„Szeretem kimondani az igazságot”

– Lehet, hogy nem áll jogomban, de szeretnélek megkérni, hogy tegeződjünk. Lehetne?

– Nagytatám, Almási Bálint annak idején a faluban volt bíró. Elég nagy volt a korkülönbség nagymamám és közte, és én a családban a magázódást hallottam. De ha akarod, mi tegeződjünk!

– Mindenkinek Viki néni…

– Igen, még az időseknek is. Így szoktam meg.

– Olvastam, hogy nemrég újraválasztottak a Mosóczy-telepi RMDSZ elnökévé. Mióta foglalkozol a politikával?

– Az úgynevezett forradalom óta. A Mosóczy-telepi katolikus templomnál tagja voltam az egyháztanácsnak. Ft. Bíró Lajos volt a plébánosunk. Nagyon megijedt, nehogy betörjenek a templomba a forradalmárok. Akkor ő megkérte az egyháztanács tagjait, hogy próbáljunk ott egy kicsit helytállni. Elsősorban a férfiak. De mivel az egyháztanács 13 tagjából én voltam egyedül hölgy, meg én voltam a szóvivő is, én is részt vettem az őrködésben. És minden döntéshez kikérték a véleményem… Miután megalakult a Nemzeti Megmentési Front, felvetődött, hogy jó lenne elgondolkozni azon, hogy a Nemzeti Megmentési Fronton belül a magyarságnak is legyen egy szervezete. Azóta létezik a Magyar Demokrata Szövetség. Kocsik József, a futballista azonnal bevont engem is a szövetség munkájába.

– Mikor kerültél a kerületi RMDSZ élére?

– 2000-ben vettem át a szervezetet. Nemrég volt a tisztújító közgyűlésünk, amelyen igen szép számban gyűltünk össze. Mára odajutottunk, hogy Mosóczon mindössze 16 fizető tagunk maradt. Annak idején, amikor kezdtük, voltunk 185-en. Volt egy hölgy, Ilonka, aki negyedévenként összegyűjtötte a tagsági díjakat. Megvolt a kiskönyvünk; nosztalgiából meg is őriztem máig. Mindig volt egy bizonyos szerepem a szervezet életében. Ha valamit eldöntöttünk, azt meg is valósítottuk, állandóan tartottuk a kapcsolatot az emberekkel, akkoriban a magyarság sokkal nagyobb számban vett részt mind a szentmiséken, mind egyéb rendezvényeken. Találkozóhelyünk a katolikus templomban volt, de bevontuk a reformátusokat is. Aztán Kocsik úrral elkezdtük szervezni az Anna-bálokat. Ezeket mindig jótékonykodási céllal rendeztük. Egyik évben a katolikus, másikban a református templom részére. Megválasztottuk a bálkirálynőt, mellé a két udvarhölgyet. Megadtuk a módját.

– Kik támogatták anyagilag ezeket a rendezvényeket?

– Mindig találtam szponzorokat. Akkoriban indult Kisiratoson a Rózsa Bár. A tulajdonos, Fodor Mátyás egy nagyon szép virág-, gyümölcs- és édességkosarat ajánlott fel a bálkirálynőnek. Úgy gondoltam, hogy az itteni magyarok is megérdemelnek egy ilyen ünnepséget. Mindig mindenki jól érezte magát, meg volt elégedve.

 

„A járvány idején kezünk-lábunk kötve volt”

 

– Mióta vagy vezetője a Máltai Szeretetszolgálat Arad Megyei Szervezetének?

– 2000 óta négyévenként újraválasztottak. A jelenlegi a hatodik mandátumom. 2017-ig segélyszolgálat néven működött. 2018-tól Puskás Bálint, volt alkotmánybíró, aki jelenleg az Országos Máltai Szervezet tiszteletbeli elnöke, mint jogász kieszközölte, hogy szeretetszolgálatként szerepeljünk.

– A vírusjárvány idején hogyan működött a szeretetszolgálat?

