A Lövölde tér, Kernnel és Hernádival

Rég volt ekkora közönsége az aradi nagyszínháznak színházi előadáson, mint kedden este. Igaz, a bizonytalan időjárás miatt az Aradi Kamaraszínház minden bérletesét erre az előadásra hívta, de nemkülönben az is, hogy a magyar színészet két kiválósága, Kern András (Kossuth- és Jászai Mari- meg számtalan egyéb díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista, érdemes és kiváló művész), és vendégként Hernádi Judit (Jászai Mari-díjas, érdemes művész) lépett fel, ezúttal nem prózai, vígjátéki vagy drámai szerepben (ezek sem idegenek tőlük), hanem kizárólag dalokkal, illetve hát az azok közötti összekötő szöveggel.

Mondanom sem kell, hogy igen nagy sikerrel.

Lehet, hogy az aradi közönség nálam sokkal jobban ismeri a most 69. évében járó Kern András énekesi karrierjét – most néztem utána: több nagylemeze is megjelent –, számomra azonban a Lövölde tér c. fanyar, nosztalgikus, elbűvölő dala (ez volt egyébként az előadás címe is) „a” sláger. Olyannyira, hogy, amikor megtehettem, Budapesten felkerestem a VI. és VII. kerület találkozásánál lévő terecskét, néztem, amint a trolijáratok beállnak, a különleges bódét, amihez az énekes támaszkodhatott, s morfondíroztam azon, hogy vajon miért volt itt, a dal szerint, mindig ősz vagy tél. A kedd esti előadáson néhány más, ismerős dalt is felfedeztem. Aztán, úgy a tizedik dal táján, bejött Hernádi Judit (akivel Kern többször játszott együtt színpadon, s már fiatalabb korában közös nagylemezt adott ki), s elénekelte a Sohase mondd... című, annak idején hatalmas sikerű, ma is rendkívül népszerű dalát, de volt más is, egy duett, többek között. S miután a Lövölde tér is elhangzott, a többször visszatapsolt művész és kiváló zenekara (egyik tagja Heilig Gábor, Kern sok dalának szövegírója és zeneszerzője volt) még két ráadással is kedveskedett a rendkívül lelkes közönségnek.  

„Ez kell nekünk”, mondta kifele jövet egy nyolcvan felé közeledő (férfi) ismerős.

Én inkább azt mondanám: ez is. Szép volt, örülök, hogy láthattuk.