Szent László vagy Sf. Ladislau öröksége?

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Bihar megyei szervezeti nyílt fórumot szerveztek 2010. május 7-én, Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) székházának Dísztermében.

Ismeretes, hogy Nagyváradon 2006 óta folyik az utcanév-mizéria. A városi tanács elfogadott ugyan egy határozatot, amelyben vállalják, hogy a közterek megnevezéseit – utca, tér, sétány stb. – magyarul is kiírják, de ez azóta sem lépett érvénybe. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete számtalan figyelemfelkeltő akciót tartott az érdemi kétnyelvűség érdekében, aláírásokat is gyűjtöttek a Szent László tér visszaállítása végett – az akkori hivatalos álláspont szerint, amelyhez csatlakoztak az RMDSZ Bihar megyei vezetői is, „elítélendően szélsőséges” módon.

2010-ben a bihari RMDSZ vezetői – hirtelen fordulattal – a magyar utcanévtáblák ügyének megoldásának „élére álltak”. Miután úgy vélték, hogy önkormányzati eszközökkel nem képesek eredményeket elérni („nincsenek többségben a helyi tanácsban”, érveltek), ál-civilkezdeményezésüknek köszönhetően a hivatalos román utcanevek magyar fordításait készíttethetné el az a nagyváradi polgár, aki a tulajdonában lévő házra, kerítésre – saját költségén – magyar nyelvű utcanév- és házszámtáblát kíván tenni.

Ehhez „segítségképpen” a napokban a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal honlapján, illetve Bíró Rozália RMDSZ-es alpolgármester személyi honlapján megjelent a nagyváradi magyar utcanevek jegyzéke – arcpirító, nevetséges magyartalansággal. A helytelen és szánalmasan nevetséges félrefordításokat tartalmazó lista közzétételéért az alpolgármester asszony az egyik hírportálnak nyilatkozva „nagylelkűen” még a felelősséget is elvállalta. A május 7-én megtartott fórumon Bíró Rozália nem jelent meg, őt az a mintegy húsztagú csapat képviselte, akik Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök vezetésével jelentek meg a fórumon – eleve annak szétverése szándékával.

Legalábbis az EMNT és az EMI Bihar megyei szervezeteinek másnap, szombaton kiadott tiltakozó közleményükben az olvasható (a Közleményt mellékeljük): „Az RMDSZ pártaktivistái felkészülten érkeztek a lakossági fórumra: a rendezvény megkezdése előtt, tiltakozásunk ellenére, egy RMDSZ-es műszaki csapat külön hangosítást és kivetítőt szerelt a terembe (még arra is figyeltek, hogy a hangosítás független áramforrással is rendelkezzen, hogy minden körülmények között érvényre tudják juttatni akaratukat).” A szervezők többszöri kérése ellenére felszerelték a párhuzamos technikát, ezután érkezett „az alpolgármester asszony helyett Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnök vezetésével egy – többek között – hangosbemondóval, videokamerával, fényképezőgéppel felszerelt botránykommandó, mely már a felvezető beszédek alatt is többszöri hangos bekiabálással és telefonálgatással zavarta a fórum menetét.” – írják a közleményben, megállapítva, hogy „ezen történet is ékesen bizonyítja, hogy az RMDSZ egyes elöljáróinak semmi sem szent és saját érdekeik és önfényezésük végett, vagy a hibák beismerése helyett a legelemibb közösségi ügyeinket is elszabotálják. Rendezvényünkön a legkevesebbként elvárható bocsánatkérés helyett – amit a nagyváradi magyar közösség az elferdített utcanevek miatt megérdemelne – újabb botrányt kavartak. Ebből is látszik: a bihari RMDSZ erőből politizál, vita és érvek helyett a túlkiabálás stratégiáját alkalmazza – mintha attól válna valami igazzá, hogy minél hangosabban mondják.”