– A járvány idején egy adott pillanatban úgy éreztük, hogy meg van kötve kezünk-lábunk. Ránk szakadt sok olyan egyedülálló, beteg nagycsaládosnak a gondja, akik abból a kicsiből, amit mi felajánlani tudtunk, nagyjából kimaradtak. Azért, mert tilos lett a fizikai kontaktus. De próbáltam erre is megoldást találni. Megadtam a telefonszámomat, hogy hívhassanak azok, akiknek szükségük van a segítségre, hogy enyhíthessük gondjaikat.

– Konkrétan miben segítettétek a rászorulókat?

– Nagyon sok segélyt kapott tőlünk az éjjeli menedékhely. Adtunk ruhaneműt, takarókat, ágyhuzatokat, lepedőket. Két kolléganő varrt 200 darab maszkot az elején, amikor még nehéz volt hozzájuk jutni… Elintéztük idős magánszemélyek számláit, egy egyedülálló édesanya beteg gyermekét havonta vittük orvosi ellenőrzésre a máltai busszal. Karácsony és húsvét előtt több idős embernek megírtuk és feladtuk az üdvözlőlapjait, mivel ők nem ismerik az internet használatát. Segítettünk kifizetni az adókat, összeállítani dossziékat a szociális osztályra… Besegítettünk, amit és ahol tudtunk. Ezenkívül ünnepek előtt alapvető élelmiszer- vagy édességcsomagokat állítottunk össze, és azokat továbbítottuk.

– Honnan volt pénzetek ilyesmire?

– Elsősorban magánszemélyek adományoztak. Például a 2020-as karácsony előtt nagyon sokan mellém álltak, és sikerült 60-70 csomagot összeállítani.

– Hány tagja van az aradi szervezetnek?

– Tavaly 45 tagot jelentettem. Közben többen meghaltak vagy lemaradtak. Mára maradtunk összesen 32-en.

– Ők mind aktívak?

– Sajnos nem. Tízen vagyunk ténylegesen aktívak, a többi támogató, szimpatizáns.

 

„Jó magyarnak neveltek bennünket Kisiratoson”

 

– Hallhatnék pár szót a családodról?

– Ennyi év után csak én és a férjem maradtunk Aradon. Lányom a családjával Ausztria és Lugos között él. Hat évig kint dolgoztak Cipruson. Nagyobbik unokám ötéves korától futballozott a Mészár Sándor-féle Atletico gyerekklubban. Utána elvégezte Gyulán a Grosics Akadémiát. Lesérült, szenvedett egy izomszalag szakadást, és nem tudta folytatni profi szinten. Jelenleg elsőéves az egyetemen, jogásznak készül. A kisebbik 16 éves. Ő az informatika megszállottja.

– Emlékszel-e még gyerekkorodra, iskolás éveidre?

– Eleve szerencse, hogy én Kisiratoson, a nővérem Nagyiratoson született. Édesapám nagyiratosi, anyukám kisiratosi. Nagymamámék nyolcan voltak testvérek, nagytatámnak is volt hat testvére. Az Almási-Kása családot jól ismerték a környéken. Apukám asztalosmester volt. Közel laktunk az iskolához. Reggel fél nyolckor már ott álltam a kapuban, hogy ne késsek el. Nyolc év alatt majdnem mindig első díjas voltam. Kisiratoson nagyszerűen vezette az iskolát Benedek Sándor és neje, Katika tanító néni. Nagyon sokat köszönhetünk nekik. Jó magyarnak neveltek bennünket, nagyon tisztességes embernek. V–VII. között Benedek Sándor, majd Milka Péter földrajztanár volt az osztályfőnökünk. Én nem voltam született matematikus, inkább a humán tárgyakban remekeltem.  Büszkélkedhetek avval, hogy tanított dr. Brauch Magda. Neki köszönhetjük mi, kisiratosiak, hogy ma sem követünk el egyetlen helyesírási hibát sem. Aztán mentem a középiskolába, a 3-as Líceumba, Aradra. Ott Erdélyi Károly lett az osztályfőnököm, majd tizediktől Amigó Sándor vette át az osztályt. Minden tanáromat szerettem, mégis kiemelném Husztikné Katalint. Legnagyobb esemény falun a búcsú. Meghívtuk a tanár nénit meg az osztályfőnököt. És el is jöttek. Dicsőség volt ez a családom részére. A vakációkban anyukám mindig talált számomra valami elfoglaltságot: segítettem smirglizni apukám asztalosműhelyében, festettem a félkész ajtókat, közben mentem ki a libákkal a rétre.

