Trágárság, durvaság, és lehetséges következmények

A mindennapos életünkben, kapcsolatainkban eluralkodott a durva-trágár és alpári beszéd. A minap az egyik nagy bevásárló központunkban – nem zavartatva magát a sok vásárló jelenlététől – egy gyengébb nemhez tartozó személy két munkatársát simán, minden szégyenérzet nélkül kicifrázva a „szülőtájékba” küldte. Manapság az ilyen „élmény” nem ritka, megéléséhez elég az utcára kimenni. Az obszcén szöveget kultúrintézményeinkben is gyakran „modern”, „divatos”, sőt „menő” megnyilvánulásnak veszik. Befészkelődött az iskolákba, családokba, mondhatom a média hathatós segítségével a közéletbe is. Így nem csodálkozhatunk, hogy 

lépten-nyomon tanúi vagyunk annak, hogy sértő és durva szavakkal illetik egymást az emberek munkatársi közegben és iskolában egyaránt. Sajnos, a családokban is gyakori jelenség. Úgy néz ki, hogy menő-trendi fej az a fiatal, aki szinte nem képes úgy mondatot alkotni, hogy szókészlete ne legyen megspékelve egypár trágársággal. 

Szomorú jelenség, de nem egyszer a szülő még büszke is arra, hogy milyen gazdagon tud már az óvodáskorú gyermeke káromkodni!

Más megítélés alá tartozhat a humor és a vicc világa.

Itt nem mindig kívánatos, ha a túlzott prüdéria korlátozza a társaság jó kedvét, kellemes társalgását és szórakozását. A humor sem jogosít fel azonban arra, hogy másnak a lelkivilágába gázoljunk. Ezért az emberi nagyság mutatója az is lehet, ha jól  megválasztjuk a befogadó társaságot, így humorunknak valószínűbb lesz az elfogadása, különösen akkor, ha  bátran merjük az önirónia eszközét is használni. Nagyobb a baj, ha az egymás közti kommunikáció konfliktusba torkoll, és felindulásból agresszióhoz,  tettlegességhez vezet. 

A durva szavak, kifejezések tudat alatt vagy tudatosan is komoly lelki sérülést okozhatnak. Lehiggadva esetleg már jöhettünk, hogy célt tévesztettünk, más szavakkal elkerülhettük volna a megbántást vagy embertársunk lelki sérülését, amit meggondolatlanságunkkal okoztunk!     Lényeges gyakori következmény azonban az, hogy a szóbeli durvaság számtalanszor agresszióhoz, testi bántalmazáshoz vezet! Történhet ez a családokban férj és feleség közt, azonban legtöbb esetben az elszenvedői a menekülést és jó megoldást nehezen találó bántalmazott feleség és gyermek. Rosszabb esetben a gyermek kényszerül állandó stressz nyomása alatt élni, szenvedni és elviselni mindkét szülő agresszív viselkedését, bántalmazását. Itt meg kell jegyezni, hogy a gyermekkor az, ahol a gyermek lemásolja a szülők, tanárok, barátok vagy ismerősök viselkedését, verbális kommunikációját. 

Sajnos, ezt a terhet viszi magával, és ez befolyásolja további életét. Tehát nem csoda, hogy az agresszió agressziót szül. Bizonyára ezzel összefügg, hogy már kisgyerekek között is előfordulnak ilyen vagy hasonló megnyilvánulások. A negatív példa tovább bonyolódhat úgy, hogy a gyermek először az óvodai, később az iskolatársaival szövetkezve vagy más gyengébb lánccal szemben követ el agressziót. Ez történhet testi-lelki terror, durvaság, megalázás, zsarolás, bántalmazás, zaklatás bármely eszköze által. Többnyire ezt másolják le a gyerekek elsősorban a családban, iskolában, nem ritka esetben a médiák által tolmácsolt hatás következtében is.                                                                                   

Hogyan  tovább? 

Úgy érzem, minden érintett szülőnek, pedagógusnak és felnőttnek nemcsak lehetősége, de kötelessége és felelőssége is ezt feltárni, ezen változtatni. Gondoljunk ki egy új világot? Nem szükséges! Csak követni kell keresztény-keresztyén kultúránkat és hagyományainkat. Hiszen ezek még a történelmi közelmúlt Európáját jellemezték. Társadalmainkban sokan vagyunk és mégis kevesen. Ezalatt azt a helyzetet értem, amikor a kisebbség rákényszerítheti akaratát, és gátlástalanul vérpadra küldi  népét-nemzetét.  Ezért történhet, hogy a szeretet ideológiáját, amelyre mindig alapozhatunk, felcseréli a gyűlölet, az agresszió, és mögötte mindig megtalálható az önös, többnyire anyagi érdek. Nem elég tudatosítani, hogy van jó és rossz, amely életünket befolyásolja.

