Bangyina

A kovásznai születésű Ignácz Rózsa,1938 és 1940 között magyarok után kutatva, beutazta egész Kelet-Európát, a szovjet határtól a Fekete-tenger bolgár partjáig, hogy hírt hozzon az orosz határszélen élő bukovi­nai székelyekről, a moldovai csángókról, a dunai ki­kötők magyar hajósairól, Bukarest és Dobrudzsa székely/magyarjairól. 

A könyv formájában is megjelentetett regényes útirajzában – Keleti magyarok nyomában – egy ismeretlen magyar világot tár fel előttünk, amely úgyszólván itt volt/van a szomszédsá­gunkban, mégis elhagyatottságában mintha Himaláják választanák el tőlünk.

Vasárnap délutánonként mintha Kolozsvár Mátyás-szobor terének cselédkorzója költözne a Cișmigiu parkba. A széles allékon összefogódzva székely leánykák sétálnak fel, s alá. Nehéz őket felismerni, mert szőttes rokolyát alig visel egy-egy. Városi műselyem, orrnélküli szandál, s csak az apró varkocsokba font fényes barna hajuk árulja el őket.

Román-egyenruhás székely bakák társaságában agyonrúzsozott, kacér dekoltázsú nő jön szemközt. Hamisíthatatlan székely dialektusát modoros orrhang torzítja el.

Azok, akik csak nemrég szakadtak el hazulról, s az otthon szőtt rokolyájukat még nem cserélték le, külön kis csoportban vonulnak, „úrfiakkal” nem érintkeznek. Önérzetesek, s egy kicsit rátartiak. Az egy faluból valók összetartanak, közösen beszélik meg bajaikat, s az otthoni híreket.

 Mindnyájan azt hiszik, azt remélik, hogy itt a gazdag fővárosban keresni fognak és küldhetnek majd haza egy kis kelengyére-valót, vagy éppen tehénkére. A biztos kereset reménye és a rátarti öntudat érződik azokon, akik nemrég kerültek ide. De büszkék, sőt, gőg ül azoknak az arcán is, akiken a hazai színeknek nyoma sincs, akik kifestett arccal, a szolgáló sorból már kikerültek, akik „karriert” csináltak.

A jött-ment magyarnak „bangyen” itt a gúnyneve, a nőnemű bangyennek: bangyina. A bangyinák száma pedig hatalmas. A bukaresti háztartási alkalmazottak fele magyar – a román polgári családok státusz-szimbóluma. A lelkészek és az orvosok hozzávetőleges számítása szerint a fővárosi prostituáltak háromnegyede bangyina.

Hiába az elzüllött, hazatoloncolt, munkanélküli székelyek példája, nincs erő és hatalom, mely ezt a népvándorlást megállíthatná, mert Székelyföldön nehéz az élet, valamit próbálni kell.

A fenyőerdős Csíkból érkezik a fekete-piros székely rokolyás lányka, és beáll abba a leányelhelyező udvarba, amit már a fővárosban szolgáló barátnők megadtak és várja jó szerencséjét. Nemsokára meg is érkezik elegáns, idősebb bukaresti úr képében, aki körbejárja a kis cselédet, megnyugvással szemléli romlatlan népviseletét, értelmes arcát. A román úrnak ugyanis kamasz fiai vannak, s a jó úriházban úgy szokás, hogy a kamaszkor zavargásait élő úrfik mellé szobaleányi minőségben felvesznek egy „kis, tiszta székely szobalányt”, akit maga a gondos családapa választ ki. S a rokolyás leányka felderülő arccal, mosolyogva és bizakodva indul az új gazdája után. Lám jó az Isten, mindjárt szolgálatot kapott. Kihúzott derékkal indul a bádogtetős padlások rabitz-hálóval elkülönített ketrecei egyikébe, ahol elviselhetetlen nyáron a hőség, télen a hideg, és vég nélkül visít a szolgálatra hívó csengő!

Még azok is, akik úgymond biztos munkával rendelkeznek, egyféle rabszolgák módjára ki vannak szolgáltatva alkalmazóiknak.

Egyetlen és utolsó menedékük a református Regáti Misszió Leányotthona, a megesett és kisemmizett székely lányok vigasztaló siratófala.

Egy 18 éves szobalány fulladozva sírja el, hogy az úrfitól másállapotba került, és amikor az asszonyának panaszkodni mert: „Ha nem tartod a szádat, büdös bangyina, feljelentelek engedély-nélküli prostitúció miatt”.

Egy idősebb szakácsnőt éppen most engedtek el a rendőrségről. Ő, csak a kötelezvényben rögzített kéthavi bérét követelte. A fizetni nem tudó/nem akaró „úrinő” hirtelen úgy találta, hogy eltűnt a komódjáról egy aranykarperec, s a rendőr már vitte is a „követelőzőt”!

Délidőben még holtrészegen alszik a lépcsőkön egy fiatal piros-fekete rokolyás lány. Ruhája tépetten bomlik szét keblein. Ráesteledett a Cișmigiuban, pénze nem volt, napok óta nem evett. Jött az „úrfi”, elvitte egy olcsó szállodába, aztán a lányt részegen magára hagyva, reggelre nyoma veszett. Számtalan lány ártatlansága bánja a kiszolgáltatottságot.

A Leányotthon ott és úgy segít, ahogy tud. A termetes harangozó és mikor a kisemmizett lány apja, mikor a nő férje és együtt mennek egyezkedni a román úri családdal.

A leányotthon vezetője elmondja, hogy azért van olyan is, aki megállja a sarat. Csak nagyon kevés. 100 közül 3.  Véleménye szerint lenne több is, ha jobban tudnának vigyázni rájuk. De ezer, meg ezer regáti magyar nőre, ezer, meg ezer bangyinára, hogy vigyázzon egyetlen egyház egyetlen intézménye?

                                                                           Szerkesztette: Murvai Miklós

o0o

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Aradi Szervezete 2019. április 9-én, kedden 18 órától a Jelen Ház nagytermében „A regáti magyarság a dualizmuskori nemzetpolitikában” címmel tart ismertető előadást.

Meghívott előadó: dr. Makkai Béla, a Károli Gáspár Református Egyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszéke egyetemi docense, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, a probléma elhivatott, többkötetes kutatója.

Házigazda: dr. Borbély Zsolt Atilla.

Társszervező: Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete.

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!