 

„Benne vagyunk Arad megye szociális életében”

 

– Mivel foglalkoztál civil életedben?

– A középiskola után elvégeztem Konstancán egy technikumot. Laboráns minőségi ellenőr lettem gabonaféléknél. Egyetlen munkahelyem volt életemben nyugdíjba vonulásomig, és még napjainkban is akad munkám. Először Kürtösön voltam laboráns, onnan bekerültem a vállalathoz. 15 évig voltam az Aradi Gabonafelvásárló Cégnél a minőségi osztály felelőse, és tíz évig feleltem az Arad megyei állami vagyonalapért – búza, kukorica, árpa…

– Szociális munkádért meg szokták-e köszönni a segítségedet?

– Már nagyon megszoktam, hogy általában az az ember, akit kitoltak a társadalom szélére, aki a szakadék szélén áll, mindig haragszik valamiért, mindenkit támadna, nincs kibékülve a sorsával. Ha átlépte a Máltai-iroda küszöbét, megpróbálunk segíteni neki. Soha nem azért végeztem ezt a munkát, hogy valami köszönetet vagy elismerést várjak el. Meggyőződésből csinálom, mert tetszik ez a munka.

– Kaptál hivatalos elismerést a munkádért?

– Amikor a „Málta” huszadik születésnapja volt, Kolozsváron jelen voltak a német partnerek is. Kaptam akkor egy elismerő diplomát és egy „máltai” érmét. Ezenkívül helyi szinten kaptunk egy kiválósági díjat (premiu de excelență) meg egy tisztelet-oklevelet (diplomă de onoare). Ez tükrözi, hogy elismerik a munkánkat. Nem azért csináljuk, hogy megdicsérjenek. Nagyon benne vagyunk Arad megye szociális életében.

 

„Elmondanám a miniszterelnöknek, hogy Arad több mint szórvány”

 

– Szereted Aradot?

– Igen.

– Miért?

– Soha sem fordult meg a fejemben, hogy valahol máshol éljek, pedig a férjem kilenc évig külföldön dolgozott. Mai napig sajnálja, hogy nem maradt Izraelben. Nekem anyukám nagyon sokat jelentett, akkor még élt, nem mertem elé állni, és kijelenteni, hogy itt hagyjuk. Pedig a férjem azt akarta, hogy őt is vigyük magunkkal. Nem értek egyet azzal, hogy Aradot a szórványba bújtatják. Nemrég elbeszélgettem egy magyarországi gabonacég fiatal képviselőivel. Elsírtam azt, hogy a Duna tévé egyfolytában mutatja a Felvidéket meg Székelyföldet. Ha két fedőt összecsapnak, az rögtön megjelenik a közmédiában. Nem fordul meg a szerkesztők fejében, hogy október hatodikán vagy március tizenötödikén két-három percnél tovább mutassák a képernyőn az aradi eseményeket. Nem érdemelne meg egy kicsivel hosszabb műsoridőt a tizenhárom vértanú városa? Arra gondolok, hogy ha személyesen elmennék a magyar miniszterelnökhöz, és felvetném ezt a problémát, vajon meghallgatnának-e? Az utóbbi időben nagyon foglalkoztat ez a gondolat. Elmondanám azt, hogy ez nem szórvány…

 

„Paramétereim emberség szempontjából magas szintűek”

 

– Van sok igaz barátod?

– Nem olyan sok. Az én paramétereim emberség szempontjából elég magas szintűek. De nem vetem meg azokat, akik ezért elítélnek, csak leszűkítem a teret…

– Szeretsz kommunikálni az emberekkel?

– Nagyon szeretek beszélgetni. És kapcsolatot tartani, foglalkozni és meghallgatni embereket.

– Mivel töltöd legszívesebben szabadidődet?

– Az utóbbi időben egyre kevesebb a szabadidőm. Van egy régi hobbim: az olvasás. Nagyon sokat adtam arra, hogy képezzem magam. Még az elején megpróbáltam megtanulni németül, mert ha jönnek segéllyel a németek, úgy illik, hogy valamit szóljak hozzájuk, ne csak mutogassak.

