A kiszolgáltatottság tragédiája

Aki olvasta Kosztolányi Dezső Édes Anna c. regényét, talán nehezen tudta elképzelni, hogy az színpadra állítható, s ha igen, miként.

Csütörtökön este az aradi színházban, a Pécsi Nemzeti Színház vendégjátékán láthattuk, hogyan.

Az előadásra az Aradon zajló Klasszikus Színház Fesztiválja keretében került sor, amelyen, örömünkre, és nem is először, egy magyar, ráadásul neves külföldi társulat is felléphetett.

Milyen is volt a Thuróczy Katalin által színpadra alkalmazott, Soós Péter rendezte Édes Anna?

Kosztolányi 1926-ban írt regénye bátran nevezhető klasszikusnak, az előadás – csak egyszer, a girlandok feltevésével változó színpadképével, a változatlan, vagy alig változó kosztümeivel – szintén. A cselekmény hűen követi a regényét, egy lényeges különbséggel: a darab kezdettől fogva kriminek látszik, azaz a színen a legelején a cselédlány, Édes Anna (Darabont Mikold) és a vizsgálóbíró (Urbán Tibor) jelenik meg, ez utóbbi az Anna által elkövetett kettős gyilkosság körülményeit és indokait próbálja felderíteni, többször is kettejüknek van páros jelenése a darab során.

A körülményeket a vizsgálatnak sikerül tisztáznia, az indokokat nem. Egyébként ebben áll az Édes Anna (a darab és a regény) egyik rejtélye: hogyan jutott a szófogadó, szorgalmas, alázatos „mintacseléd” két gazdája lemészárlásáig. Egyesek szerint tette lélektanilag nem eléggé indokolt, esetleg többféle (társadalmi, politikai jellegű) magyarázat is ráhúzható cselekedetére. Mindkét variánsban „van valami”, a pécsi előadás azonban engem meggyőzött arról, hogy Anna nem csupán hirtelen felindulásból követte el szörnyű tettét, azt a megelőző történések kellőképpen indokolták és kiérlelték.

A 19 esztendős, kékszemű, törékenynek látszó cselédlány rokonának, a köpönyegforgató házmesternek (Tóth András Ernő) ajánlására kerül a magyarországi kommün idején a pesti tisztviselő Vizy méltóságos úr házába, ahol a gyakorta hisztérikus Vizyné (Varga Mária), sőt a férj lekicsinylő, rosszindulatú megjegyzéseit hallhatja. Fordulatot hoz sekélyes, csak az állandó robotot jelentő kis életében a család rokona, Patikárius Jancsi (Köles Ferenc) megjelenése. Rövid időre úgy érzi: az úrfi igazán beleszeretett (ezt az elején a néző is elhiszi), felcsillan vele egy jövőkép, hogy aztán kiderüljön: a fiatalember csak kihasználta, s egy kis „koszos cselédlány” hiú és hirtelen szertefoszló álma volt az egész – ráadásul Jancsi is megalázza, miután a világra készülő magzatot elhajtják. Az utolsó cseppet a pohárban gazdáinak gúnyos és sértő megjegyzései jelentik egy nagyszabású házi vendégség után, amelyen, szokás szerint, halálra dolgozza magát: a teljesen reményvesztett, mindennek és mindenkinek kiszolgáltatott, sérelmeit jórészt magába fojtó kis cseléd késszúrásokkal megöli őket.     

A darab a vázoltaknál kissé bonyolultabb és árnyaltabb, az itt nem említett tények, szereplők azonban csak megerősítik a fenti gondolatmenetet. Egy ember sincs az egész darabban – ha csak nem Stefi, a szolgálólány (Füsti Molnár Éva) –, akit becsülni vagy szeretni tudna, akihez vonzódna. Csoda-e, ha egy ennyire kiürült élet tragédiával végződik?

A darab legjobb – és legjobban játszott – három szerepe kétségtelenül a három nőé, a vizsgálóbíró és Vizy, valamint a házmester figurája érdemleges játékra, teljesítményre alig alkalmas. A férfiszerepek közül a Jancsié a legjobb, alakítója meggyőz róla, hogy nemcsak mélységesen léha tehetség, de érző szívű szerelmes is tud lenni.