapatban, együtt maradt mindenki. 

– A három hét alatt feszegetted a határaidat fizikailag vagy mentálisan? 

– Fizikailag nem, a meleg volt a legnagyobb kihívás, 40 plusz télen. Folyton kentük magunkat, nagyon oda kellett figyeljünk. Mondhatom, hogy könnyen alkalmazkodtam, mivel már volt tapasztalatom, megszoktam a hajós körülményeket.

– Mit tanultál magadról ez idő alatt?

– Megerősödött az önbizalmam angol nyelvhasználatban. Korábban nem tudtam, mennyire tudok helytállni angolul, mivel tanultam én a nyelvet, de nem nagyon volt lehetőségem ennyit használni. Itt a kommunikáció és a csapatmunka során rájöttem, hogy jól megy, és ez nagy örömet jelent számomra.

– Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod a Shabab Oman fedélzetén?

– Az 54 méteres árboc megmászása. Nagyon magasan voltunk, a hajó dülöngélt, de ki voltunk kötve, és az érzés egyszerűen leírhatatlan. A szárazföldön vagy a tengerparton töltött estéken pedig összeültünk, énekeltünk – ezek az emlékek örökre megmaradnak.

– Ha most egy 14 éves fiatal olvassa ezeket a sorokat, aki csak álmodozik a tengerről, vitorlázásról, mit mondanál neki? Mi az első lépés, amit meg kell tennie, ha hasonló utat szeretne bejárni?

– Elsősorban olvasson utána, szerezze meg az elméleti tudást. A Balaton a legközelebbi lehetőség, ahol ki tudja próbálni a hajózást. De ha igazi élményre vágyik, én a tengert ajánlom. Aradon a Sailing Pass Yachting Clubban lehetőség van jogosítvány megszerzésére, nyaralásra, versenyzésre, ott mindenben segítenek annak, aki érdeklődik ezek felől.

– Szerinted a vitorlázás hobbi vagy életforma?

– Ezt én kétélűnek látom most: lehet életforma, akkor az életedet hozzá kell igazítani, hogy minél többet legyél a tengeren, persze a családdal, barátokkal – nekem már ez az irányom. Ha viszont csak nyaralni szeretnél, simán lehet hobbi szinten űzni, évente akár többször is. 

Bálint Botond története nemcsak a tengerről, a vitorlázásról szól, hanem arról a belső iránytűről, amely már kamaszkorban megszólal valakiben, és azt súgja: ez az utad. És ha valaki elég bátor meghallani, akkor semmi sem tudja többé visszatartani.