A Maros-Ártér Természetvédelmi Park adminisztrációja átépíti a Csálai Látogatóközpontot, legfontosabb újítás egy múzeum lesz, mely a virtuális valóságra összpontosít majd.
A Romsilva – Maros-Ártér Természetvédelmi Park igazgatósága licitre bocsátja az elektronikus közbeszerzési rendszerben kiírt „Látogatóközpont berendezéseinek beszerzése” című pályázatot, melynek összértéke több mint 1,8 millió lej.
A kiírás szerint a látogatóközpont nagytermében múzeumot alakítanak ki, amely vitrines bútorokkal és áttetsző térhatású képekkel lesz elválasztva az adminisztratív irodák bejáratától.
A múzeum létrehozásának célja, hogy a természetvédelmi parkról és a hozzá tartozó védett területekről naprakész és pontos tájékoztatást nyújtson a turistáknak, látogatóknak. A Csálai erdő látogatóközpontjának jelenlegi múzeuma vonzerejét tekintve elavult, a kiállítási tárgyak már nem vonzóak a célközönség számára, nem tartanak lépést a csúcstechnológia fejlődésével – mondják látogatóközpont munkatársai.
A pályázatnak köszönhetően többek között diorámákat (áttetsző térhatású képek), hajószimulátort, interaktív érintőképernyős asztalokat, 3D-s térképmodellt, sugárprojektorokat, VR-berendezéseket, érintőképernyős kijelzőket vásárolnak.
Az elektronikus közbeszerzési rendszer adatai szerint áfa nélkül 1 185 634 lej a maximális összeg, amit a Természetvédelmi Park a múzeum fejlesztésére fordít. A szerződés odaítélésének szempontja a minőség–ár arány, a projekt befejezésének határideje a szerződés aláírásától számított 6 hónap – tájékoztat a Maros-Ártér Természetvédelmi Park vezetősége.
Hozzászólások