Kedveseim,

újfent meghatottatok, és megerősítettétek azon meggyőződésemet, hogy ezt a mesterséget mindig rátok, a színházteremben helyet foglalókra gondolva kell végezni. APROPÓ, köszönöm, hogy idén is rám szavaztatok, úgy gondolván, hogy… a legszerethetőbb vagyok! És SORRY, amiért vasárnap nem voltam a teremben, de amikor

a HÁZAd telis tele van, mint a Bernarda Albáé, akkor nem lehetsz egyszerre több helyen! Higgyétek el, a bennem rejtőző ISMERETLEN nagyon szeretett volna veletek lenni vasárnap este (és ezt minden TARTUFFE-i képmutatás nélkül mondom), de ahogy a TITANIC ZENEKAR akkordjai még elsüllyedése után is felhangzottak, úgy az én szívem is veletek volt azon az estén.

Megköszönöm még egyszer, és ígérem, hogy én, Lovas Zoltán színész, nem engedem meg senkinek, hogy félnótásnak (DUSH(I) CU PRESHU’) nézzenek titeket, mert ti adjátok nekünk az erőt, hogy továbbmenjünk és, hogy tiszta szívből szeressük mesterségünket.

A ti Lovas Zoltánotok