„A zene az életem”

Aligha vagyok egyedül, akikben felmerült a kérdés: milyen lehetett egy közismert, híres ember gyermekkorában? Ha ezután Vesmás Tamásról hallok, az fog beugrani: a kis Tomi (akkoriban sem volt magas termetű, felnőtt korában sem vált azzá) egy nagydob előtt ül (felpockolt széken) a kis családi zenekarban – édesapja református lelkész volt –, s szülei, testvérei produkcióját segíti, ütővel kis kezeiben.

Vesmás Tamás az életrajzi adatok szerint az Arad megyei Gyorokon született 75 éve (meg kb. négy hónapja), bár a róla készült könyv kéziratában maga javította ki, hogy tkp. Szabadhelyen (Sâmbăteni), merthogy a háborús helyzet miatt oda költöztették az aradi szülészetet. Aminek egyébként nemigen van jelentősége. Annak már igen, hogy a kivételes tehetségűnek mutatkozó gyermeket tízévesen a legközelebbi – temesvári – zeneiskolába adták továbbtanulásra: így vált a Béga-menti város a leendő kiváló zongorista második otthonává. „Nagyon nagy szerencsém volt – meséli ma –, hogy Temesvárra, majd Bukarestbe kerültem, a legjobb tanárokhoz, és később külföldön is.”

Temesváron egy legendássá vált tanárnő, Philipp Ella veszi szárnyai alá – 14 évesen a helyi filharmóniával Beethoven-zongoraversenyt játszik –, a fővárosban Florica Muzicescu és Ovidiu Drîmba növendéke. 1968-ban megnyeri a párizsi Debussy-versenyt, ennek következtében ösztöndíjjal kijut a Szajna partjára. Ott ragad, noha már a bukaresti zenei főiskola tanársegéde.

Élete innen amolyan kalandregény: angliai, 1983-tól negyed évszázadig tartó új-zélandi tartózkodás. A világtól „távol eső” országban az aucklandi egyetem tanára, a szimfonikus kamarazenekar létrehozója, az ottani nemzetközi zongorafesztivál megalapítója stb., hogy aztán visszatérjen Európába, Párizsba, ahol azóta is él – már amikor hangversenyei nem szólítják másfelé.

Szólóestet, zenekari koncertet adott a világ negyedszáz országában, Svájcban, Portugáliában, Belgiumban stb. (Forrás: a róla szóló könyv melléklete), lemezek tucatjai, rádiófelvételek százai állnak mögötte. Egy igazán „nagypályás” zongoraművész.

A Jelen Házban a róla szóló könyv magyar változatának bemutatóján a temesvári Bodó Barna, a könyv szerkesztője (kiváló publicista, egyetemi tanerő, számos civilszervezet vezetője stb.) Erdély legnagyobb zongoraművészének nevezte Vesmás Tamást. (Romániában volt egy hasonló kaliberű zongorista, Radu Lupu. A zenei előadóművészek nagyságáról és sorrendjéről egyébként – mondja e cikket jegyző újságíró – rendkívül nehéz, sőt lehetetlen dönteni.)

Bizonyára nem is kell. Ha bizonyos sportteljesítményeket – az atlétikában, úszásban például tizedmásodpercekben, centiméterekben lehet mérni, az előadóművészetekben más dimenziókban számolunk.

***

Vesmás Tamást a múlt heti, a Jelen Házban megtartott csütörtöki bemutatóra tekintélyes temesvári küldöttség kísérte: Bodó Barnán (a könyv magyar változatának nagyszerű szerkesztőjén, a remek cím adóján (Ha elapad a szó, megszólal a zene, a lábjegyzetek készítőjén) kívül Szekernyés Irén, a fordító – a kiváló művészet- és helytörténészt, publicistát, Szekernyés Jánost ezúttal csak „mellékesként” említem.

De nehogy elfelejtsük: az eredeti könyv szerzője Vasile Bogdan, a Temesvári Rádió klasszikuszenei szerkesztője.

Akkor figyelt fel Vesmás Tamásra, és provokálta évekig tartó (később barátságba torkolló, személyes és internetes beszélgetéseken, levelezésen alapuló) kontaktusra, amikor az az 1990-es évek elején jótékonysági hangversenyeken a hazai árvagyerekeknek összegyűjtött sokezer dollárt hozott.

De ez már a régmúlt.

Az Aradi Magyar Napok (amúgy zsúfolt programjában) kevesen voltak jelen egy sokkal nagyobb érdeklődést érdemlő rendezvényen, egy nagy hazai származású zenei előadóművész aradi bemutatkozásán.