A rendezvény házigazdája és moderátora Török Sándor,az EMNT Bihar megyei elnöke köszöntötte a fórum részvevőit, majd röviden ismertette a kialakult helyzetet. A groteszk tükörfordítások, amelyek a botrányos utcanév-lajstromban szerepeltek, nevetségessé tették az egész várost, beleértve Szent László királyunk szellemiségét is, sommázott Török, aki elmondta: szükségessé vált, hogy létrejöjjön egy olyan összefogás, amely az elbanalizált helyzetben megoldást talál s ezt meg is tudja valósítani. Szót kapott Nagy József Barna (a történelmi utcanevekről szóló „Várad lelke” címú könyv szerzője) és az Emi részéről Csomortányi István, akik mindketten a kezdetektől fogva a magyar utcanevekért szálltak síkra, így pontos helyzetjelentést tudtak adni erről. A fórum részvevői megtudhatták, milyen ellenállásokba ütköztek a váradi magyar utcanevekért harcoló fiatalok.  Tolnay István előadótanácsos, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója előterjesztésében a magyar utcanevekhez kapcsolódva egy igen fontos problémára hívta fel a jelenlevők figyelmét: a nagyváradi iskolák névadási gyakorlata nem tükrözi a város etnikai összetételét, számszerűsítve: „39 oktatási intézményből négynek van magyar, egynek német neve, ami kb. 10%-nak felel meg, miközben Nagyvárad lakosainak 27%-a magyar”. Ráadásul az is visszásnak tetszik, mondta az előadótanácsos, hogy olyan személyiségekről is iskolát nevezzenek el Nagyváradon, mint például a magyar- és egyházüldözéséről elhíresült Onisifor Ghibu. (Az előadótanácsos előterjesztését megalapozó háttéranyagot csatoljuk).

Ezt követően lépett a pulpitushoz Tőkés LászlóEP-képviselő, az EMNT elnöke, aki hangsúlyozta: „a nyelvi környezet legalább olyan fontos, mint az épített környezet. A mi anyanyelvünk jelenléte a városban pont olyan fontos, mint a Szent László templom, vagy a Körös-parti református templom, vagy Sas-palota, vagy a Kanonok sor. Egy idegen nyelvi közegben idegeneknek érezzük magunkat, ezért óriási jelentőségű az ügy”. A KRE volt püspöke beszédében az utcanév-mizériához vezető politikai attitűd kritikáját is elvégezte: „ne mondjuk azt, hogy a többség erős – inkább az a kérdés, mi mennyire vagyunk gyengék. Mert amikor egy meccsnek a sorsa eldől, akkor lehet, hogy az ellenségre rámondják, hogy az egy erős focicsapat, de az igazság az, hogy sokszor az ellenfél nagyon gyenge, ez relatív. Ne legyünk olyan Isten gyávái, ne legyünk megalkuvók, opportunisták, mindig hátrálunk, egyre hátrább, egyre hátrább – tehát itt nem csupán a fordítói iroda, vagy Biró Rozália hibájáról vagy felelősségéről van szó, hanem egy politikai attitűdről, egy helyes vagy helytelen politikáról. Nem lehet tájba simuló politikával megtartani a magyarságot. Nem is szabad fejjel menni a falnak, de meg kell vívni a küzdelmeinket.” – mondta Tőkés.

Az EMNT elnöke kijelentette, Szent László városában „sértés a keresztyénség ellen, sértés a szent királyunk, a római katolikus egyház, sértés az egész magyarság ellen”, hogy a városalapító lovagkirályról egy kis sikátort neveztek el – Sf. Ladislau néven. Az EP-képviselő több aktuális politikai jelenségre is rámutatott, nem egy esetben kemény kritikával illetve az RMDSZ konjunktúra-lovagjait.

Tőkés László ugyanakkor az összefogás mellett érvelt: „Fogjunk össze, civilszféra, egyházak, RMDSZ, Magyar Polgári Párt, Magyar Polgári Szövetség, Várad barátai – együtt lépjünk túl ezen a helyzeten, állapítsuk meg a Pece-parti magyar minimumot. Egy olyan kultúrpolitikát, szociális-, régiópolitikát alakítsunk ki, egy olyan stratégiát alkossunk, amelyben megvan a maga helye az RMDSZ-nek is, megvan bárkinek a helye, aki a nemzeti ügyekben összefog.” – mondta, hozzátéve: „alakítsuk át ezt az egész magyar világot a kettős állampolgárság révén is, a határok feletti nemzetegyesítés, az autonómiák rendszere által egy egységes nemzetté. (Tőkés László beszédének leiratát mellékeljük.)

Első hozzászólóként Szabó Ödön lépett a mikrofonhoz, aki azonban nem adott magyarázatot az RMDSZ-es alpolgármester nevéhez tapadó utcanévbotrányra, sőt, elnézést sem kért a nagyváradi magyarságtól, noha ezt többen elvárták volna. Szabó ehelyett agresszív módon azt kezdte felsorolni, hogy mi mindent tett az RMDSZ a magyar feliratokért, s bár a szervezők kérték, ne térjen el a meghirdetett tárgytól, a politikus – azok után, hogy a szervezők a közönség követelésére megvonták tőle a szót –, tovább folytatta hisztérikus kifakadásokkal tarkított beszédét, immáron a saját hangosításukat használva.

