Monodráma Jávor Pál életéből

A Magyar Kultúra Napján, január 22-én a Kölcsey-díjak átadása után magyar szerző magyar témájú, ráadásul Araddal is kapcsolatba hozható színdarabját mutatta be az Aradi Kamaraszínház. AJávor c. monodráma aradi előadásának külön érdekessége, hogy majdnem ősbemutató, tudomásom szerint hivatásos színház még játszotta, bár néhány alkalommal közönség elé került a budapesti Uránia filmszínházban, amolyan magánelőadáson, pedig feltétlenül megérdemelné – megérdemelte volna eddig is – hogy rangos színház műsorán szerepeljen.

A mondráma hőse Jávor Pál, az aradi születésű egykori nagy magyar színházi, de még inkább mozisztár. „Ő volt kora férfiideálja, őt szerették volna utánozni megjelenésben, viselkedésben, női szívek meghódításában. A magyar film koronázatlan királya, versenytárs nélküli Don Juanja volt ez a sármos, mulatós kedvű, ám olykor féktelen kicsapongásai ellenére is gerinces őstehetség.” – írja Puskel Péter, élete aradi szakaszának kitartó kutatója. Ezek ismeretében igazat kell adni a kamaraszínházi beharangozónak, amely szerint a darab „a nagyközönség számára egy eddig ismeretlen Jávor Pál-képet bontakoztat ki a filmcsillag naplójából és leveleiből”. Igen, mert merőben új és szokatlan a helyzet, amelybe 1944 őszén, a magyarországi nyilas uralom kezdetén a híres színész kerül: letartóztatják (mert nem árulja el zsidó feleségének tartózkodási helyét), megalázzák, verik, Sopronkőhidára, a hírhedt börtönbe zárják, majd Németországba hurcolják, onnan sikerül – miután amerikai kórházban ápolják – nyolc hónap után hazajönnie.

A darab ezeknek a hónapoknak keretbe illesztett története: a színész amolyan videómagnó előtt meséli el feleségének mindazt, ami vele megtörtént. (Ami a Jávorban nem szerepel, de tény: ez a pár hónap többé soha össze nem illeszthető törést okozott a sztár életében. Amerikába „disszidált”, ott kudarcot vallott, s visszatérte után, 1959-es haláláig már meg se közelítette egykori önmagát.

Naplója, amelyet a szerző, Pozsgai Zsolt (ötkötetes drámaíró, számos színház művészeti vezetője, forgatókönyvíró, fordító stb.) dolgozott fel inkább több, mint kevesebb hűséggel, megrázó dokumentuma élete egy fontos szakaszának. A nyilasok fogságában a minap még istenített színész megtapasztalja, hogy azok, akik azelőtt szerették és tisztelték, most ellene fordulnak, pocskondiázzák, megalázzák, kínozzák egy borzalmas eszme jegyében, szembesül a kegyetlenséggel, az ember önmagából való kifordulásával – egy új, embertelen világ tárulkozik ki előtte, amelyet megpróbál méltósággal túlélni. A tét: élet vagy halál. Megkapó az őszinteség, amellyel Jávor kitárulkozik, s az erő, ahogyan ezt a szerző dokumentum-értékű, de mégis csak fikciós darabban megjeleníti, s végül a színész, aki mindezt eljátssza.

Meggyőződésem, le is írtam már, hogy vannak (amúgy kitűnő) darabok, amelyek egy (vagy több) remek színész nélkül nem tudnának eljutni a néző szívéig. A Jávor érzésem szerint ezek közé tartozik, de az író-rendező Pozsgai Zsoltnak (ötkötetes drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró, vérbeli színházi ember) sikerült egy rátermett és nagyszerű színészt találnia a szerepre Szőke Zoltán személyében. A sokak által kedvelt, immár több mint másfél évtizedes tévésorozat (Barátok közt) Berényi Miklósa ezúttal olyan szerepet kapott, ahol megmutathatja igazi képességeit. És bizonyít: a monodrámában tucatnyi szereplőt játszik el változó hanghordozással, mimikával, gesztusokkal, s mindebben – a (kiváló) szövegen kívül – csak egy fotel, no meg egy (figuráját a színpad hátterében lévő vászonra kivetítő) videomagnó-ős, a kezdetben elegáns, majd egyre slamposabbá váló öltöny, a vége felé kibomlott nyakkendő, a nagdrágból kicsúszott, fehér kórházi köpenynek tűnő ing az eszköze. Mondhatni semmivel játssza a kb. 70 perces darabot nagy megjelenítő erővel (egy ilyen szövegnek a betanulása önmagában sem semmi), amely alatt újra és újra átéli és hitelesen közvetíti a nézőtér felé a főhős gondolatait, érzéseit, a borzalmakat, amelyeken átesett úgy, hogy a néző meg se pisszen, hogy aztán felszabadult vastapssal köszönje meg a nagyszerű színházi élményt.

Szőke Zoltán először szerepelt Aradon, Pozsgai Zsoltnak ez a második bemutatkozása (Liselotte és a május c. darabját pár éve egy rövidszínház-fesztivál keretében már láthattuk.) Szívesen látnám őket máskor is.