Ne csak gondolatban, hanem tetteinkben, szavainkban is merjünk kiállni az igaz és a jó mellett! Erre szolgálnak először is a választások, ez a véleményezés az élet befolyásolhatóságának első lépcsője. Másodszor azok a fórumok, ahol nyíltan kifejezhetjük véleményünket. Ehhez a kormányzatnak lényeges kérdésekben a nép véleményének kikérésére van szüksége, hogy a népakarat érvényesülhessen. Meghallgatása által nagymértékben felhatalmazással is bír majd. Így remélhetőleg a békességet kívánó többség nem enged teret az agressziónak, vagyis védi a mindenkori békés életet, betartva az élethez fűződő alapjogait.

Általában természetesnek vesszük, hogy mi, emberek többnyire szeretjük saját magunkat. Ebből ered az a bölcs következtetés, hogy mással ne tégy olyat, amit te sem szeretnél, hogy veled tegyenek. Az egymás közti kommunikációban a trágárság, a durva beszéd feleslegesen dominál. Állítom, hogy a verbális durvaság elhagyása magával hozza majd a csökkenő fizikális agressziót és a békésebb családi és társadalmi jövőképet is. Segíthet a következetes kontroll, fokozottan az önkontroll, amelyhez jó, ha következetesen kérjük és elfogadjuk a transzcendens segítséget. A bajt, ha csak egy lehetőség is van, meg kell előzni!

Nemek  egyenjogúsága 

Lehetséges, hogy többen nem értenek majd velem egyet a mai, úgymond egyenjogúságra épülő neoliberális eszmék elterjedésével.  Hatványozottan kifogásolhatónak tartom azt, ha durvaságot tapasztalunk a „gyengébb nem” képviselőinél.

Egy mindenkori nő, különösen egy édesanya vagy leendő édesanya egyenjogúság-felfogása nem egyenlő azzal a mai trenddel, hogy a férfiasság durva, medializált megnyilvánulásait másolja. Az egyenjogúság szerintem nem egyenlő a mostani nemiség szabad megválasztásával, különösen nem a szabatossággal. Például, hogy egy nő is versenybe szállhasson a „vagányság” ocsmány-trágár szókincs fitogtatásával, kíméletlen durvaságával, a mai idők macsó férfiainak „menő képviselőit” utánozva. Lásd például a ketrecharc abszolút kíméletlen véres csatáját. Közben itt az érem másik oldala: az üzletlánc karácsonykor élő halat nem árusíthat, mivel azt majd „megölik”, pedig csak a legősibb, egyik legegészségesebb tápláléka az emberiségnek. Nehezen elfogadható számomra (a rendesen törődő állattartókat megkövetem) ebben a kutyacentrikus világban, amikor egyesek a gyermekvállalás értéke fölé helyezik az állattartást – különösen a kutyatartást. A kutya a legősibb háziasított emberközeli állat. Ismert a hűsége és az idomításának lehetősége. Azonban a kutyák nem adekvát ajnározása, az irántuk való, sokszor az anyaságot pótló törődés meghökkentő, bevallom, szomorú jelenség!

A gyermekét kutyapórázon sétáltató anyuka szerencsére ritka látvány. Talán már a közeljövőben követi majd ezeket egy szájzártapasz, hogy a gyermek ne tudjon „ellenkezni – visszaszólni”, vagy inkább ezáltal is saját véleményét kifejteni édesapja, édesanyja felé?! 

Minden nő egy potenciális édesanyajelölt. Nemcsak a nőiesség vonzó mintaképe kell hogy legyen, hanem a gyengédség, különösen a szeretet, az emberi jóság alapköve, pozitív érzelmek, lelki kincsek továbbadója és a követendő mintáknak egyik megtestesítője jelenlegi és leendő családjainkban. Nagy a szerepük az érzelmi intelligencia alapkövének letételében, az igazi szeretet továbbadásában, gyermekeink nevelésében. Ez meghatározhatja nemcsak családjainkat, de társadalmunk békésebb jövőképét is, persze csak akkor, ha a mindennapjainkban ennek tevőleges, aktív formáját követjük. A gyermek megérzi, hogy szüleinek, különösen az Édesanyjának fáj, ha rosszat tesz, és gonosz dolgokat követ, és érzelmileg szomorúságot okozott neki.  Ez jobban fájhat, mint valamikor a testi fenyítés, nem szólva arról, hogy a nevelésben hatékonyabb és tartósabb eredményt biztosíthat, mivel nem táplálja a gyűlöletet és a gonoszságot. Nem szabad mellőzni a jogos dicséretet sem.  Ezt helyén alkalmazva – a szeretettel együtt – lelki doppingként csodákat tehet, különösen a gyermeknevelésben. 

Örvendenék, ha gondolataim aktualitása az olvasóimat is megérintené. A leírt problémák megosztásával a megelőzéséhez szeretnék hozzájárulni, különösen ezekben a bonyolult, békésnek egyáltalán nem mondható időkben.

Dr. Hollósy Tamás