Szeptember 17-én, tanévkezdés reggelén Resicabányán 9 órára hívták az iskolaudvarra a nebulókat. Verőfényes őszeleji napsütésben zsibongott a 730 kis- és nagydiák között a pontosan egy tucat magyar tanuló is, akik az osztatlan osztályban az idén is Bálint Erzsébet keze alatt tanulnak.
Az iskola igazgatója az idén ismét Boris Vatzulik, aki igazgatta már ezt az intézményt, illetve tanfelügyelő és főtanfelügyelő is volt már. Rövid tanévnyitó beszédét követően a szerb ortodox Boris atya, Pál József római katolikus főesperes és Makay Botond református lelkész rövid imádságait követően a Miatyánkot mondották el közösen. Ezután a politikai pártok jutottak szóhoz, majd az osztályfőnökökre bízva a gyermekeket ki-ki elfoglalhatta a számára kijelölt tantermet, illetve ülőhelyet.
Az első osztályban három gyermek (Balog Dávid, Gábor Ion és Samu Téli – hivatalosan így vannak anyakönyvezve), a másodikban Dana Dávid Isac, a harmadikban Dana Remus, míg a negyedikben Dana Caius, Dana Romulus, Dana Rebeka Denisa, Dana Terézia Éva, Lázár Larisa, Lukács Denisa Julieta és Mezei Mária Doina vannak beírva.
Boris Vatzulik igazgató egy fekete mellett arra kérte a magyar lelkészeket, hogy a magyar tagozat érdekében tegyenek meg mindent, hogy azt ne kelljen jövőre sem megszüntetni.
Hozzászólások