Nemzetközi kisplasztikai kiállítás nyílt a belvárosi Héliosz Galériában az elmúlt napokban.
A magas művészi színvonalú tárlat megnyitóján 19 alkotó 48 kis bronzszobrát ajánlotta a művészetkedvelő közönség figyelmébe Dudás Sándor magyarországi szobrászművész, a „Magyar kultúra lovagja”, a csongrádi művésztelep és szobrásztábor vezetője, valamint Szekernyés János, a Képzőművészek Szövetségének temesvári elnöke. A csoportos tárlat érdekessége, hogy valamennyi alkotás a 12. alkalommal megrendezett csongrádi nemzetközi szobrásztáborban készült, amelyen az idén Ausztriából, Fehéroroszországból, Iránból, Németországból, Romániából és Szerbiából érkezett alkotók, a helybeliek mellett az első vázlattól a munka kiöntéséig és csiszolásáig, a folyamat minden mozzanatát a helyszínen végezték. (Ennek ötletes fotódokumentációját a tárlaton is bemutatták.)
A „Bronzból Csongrádon” gyűjtőcím alatt kiállított művek a mintázó szobrászat legkedveltebb anyaga, a bronz, és a műfaj: a kisplasztika dicséretét hordozzák magukban. A bronz a szobrászat más anyagait (fa, kő, márvány, más fémek és ötvözetek, alternatív anyagok) megelőzve kivételes helyet vívott ki magának, mivel tartós és időt álló és minden művészi elképzelésnek „engedelmeskedik”. A kis méretű, olykor csupán arasznyi szobrok pedig hitelesen fejezik ki a művész olyan ötleteit, amelyeket nem bírnának el egy életnagyságú szobor méretei. „Azzal, hogy az egész darab munka közben jóformán folyton a szobrász két marka közt van s hogy fizikai megerőltetés nélkül folyton az egészen dolgozhat, a kockázatosabb mozdulatok, különlegesebb kísérletek számára bő tér nyílik. A kis méret, a gyorsabb mintázás hívebb tükrét adhatja a művész belső világának, mint a nagy. Az apró bronz igen közvetlen dokumentum, s szólhat akkora művészi értékről, annyi emberi érzésről, mint bármely monumentum” – fejti ki Lyka Károly művészettörténész a kisplasztikáról írva.
A kiállítás a Hélioszban tematikailag változatos, a művészi absztrakció széles skáláján a természethű megformálástól a nonfiguratívig, a szimbolikusig vagy a jelszoborig rendkívül gazdag. A művészi ötletek megcsodálásának és megfejtésének örömét nyújtja a látogatónak, s a humor sem hiányzik belőle. Az apró bronzok még a kis lakásoknak is kedves művészi tárgyai lehetnek.
A tárlat, amelyen Varga Luigi István, Remus Irimescu, Linda Saskia Menczel, Slavenca Petre temesvári és Dumitru Paina aradi képzőművészek alkotásai is sikert arattak, két hétig tart nyitva.
Hozzászólások