A kellemetlen intermezzónak csak az vetett végett, hogy a szervezők és a fórum résztvevői (már akik nem a közvita elszabotálására érkeztek) a református püspöki palota Bartók termébe vonultak át. Itt nyugodtabb hangulatban több javaslat és vélemény elhangzott: értelmiségiek, sokat tapasztalt nyugdíjasok – a város élő emlékezetei –, és nagyváradi magyar polgárok mondták el építő javaslataikat. A több mint két óráig tartó megbeszélés végén többek között elhatározták: egy szakértőkből álló bizottság felállítását kezdeményezik, akik a történelmi múlt és a jelen realitásai alapján érdemi javaslatokat dolgozhatnak ki Szent László örökségének megóvása érdekében.

Bíró Rozália alpolgármester az erdon.ro hírportálnak az események kapcsán méltatlankodva megjegyezte: Török Sándor EMNT-elnökkel való egyeztetéskor azt az ígéretet kapta, hogy 15–20 percben fejthetik ki álláspontjukat, nem két percben. Arra a kérdésre, hogy bár személyesen őt hívták meg, miért nem ő ment el a közvitára, azt válaszolta: „Valóban velem egyeztetett Török Sándor úr, én azonban nem azt mondtam, hogy én veszek részt a fórumon, hanem azt, hogy az RMDSZfogja képviseltetni magát. A szervezetben az a döntés született, hogy nem én, hanem Szabó Ödön fog részt venni a rendezvényen.” A külön technikai felszerelést azzal indokolta az RMDSZ-es elöljáró, hogy ők nem tudhatták, milyen műszaki feltételeket biztosítanak a szervezők nekik ahhoz, hogy kifejthessék álláspontjukat. Amelyhez, ezek szerint, hangosbemondó is dukál.

Nagyvárad, 2010. május 9.

Tőkés László, EP-képviselő sajtóirodája

 

KÖZLEMÉNY

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar-megyei szervezete az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Bihar-megyei szervezetével közösen péntek délután lakossági fórumot szervezett Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében az elhíresült „magyar utcanév-mizéria” megbeszélése és feloldása érdekében.

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón meghívtunk minden váradi érdeklődő polgárt, a civil szervezeteket és pártokat, illetve az érintettség jogán nyomtatott meghívót kapott Biró Rozália alpolgármester asszony, akinek a személyes honlapján, illetve a részben általa is vezetett nagyváradi önkormányzat honlapján látott napvilágot az a minősíthetetlen utcanévjegyzék fordítás, mely nevetség tárgyává tette az utcanevek ügyét.

A témát Tőkés László EMNT országos elnök, valamint az EMNT és az EMI megyei szervezeteinek vezetői vezették fel. Ezután került sor a fórumon résztvevők hozzászólásaira, melynek időtartamát – tekintettel a nagyszámú érdeklődőre – két percben határoztuk meg.

Az RMDSZ pártaktivistái felkészülten érkeztek a lakossági fórumra: a rendezvény megkezdése előtt, tiltakozásunk ellenére, egy RMDSZ-es műszaki csapat külön hangosítást és kivetítőt szerelt a terembe (még arra is figyeltek, hogy a hangosítás független áramforrással is rendelkezzen, hogy minden körülmények között érvényre tudják juttatni akaratukat). Többször kértük, ne tegyék, hiszen a fórumot nem ők, hanem mi szerveztük.

