„Szeretettel mindent meg lehet valósítani”

2020. október 8. 15:43 (csütörtök) /

Nagy Csilla idén nyáron sikerrel versenyvizsgázott az Aradi Aron Cotruș Általános Iskola egyik megüresedett magyar tanítónői állásáért. Az alkalmat kihasználva felkértük, mutatkozzon be röviden a nyilvánosságnak.

 

– 1998. április 23-án születtem Aradon. Édesanyám Nagy Anna könyvelő, édesapám Nagy Lajos mezőgazdász. Büszkén mondom el, hogy bátyám, Nagy Zsolt aradi falugazdász Debrecenben mesterizik. Általános iskolai tanulmányaimat az Arad-gáji Neuman fiverek Iskolában és a Csiky Gergely Főgimnáziumban végeztem. Középiskolai tanulmányaimat szintén a Csikyben végeztem természettudomány szakon. A Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen óvónői és tanítónői szakképesítést szereztem, jelenleg mesterfokozatra járok.

– Voltak-e kedvenc pedagógusai, akikre szeretettel emlékszik vissza?

– Nagy örömmel gondolok óvónőimre, Farkas Évára és Vörös Erikára, kiknek kedves, humoros, játékos egyéniségük örökre bennem maradt. Nem tudom elfelejteni Viszhányó Aranka tanítónőt, aki nem csupán magas szaktudással magyarázott, hanem szívélyes és megértő volt minden gyermekkel. Tanáraim közül Péter András matematikatanár és Spier Tünde osztályfőnök állt közel hozzám, vidámságuknak és megragadó modoruknak köszönhetően.

– Tanulmányi évei alatt milyen sikerélményei voltak?

– Egyetemi éveim alatt rengeteget gyakorlatoztam, iskolákban, táborokban tanítottam. Szakkollégiumi tag voltam, konferencián vettem reszt Kecskeméten és Budapesten. Külön örömömre szolgál az a tény is, hogy a Partiumi Keresztény Egyetemet évfolyamelsőként végeztem.

– Miért választotta éppen a tanítónői hivatást?

– Nagyon szeretem a gyermekeket, mert őszinték, kedvesek, jókedvűek. Tanítani rendkívül hálás munka, s ha jól végezzük feladatainkat, mindig kapunk visszaigazolást.

– Volt-e pedagógus családjában, rokonságában?

– Rendkívül büszke vagyok bérmakeresztanyámra, Szabó Laura tanítónőre, édesanyjára, Szabó Rózsa matematikatanárra, valamint Nagy Gizella nyugalmazott irodalomtanárra, aki jelenleg hivatásos költői tevékenységet is folytat.

– Szeretnem, ha pár szóban jellemezné magát. Milyen az egyénisége?

– Kedves, mosolygós, nyitott, pozitív kisugárzású, játékos, humoros, megértő, empatikus, maximalista és lelkiismeretes vagyok.

– Hisz-e Istenben? Jár-e valamilyen gyülekezeti közösségbe?

– Az arad-gáji katolikus közösség tagja vagyok, nagy lelkesedéssel hallgatom Sándor Tivadar plébános igehirdetéseit.

– Tagja-e valamelyik politikai pártnak?

– Érdekvédelmi szervezetünknek, az RMDSZ-nek vagyok a tagja.

– Mivel tölti szabad idejét? Van-e valami kellemes hobbija?

– Szeretek olvasni, sütni, főzni, tornászni, kerékpározni, kirándulni, színházba járni, kedvelem a néptáncot és a modern táncot.

– Kik a példaképei?

– Egyetlen példaképem drága jó édesanyám. Soha senkitől annyi szeretetet nem kaptam, mint amennyit tőle kapok. Reá szeretnék hasonlítani.

– Melyik művészeti ágat kedveli a legjobban?

– A képzőművészetet. Számtalan képkiállításon vettem részt, örömmel gyönyörködöm a szép, művészi festményekben.

– Kik a kedvenc írói?

– Gárdonyi Géza, Kosztolányi Dezső, Szabó Magda, Dickens, Hemingway, Leiner.

– Van-e pedagógusi hitvallása?

– Pedagógusi hitvallásom az, hogy szép szóval és szeretettel mindent meg lehet valósítani.

– Milyen volt az első tanítási napja?

– Kisse rendhagyó, mert nem tudtam minden kollégával találkozni, különböző időpontokban mentünk iskolába a koronavírus-járvány miatt. Kíváncsian, izgatottan mentem be a tíz kicsi tanítványomhoz. Ha bár szimultán osztályokat kell tanítanom, ami kissé nehéz, úgy érzem, már az első pillanatban megtaláltuk a közös hangot. Remélem, hogy szeretetünk mindvégig megmarad. Vincze Németh Júlia felajánlotta, hogy minden munkámban segíteni fog.

– Milyen kihívás elé állította Önt a koronavírus-járvány?

– A kihívás hatalmas. A diákok még túlságosan kicsik ahhoz, hogy felfogják, miért kell egymástól megfelelő távolságra ülniük, miért nem szabad egymást megérinteniük, és miért kell egész nap védőmaszkot hordaniuk.

– Milyen tervekkel indul el, mint fiatal tanítónő?

– Legfőbb tervem a bizalomgerjesztés, a pozitív példaadás, diákjaim kiváló felkészítése. Az ismeretátadás mellett továbbá szeretném gyermekeim érzelmi világát is fejleszteni. Ebben segítségemre lesznek volt egyetemi tanáraim, Bartha Krisztina (magyar módszertan, pszichológia), Bordás Andrea (játékpedagógia, drámapedagógia), Stark Gabriella (óvodai metodika), akik pedagógusi munkámra lelkiismeretesen és nagy szeretettel készítettek fel. Reájuk gondolok legelőször, mikor tanítványaim előtt meg kell állnom. Isten áldja meg őket odaadó munkájukért!

 

Regéczy Szabina Perle

 

Hozzászólások