Távozott egy legenda

Eltávozott „a magyar Aranycsapat 12. játékosa”, Szepesi György, a magyar sportrádiózás legendás alakja: 96 évesen, szerdára virradóra halt meg. A mai idősebb nemzedék, amely annak idején – határon belül, meg kívül is szorított az egykor legendás magyar fociválogatottnak (hol vannank már a régi szép idők?), minden bizonnyal ismeri nevét, hisz tizenöt nyári olimpián (az olimpiát négyévente rendezik!), meg tizennégy (ugyancsak négyévente megtartott) labdarúgó-világbajnokságon volt ott a Magyar Rádió, majd később a FIFA képviseletében.

Ha van ilyen nyilvántartás a Rekordok Könyvében – nem tudok róla –, akkor Szepesi biztosan benne van, de ha nincs, oda kell kerülnie.

Egyszer volt szerencsém látni élőben, a budapesti Fészek Klubban, tízegynéhány éve, egy nagyszerű (egykori) újságíró kollégám kitüntetése alkalmával, a ma talán legnevesebb magyar nyelvművelő, Balázs Géza társaságában. Mély, a legendának kijáró tisztelettel hajtottam előtte fejet.

Fantasztikus sportember, kivételes riporter volt; egyesek szemére is vetették, némi joggal, határtalan lelkesedését, amellyel a rossz meccsből is jót csinált; nem érdekelte, állapítja meg egy méltatója, hogy a lelátón azt kiabálják: „Ne hazudj, Szepesi!”

Szepesi György, utóbb Gyuri bácsi mérhetetlenül szerette és tisztelte szakmáját, meg a magyar sportot, meg a magyar nemzetet. Részese lehetett számos dicsőségének, de kisiklásainak, sikertelenségeinek is. Ez utóbbiakról azt mondta: előre kell lépni, lesz ez még jobban is.

1945-ben indult pályafutása egy magyar–osztrák labdarúgómeccs közvetítésével, és 2012 júliusa óta már alig hallhattuk a rádióban a hangját. És mostantól már csak hangfelvételekről hallhatjuk a magyar rádiós sportközvetítés mindmáig (és bizonyára még sokáig) legnagyobb alakját.

Rajongói – és sokan vannak az idősebb nemzedékből – talán ma is fel tudják idézni szenzációs közvetítéseinek egyik-másik mondatát. Sokan tudják: ő volt az, aki annak idején, 1981-ben egy másik legenda, Puskás Ferenc magyarországi hazatérését elintézte. A magyar labdarúgás máig utolsó sikeres időszakában ő volt az MLSZ elnöke, a válogatott 1982-ben és 1986-ban is kijutott a labdarúgó-világbajnokságra.

A rendszerváltás után előbb az 1956-os forradalomban játszott szerepéért vették elő, 2006-ban kiderült, hogy az állambiztonsági hatóság ügynöke volt.  

Szerintem biztosan nem önként és énekelve vállalta.

Ettől függetlenül: a legnagyobb magyar rádiós sportriporter volt. Bár akadna olyan újabb, aki a magyar sport annyi diadalát közvetíthetné.

J. Gy.

 

***

Szepesi György 1922. február 5-én született Budapesten. A labdarúgással az angyalföldi grundokon, gyermekként ismerkedett meg. Jóllehet tizenkét éves korától igazolt játékos volt alsóbb osztályokban, hamar belátta, hogy nem olyan tehetséges, mint az akkor világhírű magyar focisták. Úgy érezte, hogy a pálya széléről többet tud nyújtani a sportnak. Ez utóbbit szó szerint kell érteni, mert 1945-ben rádiós lett, s az oldalvonal mellett állva közvetítette a meccseket. Ezek közül alighanem a leghíresebb az 1953-as londoni 6:3, az „évszázad mérkőzése”, amelyet milliók hallgattak idehaza, Szepesire pedig ráragadt az elismerő minősítés: ő az Aranycsapat 12. játékosa.

Szervezője volt a Magyar Rádió Körkapcsolás című műsorának, amely rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, és 1963-tól 2009-ig kíváncsi rádióhallgatók millióihoz juttatta el a magyar stadionok hangulatát. Ő honosította meg azt a sportközvetítési stílust, amelyben a riporter lelkesen, magas hőfokon együtt él a játékkal, a csapattal, a versenyzővel, azonosul a történésekkel, együtt örül a sikernek, a győzelemnek, s kesereg balsiker, vereség esetén.

Az olimpiáról először 1948-ban tudósított, s sorozatban tizenöt ötkarikás nyári játékról közvetített egyedi stílusban. Egy híján ötven magyar olimpiai aranyérem megszületésénél lehetett ott, az 1964-ben Tokióban győztes magyar vízilabda-válogatott döntő mérkőzésén például egy ország kiáltotta vele: „Lőj, Dömötör!” Emellett tizennégy labdarúgó-világbajnokságnak is a kommentátora volt, s bekerült a Guinness-rekordok könyvébe. Ő ugyanis a világ leghosszabb időn át tevékenykedő sportriportere, a 2005-ös Magyarország–Argentína barátságos futballmérkőzésnek csaknem napra pontosan hatvan évvel azután lehetett a rádiós szakkommentátora, hogy az 1945-ös magyar–osztrákon bemutatkozott sportriporterként. A sport mellett a politikai újságírásba is beletanult: 1975 és 1978 között a rádió bonni tudósítója volt, 1981-től 1992-es nyugdíjba vonulásáig a Magyar Rádió Szórakoztató- és Sportfőosztályának vezetőjeként dolgozott.

Társadalmi megbízatásokat is vállalt szeretett sportágában: 1979 és 1986 között volt a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke. 1982-ben beválasztották a FIFA végrehajtó bizottságába, s tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak is.

Szepesi György munkásságát számos elismerés övezi: első magyar sportújságíróként kapta meg a Gerevich-díjat, birtokosa az Orth György-díjnak, az Aranytollnak, 2007 januárjában Kodály Zoltán közművelődési díjat vehetett át a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriumától, amely 1993 óta az oktatás, a kultúra és a tudomány területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeket tünteti ki. 2004-ben lett a Prima Primissima-díj kitüntetettje, s ugyanebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal jutalmazta. Birtokosa a NOB Olimpiai Érdemrend Ezüst Fokozatának, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének is. 1995-ben szűkebb pátriája, Budapest XIII. kerülete, majd 2005-ben a főváros is díszpolgárává avatta. 2012-ben FIFA-érdemrendet kapott. 2012-ben az újonnan alapított Magyar Sportsajtó Halhatatlanja díjat és a Magyar Olimpiai Bizottság sajtóbizottságának Média különdíját vehette át. 2016-ban a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Életműdíját kapta meg. A róla elnevezett Szepesi-díjat, amellyel a hazai újságírás és sportújságírás egyik meghatározó alakját díjazzák, először 2015-ben adták át. (MTI)