Ezután az alpolgármester asszony helyett Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnök vezetésével egy – többek között – hangosbemondóval, videokamerával, fényképezőgéppel felszerelt botránykommandó jelent meg, mely már a felvezető beszédek alatt is többszöri hangos bekiabálással és telefonálgatással zavarta a fórum menetét. A felszólalások rendjén elsőként Szabó Ödön kapott szót, aki a közösen megszabott időkeretet sokszorosan túllépve személyeskedésbe és vádaskodásba kezdett. Szónoklata aláfestéséül, a becsempészett technika segítségével, vetített anyaggal próbálta szemléltetni a nagyváradi RMDSZ-es sikereket, mely kimerült néhány magyar nyelvű felirat bemutatásával. A moderátor többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó átadni a szót a következő hozzászólónak, ezért a szervezők kikapcsolták mikrofonját. Ekkor folyamodott az általuk előkészített hangosításhoz, melyre válaszul a közönség perceken át tartó tapssal és zajkeltéssel próbálta rábírni a megbeszélt szabályok betartására. A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke tovább folytatta botránykeltő bohóckodását, mire a szervezők felkérték mindazokat, akik valóban az utcanevek ügyét szerették volna megbeszélni, és nem provokációs céllal érkeztek, hogy vonuljanak át az egyik közeli terembe, ahol civilizált módon folytatódhatott a fórum. Az ide átsereglettek immár nyugodt körülmények között, építő javaslatokkal és hozzászólásokkal szolgálták az ügyet.

Ezen történet is ékesen bizonyítja, hogy az RMDSZ egyes elöljáróinak semmi sem szent és saját érdekeik és önfényezésük végett, vagy a hibák beismerése helyett a legelemibb közösségi ügyeinket is elszabotálják. Rendezvényünkön a legkevesebbként elvárható bocsánatkérés helyett – amit a nagyváradi magyar közösség az elferdített utcanevek miatt megérdemelne – újabb botrányt kavartak. Ebből is látszik: a bihari RMDSZ erőből politizál, vita és érvek helyett a túlkiabálás stratégiáját alkalmazza – mintha attól válna valami igazzá, hogy minél hangosabban mondják.

Sajnáljuk, hogy a fórum résztvevői az RMDSZ-es botránykommandó miatt ilyen kellemetlen helyzetbe kerültek – tőlük ezért elnézést kérünk.

Felkérjük az RMDSZ megyei és országos vezetőségét, hogy határolódjon el a Bihar megyei ügyvezető elnökük minősíthetetlen magatartásától, mert többszöri botránykeltése nem csak az RMDSZ megítélését rontja, de nemzeti ügyeinknek is igen ártalmas.

Nagyvárad, 2010. május 8.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar-megyei elnöksége

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Bihar-megyei elnöksége

 

                                     ****

Tőkés László hozzászólása:

Azt mondhatnák egyesek, hogy kicsinyes dolog itt utcanevekről vitatkozni és konfliktusba keveredni. Annak idején azt mondták nekem is, hogy miért csinálok olyan nagy ügyet a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájának ügyéből? De az a helyzet, hogy ha kis dolgokban szemet hunyunk, akkor mindent elveszítünk. Tehát ezen a téren a százszázalékos következetesség az egyedüli célravezető politika. Mert nézzék meg: kilencven év óta – idén van a Trianoni békediktátum kilencvenedik évfordulója – mindig csak hátrálunk, mindig csak apránként szorítottak hátrébb, ahogy Reményik Sándor írja az „Ahogy lehet” című versében – mindig félünk, mindig hátrálunk. Ezért egyik sem kicsi dolog.

Ráadásul a nyelvi környezet legalább olyan fontos, mint az épített környezet. A mi anyanyelvünk jelenléte a városban pont olyan fontos, mint a Szent László templom, vagy a Körös-parti református templom, vagy Sas-palota, vagy a Kanonok sor. Egy idegen nyelvi közegben idegeneknek érezzük magunkat, ezért óriási jelentőségű – nézzék meg Kassát, nézzék meg Pozsonyt! Mi lett ezekből a városokból? Mi lett Kolozsvárból? Az első benyomása az embernek, amikor odamegy, hogy alig hall ott magyar szót – ugye, maguk is így szokták mondani.

Ez egy céltudatos, évtizedek óta, közel száz éve tartó politika, és sajnos mi is felelősek vagyunk amiatt, hogy ez a helyzet kialakult. Nagyon jól jött Fleisz János hozzászólása: ha a magyarok a történelmi utcaneveket akarják használni, hallani, akkor ezt figyelembe kell venni, és ezt kell képviselniük a hivatalosoknak. Ráadásul a 27 százaléknyi magyarság Nagyváradon… ne nagyon mondjuk, hogy 1.400.000 magyar, vagy 1.500.000 magyar él Erdélyben, vagy hogy 27 százalék magyar él Nagyváradon. Ezek a számok nagyon kétes értékűek. Ne felejtsük el, hogy az asszimilálódott réteg tagjainak száma tízezrekre, Romániai viszonylatban, gondolom, százezrekre rúghat – ők azok, akik még magyarok valamennyire, románosodó-félben vannak, de még nem románosodtak el.

