A Bărăgan a témája Dumitru Popescu festőművész és díszlettervező egyéni tárlatának, amelyet a temesvári Héliosz Galériában nyitott meg az elmúlt hét második felében.
A román alföld keleti tájegységének neve a legtöbb temesváriban és bánságiban rossz emlékeket idéz (a deportálások, a mérhetetlen szenvedések, családok pusztulásának helyszíne volt a kommunizmus éveiben). A Ialomiţa megyei Cosâmbeşti-n született Dumitru Popescunak azonban az életre szóló élményt adó, jelképek és legendák termőtalaja, belső tájjá átlényegült szülőföld. A tájelemek, valamint a gyermekkorból a vizualitás szintjén megőrzött vegetáció-élmény és a lelket fogva tartó legendakincs gazdag konnotációja kiindulópontjai lesznek annak az alkotási folyamatnak, amelyből filozófiai mélységű képek születnek a temesvári alkotó műhelyében.Dumitru Popescu Bukarestben a Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Intézetben a díszlettervezői szakon szerzett diplomát 1966-ban, és kinevezéssel került a Temesvári Román Operába, ahol nyugdíjazásáig opera-, operett-, balett- és színházi előadások díszleteivel (Szerelmi bájital, Fidelio, Trubadúr, Borisz Godunov, Carmen, Varázsfuvola, Carmina Burana, Csodálatos mandarin, Bahcsiszeráji szökőkút, Egy éj Velencében stb.) írta be nevét a műfaj történetébe. Kiváló hazai és külföldi rendezőkkel, koreográfusokkal dolgozott együtt, díszletei közreműködések vagy vendégelőadások révén eljutottak számos európai országba, sőt még Indiába is. 1984-től rendszeresen egyéni vagy csoportos tárlatokon díszletterveket, tárgyakat, festményeket állít ki, Temesváron, Bukarestben, Újvidéken, Saint Jean de Brayes-ben (Franciaország) és más városokban. Alkotásaiban Európa-szerte gyönyörködnek a műgyűjtők. Művészi pályája elismeréseként 70. születésnapját megelőzően, 2010 decemberében Pro Cultura Timisiensis díjjal tüntette ki a Temes Megyei Tanács. A Hélioszban látható tárlatának képeivel a hetvenéves alkotó – úgy érezzük –, egyfajta művészi számvetést készít. Szintézisbe foglalja sokoldalú díszlettervezői és képzőművészeti tudását, amely stílusokat és kifejezésmódokat ölel fel a reneszánsztól napjainkig, megmutatja mostani művészi énjét, s olykor-olykor mintha betekinteni engedne a szülőföld formálta egyéniségének mélyebb titkaiba is. A mágikus realizmus és a posztmodern regisztereiben alkot. Nem tudja és nem is akarja felejteni a nagykiterjedésű, a láthatár szélén az éggel összeolvadó lapos tájat, a lombtalan kopár fákat, a szél fésülte füvet, a szárazságba összesodródó kukoricaleveleket, a gyökértelenül sodródó, összegubancolódó, a crivăţ kénye-kedve szerint űzött bogáncsot (amit a nép ördögszekérnek nevez), s a port égbe emelő forgószelet. Jellegzetessége a tárlat festményeinek, hogy a tájelemekből felépített képet geometriai formákkal tagolja, ablakot, rést nyit rajtuk, amiben részletet emel ki, vagy újabb dimenziót ad a látványnak. A tájképek mellett szuggesztív erejükkel ragadnak meg az Esőt kérő körmenet, Csókák a szántás felett, A lovak éjszakai álma, Az elmenekített templom festményekés A bogáncsok nyugtalansága triptichonja. A tárlat, amelynek megtekintése minden művészetbarátnak felejthetetlen élményt nyújt, a belvárosi Héliosz Galériában két hétig tart nyitva.
Hozzászólások