– És az olvasás mellett?

– Most is olvasok, ha van időm, de inkább gyakorlati dolgokkal szeretem kitölteni az időmet: hobbim a virágokkal és a kerttel való foglalkozás. Nagyon szeretek kertészkedni.

– Kertes házban laksz?

– Igen. A ház mögött van 38 tő rózsa, szép sövénykerítés, a falusi kertjeimben is rózsa mindenütt. Szeretem őket babusgatni.

– Ki törődik velük?

– Egymagam.

 

„Benne van a programomban a szentmise”

 

– A muzsikát szereted?

– Nagyon.

– Nótázni is szeretsz?

– Mosóczon nem vagyok benne a templomkórusban, mégis minden szent éneket el tudok énekelni. A magyar nótákat is nagyon jól ismerem. Fiatal koromban is szórakozó típusú voltam.

– Táncolni szeretsz-e?

– Szeretek, bár a férjem nem annyira.

– Merre jártál határainkon kívül?

– Magyarország, Lengyelország Csehszlovákia, Németország, Ciprus.

– Aradon kívül hol élnél szívesen? Van olyan hely?

– Ebben a korban már nem lenne könnyű megszokni egy új lakhelyet, beleilleszkedni más közegbe. De szeretnék Magyarországon egy kis, takarékos családi házat.

– Jársz-e sokat orvosokhoz?

– Nem. Hála Istennek!

– Szedsz sok gyógyszert?

– Nem. Csak a vérnyomásszabályozót.

– Miről álmodsz éjszakánként?

– Nem is tudom.

– És napközben?

– Nem nagyon van időm álmodozni. Mindig elfoglalt vagyok. Mindig van valami. Az utóbbi időben sok időt töltöttem a szervezetnél, voltak projektjeink.  Ezek nagyon sok adminisztrációt követelnek, ami időt vesz igénybe. És benne van a programomban a szentmise. Meg a plébános úr is gyakran megbíz ezzel-azzal, szervezési dolgokkal.

 

„Boldogság az, ha látom, mennyi embernek szereztem örömet”

 

– Kedvenc italod?

– Szeszes italt nem fogyasztok.

– Szeretsz főzni?

– Nagyon szeretek.

– Férjednek melyik a kedvenc étele?

– A töltött káposzta. Sokszor ő is ellátja a konyhát. Ha elmegyek reggel, nem jövök, csak este. Nekem kedvencem a csirkepaprikás és a rakott krumpli.

– Elégedett vagy mindavval, amit elértél az életben?

– Egyetlen dolog miatt van hiányérzetem: meg kellett volna próbálnom az egyetem elvégzését is.

– Mit tennél, ha most kezdenéd?

– Nem szeretnék újból fiatal lenni. Most szép a fiatalok élete. A mi korunkban egészen más volt. A serdülő kor, a fiú–lány-kapcsolat sokban különbözött a maitól. Mi sokkal jobban tiszteltük egymást. Ma más a felfogás. De semmit sem bántam meg abból, amit csináltam.

– Boldog vagy? Mi a boldogság?

– Boldog vagyok, mert van egy nyugodt életem. Lánykámnak is szoktam mondani, hogy azt szeretném, legyen az ő házassága is olyan nyugodt és csendes, mint az enyém. Férjem nagyon megértő ember, rengeteget magára vállal, és soha sem avatkozik bele a programomba, tiszteletben tartja a döntéseimet. Szerintem mostani szemmel nézve az a boldogság, ha látom, mi mindent valósítottam meg életem során, mennyi embernek sikerült segítenem, örömöt szereznem, ha tudom, hogy hasznos voltam másoknak.

– Hozzátennél-e még valamit?

– Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy ma a világban nem szeretik a korrekt és a becsületes embert. Engem ez nagyon zavar. Szeretem kimondani az igazságot mindenhol, és megmondani azt, ami van, anélkül, hogy megsértsek valakit. Ha hibáztam, lehajtom a fejem, én is ember vagyok. Még annyit, hogy soha sem létezett olyan ember, aki engem visszautasított volna.