Tehát az anyanyelv és ezek a kérdések fegyvert is jelentenek. Békés fegyvert, hogy hódítsuk vissza azokat, akik megbillentek. Jön a népszámlálás. Ma a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanácson, Hódmezővásárhelyen ott volt Németh Zsolt volt és jövendőbeli államtitkár, a Kárpát-medence képviselői, ott voltak az RMDSZ képviselői is, pontosabban Márton Árpád parlamenti képviselő az országos RMDSZ nevében – ott például külön megtárgyaltuk, hogy jönnek a népszámlálások. Be kellene indítanunk egy erőteljes kampányt, hogy az emberek vállalják az identitásukat, mert van, aki nem is tekinti fontosnak, elsikkad, mert a számlálóbiztos úgy teszi fel a kérdést; vagy éppen külföldön dolgozik, a család tagjai nem jelentik, nem számolják meg, és így tovább. Ez mindegyik határon túli magyar közösség esetében fontos, több helyen lesz ebben az évben, vagy jövőben, vagy azután népszámlálás – tehát nagyon fontos ez a kérdés. Ezért is jó ez a fórum – már a második az idén ilyen jelleggel, az első akkor volt, amikor bemutattuk Nagy József Barna történelmi utcanevekről szóló könyvét. Gratulálunk az EMI és az EMNT megyei szervezeteinek, hogy ezeket az ügyeket vállalják és képviselik, és ezért a mai rendezvényért is csak gratulálni lehet. Ez a közvita műfaja.

Éppen vasárnap jártunk kint Érmihályfalván az érmelléki-partiumi autonómia ügyében, nagyon jól sikerült a regionális találkozó. Ne csak a Székelyföldi Régiót hozzuk létre, hanem az Észak-Nyugati Régiót is szabjuk úgy át, hogy magyar szempontból az autonómiának egyfajta vegyes státusát, területi jellegű és személyi elvű vegyes konstrukcióját hozhassuk létre. Másképp, ha így folytatódik, ami Trianonban elkezdődött, akkor könnyű belátni, hogy hova fog vezetni.

És ne mondjuk azt, hogy a többség erős – inkább az a kérdés, mi mennyire vagyunk gyengék. Mert amikor egy meccsnek a sorsa eldől, akkor lehet, hogy az ellenségre rámondják, hogy az egy erős focicsapat, de az igazság az, hogy sokszor az ellenfél nagyon gyenge, ez relatív. Ne legyünk olyan Isten gyávái, ne legyünk megalkuvók, opportunisták, mindig hátrálunk, egyre hátrább, egyre hátrább – tehát itt nem csupán a fordítói iroda, vagy Bíró Rozália hibájáról vagy felelősségéről van szó, hanem egy politikai attitűdről, egy helyes vagy helytelen politikáról.

Nem lehet tájba simuló politikával megtartani a magyarságot. Nem is szabad fejjel menni a falnak, de meg kell vívni a küzdelmeinket. A ciántechnológia ügyében: 48 szavazatot gyűjtött össze a román delegáció, írd és mondd, benne van majdnem húsz román szavazat – és 488 képviselőt győztünk meg. Rendkívül nagy harc volt. Ott volt az Rosia Montana Gold Corporation még a szavazás ideje alatt is. Én azt nem szeretem: mondom Winkler Gyulának és Sógor Csabának, gyertek, írjunk még egy körlevelet a közel 800 képviselőnek, és küldjük el e-mailen, mert ez egy óriási nyilatkozat-háború, levelezés, személyes lobbi – mint egy darázsfészek, olyan volt az utóbbi napokban az Európai Parlament. Jean Marinescuék – aki a Ceauşescu-időben a repülőgépiparnak egy magas rangú vezetője volt, gondolhatják, hogy milyen alapon – mit meg nem tettek. Még támogatókat is szereztek a Néppárt magas vezetőségében, akik aztán leégtek. De végül is a Jóisten megsegített, és következetes módon ki tudtuk harcolni ezt a nagyarányú, tizenegyszeres győzelmet. Erdély hegyeiről van szó, folyóinkról, a Tiszáról, a Tisza-Duna vízrendszerről van szó.

Hát milyen Erdélyt akarunk, testvéreim? – hogy így tegyük fel a kérdést.

