Az aradi Gnandt János Aradon

A címnek első látásra nemigen van értelme, sőt félrevezetőnek tűnhet, ha nem pontosítunk: Gnandt János képzőművész, az egykori legendás aradi tanár, Gnandt János fia, az aradi színház egykori díszlettervezője 1990 óta magyarországi polgár, békéscsabai lakos, a Békés Megyei Jókai Színház festgőtárának vezetője, és manapság az ottaniak is büszkén magukénak vallják. Mi, aradiak, nem kevésbé.

Most, 2019 márciusában egy kiállításra visszatért szülővárosába az aradi Kölcsey Galéria 13. rendezvényén.

„Hazahoztuk Őt, legalábbis egy tárlat erejéig. A grafikus, festő, díszlettervező, művésztanár Gnandt János a magyar konstruktivizmus immár évszázados folytonosságának képviselője. Talán csak érdekességként, de megemlítem, hogy sokszor hivatkozik arra a hatásra, amelyet ifjúkorában a családban Pataky Sándor – különben Székely Bertalan tanítvány – és Hajós Imre művészete tett rá. S mi hét évvel ezelőtt épp Pataky Sándor képeivel indítottuk útra kiállítás-sorozatunkat. (...) Mondhatnám: bezárult a kör. Pataky Sándortól Gnandt Jánosig bemutattuk Önöknek az aradi magyar kortárs képzőművészet megannyi arcát, a finom, lehelet-érzékeny Pataky-akvarellektől Gnandt János konstruktivista, mértanias és éppen ezért rendtartó, határozott, tiszta és erős színekkel operáló világáig” – hallhattuk a Kölcsey Egyesület alelnöke, Fekete Károly tárlatmegnyitójában.

A „bezárult a kör” megfogalmazás reményeim szerint nem azt jelenti, hogy a Kölcsey Galéria-sorozat a végéhez ért. Nagy kár és veszteség volna: még számos olyan, nem egészen ismert vagy pillanatnyilag még „felfedezetlen” érték létezik, amelyet érdemes, sőt, mondanám, kötelesség bemutatni.

Csütörtökön este a megyei múzeum Klió terembeli tárlatán egy „elszármazott honfitárs” művészetével (illetve annak egy részével) ismerkedhetett a néző, a méltató (dokumentált és értő) bevezetése után.

„Gnandt János Temesváron szerzett diplomát 1973-ban, ahol például a perspektívát a számos romániai és nemzetközi díjjal elismert kiváló   szobrász, Jecza Péter tanította 1990-ben; a romániai rendszerváltozást követő esztendőben a Békéstáji Művészeti Társaságba tömörült legkiválóbb   Békés megyei képzőművészek körében remélt serkentőbb alkotási impulzusok vonzásában, reményében települt át Békéscsabára. Ez a várakozása beteljesedett, miközben ezután is megtartotta folyamatos kapcsolatát szülővárosának művészeti életével.”

A méltatásban elhangzott felsorolásokat és értékeléseket, az alkotóra ható művészszemélyiségekre történő utalásokat átugrom, de hadd idézzem a bemutatóból (az egykor ugyancsak honfitársunk, ma Békéscsabán élő, mellesleg kiváló versmondó) Banner Zoltán művészettörténészt: „Gnandt János JELEI között olyan organikus összefüggés uralkodik, mint egy mechanikai vagy gondolati rendszerben, amelynek az a rendeltetése, hogy a világosság, a ráció, a bizonyosság útjából eltávolítsa a véletlen, a káosz, a feleslegesség, a rögtönzés, a bizonytalanság, a tisztátalanság nyomait és veszélyeit. A kötések, a sarkosság, az ívek, a torony (felfelé törés), a forgás, a lépcsők – a nyitás és a zárás – a kék, a vörös, a sárga, a zöld – a látható és a láthatatlan áttűnései – ez az egész, végtelenségig variálható szellemi legójáték annak az őserőnek az élményében kívánja részesíteni a szemlélőt, amely a Mindenségből sugárzik felénk.”

Hogy a Mindenségből-e, vagy a művész lelkéből, azon esetleg lehetne vitatkozni.

Hogy Gnandt János színes, dinamikus képei a nézőben esztétikai gyönyört keltenek, azon aligha.

És megértem az eredetileg műépítész, majd tanár, nem mellesleg amatőr festő tárlatnézőt, aki azt mondta az egyik, falon függő képre: ezt nagyon szívesen hazavinném. Meg még néhányat.

Magam is szívesen.

A Kölcsey Egyesület jó kiállítású, 25 színes reprodukciót tartalmazó  műsorfüzettel kedveskedett a közönségnek és magának a művésznek. A színvonalas katalógus megjelenését az Aradi Polgármesteri Hivatal, az Aradi Közművelődési Központ anyagi támogatása tette lehetővé.