Tóth Sándor kopjafájánál

Az 1989-es forradalom évfordulójával kapcsolatos megemlékezések között Aradon sorrendben az utolsó Tóth Sándor kopjafájának megkoszorúzása a Maros partján.

Tóth Sándor volt, aki nem tudná, az a hódmezővásárhelyi, magyarországi gépkocsivezető, aki 1989. december 22. délutánján elindult Románia felé a városának lakói által hirtelen, igen nagy lelkesedéssel összegyűjtött adományokból álló rakományával.

Azon természetesen lehetne tűnődni és vitatkozni, hogy a teherautónyi, élelmiszerekből, gyógyszerekből álló (eredetileg Temesvárnak szánt) rakomány mekkora súllyal bír a romániai forradalomban; az azonban kétségbevonhatatlan, hogy a magyar népnek a romániai forradalom mélységes, szívből jövő, a demokratizmus felé haladó támogatásának jele.

Három évtizede, ha jól számolom, pontosan harminc éve annak, hogy Aradon megemlékeznek a forradalom egyetlen külföldi (mindenesetre egyetlen külföldi magyar) áldozatáról.

***

December 23-án délben Aradon, mint minden évben, a Maros-parti sétányon emlékeztek meg Tóth Sándorról. Aradi magyarok, de nem csak, egy igazi hős a legtöbbször túlnő a nemzetiségi kereteken.

Az aradi románság legjobb, mondhatnám leghazafiasabb képviselői Tóth Sándort, méltán, a maguk hősének is tartják. Az igazi hazafi mindig, minden időben tisztelte azt, aki közös és nemes ügy érdekében hozott áldozatot.

Biztos vagyok benne, hogy Tóth Sándor nem akart áldozat, mártír lenne.

Ki akarna egy akármilyen háborúban áldozat lenni, amikor otthon szerető család, gyerekek, feleség várja?

Hogy mégis belevágott egy bizonytalan kimenetelű feladatba, az emberi nagysága bizonyítéka.

***

E sorok írójának az 1990-es évek elején sikerült felkutatnia a neve szerint echte román, magyarul kitűnően beszélő, sajnos sok éve elhunyt szemtanút (nyugodjon békében!), aki a december 23-ra virradó éjszakán a Tóth Sándor vezette kamion jobb oldali küszöbén állt, és elemlámpájából származó fényjelekkel próbált kommunikálni a külvilággal.

Pontosan nem tudta, kivel, azt sem, hogy miként. A kommunikációs rendszer azokban az órákban csődöt mondott, a káosz totális és kibogozhatatlan volt.

Az Aradon rekedt (eredetileg Temesvárra tartó) Tóth Sándort, mondják, az aradi várba küldték, munícióért, a megyei kórházból.

Ment!

Balról, a várhíd felé, a Parc Szállóba egy (Temesvárról menekülő, igen magas rangú szekus tisztek vezette) egység szállásolta be magát. A várhíd vár felőli oldalán a forradalom pártjára állt (éles lőszerrel ellátott) katonaság helyezkedett el, védelmezve pozícióját, hogy a várba ne hatolhasson be az „ellenség”. (Hogy ki lett volna az, senki nem tudta.)

Lőttek innen is, onnan is; a történetet mesélő szemtanú mondhatni csodás módon megúszta, mert idejében leugrott a teherautóról, és hasravágódott.

A vezetőülésben lévő Tóth Sándorral több lövés végzett.

***

De vissza a 2020. december 23-i megemlékezésre.

Mint már ki tudja, hány esztendeje, Bognár Levente (volt aradi alpolgármester, az aradi RMDSZ elnöke) nyitotta meg az ünnpséget. Ft. Király Árpád r. k. marosi főesperes – néhány szívhez szóló, a hősökre vonatkozó mondat után – magyar és román nyelvű Miatyánkkal folytatta. Valentin Voicilă színész, az aradi forradalom kétségkívül vezető személyisége egyrészt arról beszélt, hogy senki nem akarta kisajátítani a forradalom más személyiségeinek érdemeit (Dănilă Onofrei volt az aradi forradalom elindítója október 21-én reggel az egykori Óraműgyárban), csak folytatták, adott pillanatban, a mások által elkezdett munkát. Másrészt Tóth Sándor érdemeit hangsúlyozta: azét a külföldiét, aki a román forradalom ügyében lépett fel.

Akkoriban, mondta, nem a hatalomért, hanem a társadalmi igazságosságért folyt a küzdelem.

***

December 23-án délben szép ünnepség zajlott a Maros partján, Aradon, abban a városban, amely másodikként csatlakozott a 31 évvel ezelőtti romániai forradalomhoz.

Temesváré, kétségkívül, az arany, de az ezüst Aradé, és nagyon szépen csillog.

Tóth Sándor révén azonban „országos elsők” vagyunk. Sajnos. Szívesen lemondanánk e kétes dicsőségről.

De hát a múltat nem lehet végképp eltörölni, ezt számtalanszor bizonyította a történelem.