Az utcanevek mérgesedő vitája „sine ira et studio”, harag és elfogultság nélkül: amikor valakik WC-papírral csúfolják azt az embert, aki… Nagy József Barnát nem akarom most laudálni, ő a cigánymissziós központ vezetője, egyházunk jeles képviselője, minden jó ügyben ott van hosszú évek óta; róla még azt sem lehet mondani, hogy túl sokat politizál, a nemzeti közszolgálat napszámosa – és akkor WC-papírral üzengetnek a gőgös, sikerpropagandából élő megyei RMDSZ képviselői… Hát erről tudják, mi jutott eszembe nekem? A Bibliák: amikor tízezer Bibliát beőröltetett Papp László volt püspök, és WC-papírt készítettek belőlük. Az amsterdami múzeumban olvasható Károli Gáspár nyelve egy ilyen WC-tekercsen, mint a kultúrarombolás és a hitrombolás megrendítő esete, és ezt egyházi együttműködéssel tették annak idején. Hát ne csúfolják WC-papírral Nagy Barnát, legyünk szolidárisak azokhoz, akik magyarságunkért kiállnak, – ez esetben – az utcáinkért, hiszen az utcák múltunk, jelenünk és jövőnk szimbólumai: „nomen est omen”. Mementóként hirdetik hitünket, magyarságunkat, történelmünket és talán jövendőnket is, ha az Isten is úgy akarja.

Apropó, utcanév: gratulálok Mohácsi Lászlónak, ezt a plakátot ő készítette, ugye, ráismernek: ez a Sf. Ladislau sikátorszerű utca a nagyvárad-réti templom mellett. Pedig se nem Sfantu, se nem Ladislau,  mert ő Szent László. És közben zajlik a Varadinum „cu pompă şi alarmă” [ rom., kb. síppal, dobbal, csinnadrattával – Sajtóirod. megj.], hogy románosan mondjam. Dicsekszünk a Varadinummal, közben Szent Lászlónak csak egy „ulicioară” [rom. sikátor – Sajtóirod. megj.] jut a saját városában, hogy stílusosan fogalmazzak. Van Szent László ünnep Nagyváradon, nagyszerű ötlet volt, hogy Böcskei püspök úr meghirdette a Szent László zarándoklatot jövő évtől fogva.

Szent László városában, az alapító városában ilyen szégyent… És akkor mind Varadinumozhatunk. Mert ez sértés a keresztyénség ellen ez a Sf. Ladislau, sértés a szent királyunk, a római katolikus egyház, sértés az egész magyarság ellen. Mi ezt már évek óta szóvá tettük, hadd ne ismételjük, Barnáék gyűjtöttek aláírásokat, sehol semmi foganatja nincsen – sőt, az történik, hogy csúfolják azt az embert – tréfásan hadd nevezzem úgy, hogy –„Hagyó” Ödönék, akik hagynak a dolgainkból, hagyják a dolgainkat, csúfolják ezt az embert, aki elismerést érdemelne.

Az így gondolkozó emberek a Nyakó-féléktől tanulták el a médiapropaganda Ron Werber-i pártiskolai tanleckéjét. Amikor Nyakó és Újhelyi vendégek voltak az RMDSZ-nél, ezt tanították, idézem: „ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor démonizálni kell valakiket”. Ez a Ron Werber-i módszer, ezzel nyert Medgyessy, ezzel nyertek Aczél Endre barátai – akit idén Lăcătuş…, Lakatos Péter hívott meg ide – Medgyessy, Gyurcsány ezzel a módszerrel nyertek Magyarországon. Ellenségkép, rátámadni, egészpályás letámadás, úgy is ők vannak a hatalomban, ők osztják a pénzt, a pénz az hatalom, és egyszerű, meg van oldva a kérdés.

Ismerjük a módszert, de ismerjük a metternichi módszert is. Metternich kancellárnak tulajdonítják, hogy amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére. Amikor Török Sándor megy, amikor Nagy Barna megy, mindenki az utcákért harcol, kivéve a megyei és  helyi RMDSZ-t – és egy váratlan fordulat történik, témagazdává válnak, kisajátítják a témát, és szidják a másik oldalt.

Azzal nincs bajunk, ha összefogunk ebben a jó ügyben. Azt viszont kikérjük magunknak, hogy itt egy ilyen politikai monopólium legyen, Ron Werber-i és Metternich-i módszerek vegyítésével vezessék félre az embereket.

