„A legszebb emlék a szeretet, amelyet mások szívében hagyunk magunk után.”

Találkozunk 2019-ben!

2014. szeptember 11. 17:30 (csütörtök) /

Szeptember 6-án 55 éves érettségi találkozójukat tartották az Aradi 4-es számú Középiskola 1959-ben végzett A és B osztályának diákjai, csupa leány. 55 év! Leírni is, kimondani is nagyon sok.

Emlékszem, hogy miután kiléptünk szeretett iskolánk padjaiból a nagybetűs életbe, az első évtizedekben csak tízévenként tartottunk osztálytalálkozót. Ám, az idő múlásával nemhogy gyengült volna, inkább erősödött bennünk az igény, hogy gyakrabban találkozzunk tanárainkkal, egymással, gyakrabban üljünk le beszélgetni, minél többet tudjunk meg hajdani kedves osztálytársaink életének alakulásáról.

A 25 éves, negyedszázados találkozón megszületett a döntés, hogy ezentúl ötévenként fogunk találkozni. S úgy is tettünk. Mindig voltak lelkes jelentkezők – ezúttal Éva és Magdi személyében, Gréti pedig otthonról, telefonon igyekezett segítséget nyújtani –, akik nagy hévvel vetették bele magukat a nem kis utánajárást igénylő szervezőmunkába: fáradhatatlanul telefonálgattak, leveleztek, intézték az ünnepség előkészületeit. Mert számunkra, a résztvevők számára mindegyik találkozó ünnep volt, és túlzás nélkül állíthatom, hogy mindegyik remekül sikerült. Csupán az árnyékolta be örömünket, hogy az évtizedek múlásával hajdani, kedves tanáraink közül egyre több lett azoknak a száma, akik távoztak az élők sorából, egyre több sírnál tettünk megemlékező tiszteletet. S osztálytársaink közül is többen elhunytak. Most, az 55 éves érettségi találkozón 15 tanárunk közül már csak kettőt üdvözölhettünk körünkben, Kutyik Lajost és Réhon Józsefet, akik nem kis örömünkre szívesen tettek eleget meghívásunknak. Az érettségi tablón 53 leány fényképe szerepel. Öröm a szomorúságban, hogy az 53 közül csak 12-en távoztak az élők sorából az elmúlt 55 esztendő alatt. A találkozóra 21-en jöttek el (Juci Székelyföldről, Babi Nagybányáról, Baba Bukarestből) illetve 23-an. Hédi és Irén is csatlakoztak hozzánk, számukra mi voltunk az Osztály, amelyet a X. osztály után objektív okok miatt kénytelenek voltak elhagyni és esti líceumban folytatni tanulmányaikat. Az ötvenéves találkozón Márti és Marika is részt vettek (jelenleg mindketten külföldön élnek), ők is estiben végeztek, de az igazi, megtartó alma mater számukra is az Aradi 4-es Számú Középiskola volt és maradt máig.

A belvárosi református templomban megtartott istentisztelet után – amellyel bennünket köszöntött Baracsi Levente tiszteletes, s amelyen imádsággal és egyperces csönddel tisztelegtünk az elhunytak emléke előtt – a találkozó fehér asztalnál, a Jelen Ház kerthelyiségében folytatódott. Akkor már mindenkinek a kezében ott volt az Emléklap, hátlapján a vastag betűs felszólítással: Találkozunk 2019-ben!

A finom ebéd és Anikó süteményeinek elfogyasztása közben órákon át tartott a beszélgetés, a visszaemlékezés, családi fényképek nézegetése, tucat számra készültek az eseményt megörökítő fotók. A régi emlékek, csínytevések, iskolai kirándulások felejthetetlen kalandjainak felelevenítése valamennyiünknek szívmelengető élményt jelentett. A nagymamák boldog büszkeséggel mutogatták gyermekeik, de főként unokáik fényképeit, újságolták eredményeiket, sikereiket. Szavaik kimondatlanul is azt sugallták, hogy értük érdemes élni, dolgozni, talpon maradni a számtalan betegség, baj, szomorúság ellenére. Hisz ők azok, aki bearanyozzák mindennapjainkat!

Az asztalnál mellettem ülő Cus hirtelen a fülemhez hajolt és csöndesen megkérdezte: – Ugye írsz a találkozóról? Érdemes, nem?! Pár nap múlva Adri csörgetett az otthoni telefonszámon. Ő már határozottabb volt. Nem azt kérdezte, hogy írok-e, hanem azt, hogy mikor jelenik meg a cikk?! Ezt mások is megkérdezték.

Nem lehetett visszalépni. Nem akartam csalódást okozni a „lányoknak”. Itt a kis megemlékező. 

Hozzászólások