Dalba öntött asszonyi kitárulkozás

Szerda este az aradi nagyszínház termét megtöltő közönség soraiban talán senki sem ült, aki a tévében vagy a moziban ne látta volna már ezt a bájos és nagyon tehetséges színésznőt: Udvaros Dorottya úgy négy évtizede van a pályán, jó negyven filmben, félannyi tévéjátékban szerepelt, színházi alakításainak számát legfeljebb ő maga vagy a statisztikus tartja nyilván. 

Művészi teljesítményét mondhatni számtalanszor elismerték: van sok egyéb mellett Jászai Mari- és Kossuth-díja, nemzetközi filmfesztiválokon háromszor is övé volt a legjobb női alakítás díja, örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának – mit kívánhat még egy művész?

Hát, például, egy önálló estet. Bármily furcsa is – maga mondta el a színpadon – „csapatjátékos” lévén, mindeddig soha nem szerepelt ilyenben, s mikor ide-oda meghívták azzal, hogy „biztosan van egy önálló estje” – hát nem volt. Ezért is

gondolt egyet és Vörös Róberttel, aki az est rendezője lett, kitaláltak valamit. Szokatlan ötlet: felkértek ismert magyar írókat, költőket, hogy írnák le: mi az, amit egy férfi soha nem mondana el egy nőnek?, hogy aztán erre a vázra építsék a leendő (tavaly nyáron bemutatott) előadást, amelyben a művésznő társa, kísérő zongoristaként, Silló István.

Ha ezek után a kedves olvasó azt gondolja, hogy na, most egy érdekes, és eddig ismeretlen dolgot tud meg a férfi–nő viszonyáról, az csalódni fog: a válaszolók, ígéreteken, kifogásokon kívül – mindezekről hallhatunk az előadásban – semmit nem mondtak e témában, két kivétellel. Térey János tájékozódó képességének hiányát hallgatná el, Závada Pál pedig (a Jadviga párnája szerzője) ragyogó, áthallásos szöveget írt, s ezzel mondhatni megmentette a témában meglehetősen ötlettelennek bizonyult írótársadalom mundérjának becsületét.

A Mégis szép c. Udvaros-est sikere azonban nemcsak egy szövegen múlt-múlik. Egy nagyszerű, már nem fiatal (nem intimpistáskodás: maga mondta, hogy ötvenen túl felmerültek bizonyos kérdések), ám ma is ragyogó kinézésű, karizmatikus színésznő igényesen válogatott dalain, egy-két kupléján, a prózai szövegeken, tehát az egész, tulajdonképpen kicsit a saját életébe bepillantó műsoron, amelyet színészi fegyvertárának széles skáláján játszva ad elő. Pajzán az „egyszer-kétszer” kupléban, játékos-drámai, ha a szöveg kívánja, meghatott, ha tragikus sorsú édesanyjára (a szintén színésznő Dévay Kamillára – nem összetévesztendő Dévai Nagy Kamillával) emlékezik. A dalok között pedig van egy-két ismert „sláger” (a „slágergyáros” Zsüti-, azaz G. Dénes György-szerzemény, a Koldusopera Barbara-songja), de leginkább a közönség többsége számára (vagy legalábbis számomra) ismeretlen dallamú és szövegű dal, amelyeket talán többször meg kellene hallgatni, hogy fülünkbe másszanak.

Ami biztos: az aradi közönség szerencsés, hogy ez a régen készülő találkozás Udvaros Dorottyával létrejött, s ha az előadás közben csak egyszer-kétszer, a végén hosszasan szólt a megérdemelt vastaps.

***

Előadás előtt, évadnyitó lévén, Tapasztó Ernő a színház nevében mondott köszönetet a közönségnek a pártfogásért és egész évre jó szórakozást kívánt, majd Bognár Levente alpolgármester köszöntötte a színház vezetőjét az augusztusban neki ítélt Kiválósági díjért és elmondta: a városi tanács révén idén is sikerült biztosítani a szükséges alapokat a színháznak, az aradi magyar kultúra e fontos intézményének, és reményét fejezte ki, hogy a színház a továbbiakban is fenntartható lesz.