A többi már csak ráadás: az, hogy „Bánat utca” (elénekelhetjük majd a végén), de a Kozacek-szobrot is ide hozhattuk volna, kitehettük volna; ott van a Lorántffy-pálya: ki adta oda az ortodoxoknak? Kik szavazták meg? Az ilyen esetekben elvárhatjuk az odafigyelést – mint ahogyan a marosvásárhelyi RMDSZ-től is elvárhatjuk, hogy ne szavazza meg Gusă Ştefan tömeggyilkos tábornok szobrát.

Meddig hallgatjuk el ezeket a problémákat? Nem csupán egy rongyos utcanévről van szó. Meddig tűrjük el? Meddig hallgatjuk el, hogy azok, akik a mi nevünkben döntenek, pénzt osztanak, kormányoznak, azok sorozatosan ilyen politikai és nemzetünket sértő hibákat kövessenek el.

Aztán éppen olvasom Szabó Ödön ügyvezető elnöknek az interjúját, munkahelyteremtésről beszél, megélhetésről, bérekről – ez nagyon hálás téma, mert azt fejezi ki, hogy együtt érez a bérből, fizetésből élőkkel. De talán jobb lett volna, ha, mondjuk, alakít az RMDSZ egy külön alapot a magyar munkavállalók támogatására, és nem fizetteti meg a névtáblát, amit a polgár fel akar esetleg tétetni. Olyan hiteltelenül hangzik a leggazdagabb emberek szájából – ugye, a „mecénások” éppen a nagykárolyi régiót fosztották meg egy 320 milliós projekttől annak idején. Vagy olvassuk, hogy Bíró Rozália már-már földesúri, földesasszonyi minőségben a legnagyobb földterületekkel rendelkezik a magyar politikusok közül, úgy tudom, hogy még  Regátban is vannak földterületei. Lakatos elvtárs pedig bekerült az ANI (Feddhetetlenségi Ügynökség) és a DNA (Korrupcióellenes Ügyészség) célkeresztjébe, ami nem is csoda, tavaly csak az egyik cégéből több profitot vett ki, mint a Festum Varadinum összköltségvetésének a kétszerese.

Erről ennyit, ne menjünk ebbe mélyebben bele, mert valójában nem ez foglalkoztat minket, hanem az a politika,  amit ők végeznek. Az a politika, hogy egy nap Aczél Endre van itt, utána pedig jobbról előznek, és meghívják Duray Miklóst (szegény, azt se tudta, hogy milyen politikai térben tartózkodik), mert most már illik meghívni Duray Miklóst, Magyarországon is megváltozott a kormányzat, most már jön a nemzeti kurzus, jobbról kell előzni, felvidékiekért aggódni. De még ezt is tegyük félre ma este.

Ami nagyon bántó ebben az utcanév-ügyben, az az inkompetencia. Az a hozzá nem értés.

Ennél mi többet érdemlünk.

Éppen ezért mondanám azt: nagyon fontos volna az egész magyarságnak összefogni itt, Váradon – a kompetencia nevében. Nem a pénz nevében.

Maholnap Szabó Ödön katolikusként többet jár a református templomba, mint én magam. Egyfolytában beszédeket tart a református templomokban és prédikál nekünk, mondom ezt kissé tréfásan.

Nekünk nem az RMDSZ adja a pénzt. Ők választott embereink, a mi adólejeinket osztja el a város, a megye – és azt a pénzt kutya kötelessége a magyarokhoz visszajutatnia, legyen az székelyföldi polgári párti helyi tanács, vagy rmdsz-es, nem ebből rendezzük meg a permanens választási kampányunkat, hogy csak a sikerpropaganda folyik mindenünnen – ez vérlázító.

Amióta eljöttem én, mint püspök, látom, hogy hatol be az RMDSZ a pénze ürügyén az egyházba. Nincs keresnivalója az egyházunkban a pártpolitikának, mi morális politikát végeztünk, ameddig ott voltam. A jó mellett ki kell állnia az egyháznak. Támogatnia kell minden jó ügyet. De nem válhat napi politikai, pártpolitikai piaccá, hadszíntérré azon a címen, hogy visszakapjuk az adólejeinket.

Ne alakuljon át a Varadinum se ennek a permanens RMDSZ-kampánynak a helyszínévé, sikerpropaganda rendezvénnyé vált – emlékezzünk vissza azokra az időkre, amikor megalakult a Varadinum, milyen tiszta volt. Azóta kezükbe vették a Varadinum Alapítványt, az alapítványból előbb kitessékelték az egyházakat, utána beinvitálták, most is ott vannak a képviselők, de valójában kisajátította az RMDSZ. Nem helyes a politika és a civilszféra ilyetén fajta összefonódása, mert abból mindig rossz lesz. A civilszféra legyen önálló, és vegye megtiszteltetésnek egy politikai szervezet, mint az RMDSZ, ha támogathatja a civilszférát pénzével, vagy befolyásával, vagy javaslataival, vagy határozataival.

Ezért azt javasolom, hogy ebbe az irányba kell elmennünk. Magyarországon szervezik át az egész támogatási rendszert, a Szülőföld Alap egy klientúragyűjtő helyévé vált a volt kormánynak, az is igaz, néha még csurran-cseppen nem csak a klienseiknek is, de valójában az egy klientrúraépítő alap volt. Most átalakul az egész támogatási rendszer, az egész magyar szolidaritási és együttműködési rendszer. Ne hagyjuk, hogy visszaéljenek immár nem csupán a lejeinkkel, hanem a magyar testvéreink adóforintjaival.

Fogjunk össze, civilszféra, egyházak, RMDSZ, Magyar Polgári Párt, Magyar Polgári Szövetség, Várad barátai – együtt lépjünk túl ezen a helyzeten, állapítsuk meg a Pece-parti magyar minimumot. Egy olyan kultúrpolitikát, szociális-, régiópolitikát alakítsunk ki, egy olyan stratégiát alkossunk, amelyben megvan a maga helye az RMDSZ-nek is, megvan bárkinek a helye, aki a nemzeti ügyekben összefog.

Azt viszont nem engedhetjük, hogy miután Romániában megbukott Temesvár után az egypártrendszer, visszahozzák ugyanazt a hátsó ajtón, és a magyarok megint egypártrendszerben élnek, és ha akarnak se tudnak mást megválasztani a város élére, a megye élére, az országos képviseletbe mint ezt az egyetlen, egyeduralkodó pártot.

Én szövetségese vagyok az országos RMDSZ-nek, a Magyar Összefogást megalapítottuk, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ így juttatott ki három képviselőt az Európai Parlamentbe – én komolyan gondoltam ezt a szövetséget. De ha a másik fél csak cselezni akar velünk, az összefogás ürügyén akar kijátszani és nagyobb hatalomra szert tenni, akkor felül kell vizsgálnunk az egész szövetséget. Márpedig jön a második Orbán-kormány, a nemzeti kormány, itt az ideje, hogy összefogjunk.

Itt az ideje, hogy alapfokon, megyei szinten és felsőszinten is összefogjunk minden országban, Romániában, Szlovákiában, Szerbiában. Ma ezekről beszéltünk a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács ülésén, hogy alakítsuk át ezt az egész magyar világot a kettős állampolgárság révén is, a határok feletti nemzetegyesítés, az autonómiák rendszere által egy egységes nemzetté.

Méltó volna, hogy a kilencvenedik évfordulón „nemzeti fordulat”, nemzetpolitikai fordulat álljon be a magyar politikában.

Nagyon fontos dolgok ezek, túlmutatnak ezen a szépszámú közönségen, túlmutatnak az utcaneveken. Ahogyan az ortodox térfoglalás zajlik Székelyföldön (húsz év alatt közel kétezer templomot építettek csak Erdélyben), ahogyan folyik a román térhódítás minden szinten Erdélyországban – nem szabad hagynunk, hogy a Kárpát-medencében ez a fajta alattomos térhódítás tovább tartson, ezért fontos, hogy az utcanév-táblák mementóként szolgáljanak, és hogy tudjuk, mi a feladatunk, mi a teendőnk.

Éppen itt az ideje a kilencvenedik évfordulón annak, hogy azzal készüljünk a századik évfordulóra, hogy megálljt parancsolunk ennek a kilencvenes éves trianoni folyamatnak.

Már az is nagy eredmény, ha megtorpan, vagy leáll, de utána meg kell fordítani a folyamatot.

Meg kell gyógyítani Trianont, be kell gyógyítanunk Trianon sebeit.

Ne hazudjunk tovább, mint Gyurcsány, ne hazudjuk a sikereket, ha vannak, ha nincsenek. Hanem álljunk a sarkunkra, és egy egészen új nemzetpolitikával szolgáljuk nemzetünk talpraállását, felemelkedését a magyar jövendőnek.