Nagy Bandó Aradon

Nagy Bandó András – polgári nevén Nagy András – személyében a magyar humor egyik nagymestere járt Aradon. A nagyszínház tele volt szerda este, és hogy a jelenlévők döntő többsége számára nem ismeretlenként lépett egymaga a színpadon felállított asztal elé, azt megjelenésekor a közönség meleg tapsa igazolta.

És Bandó (András-Bandi-Bandó – bocsáttassék meg az intimitás) műsorának 110 perce alatt belopta magát az aradiak szívébe, nemcsak szellemes poénjaival, hanem egész, emberséget árasztó lényével is. A műsorban volt némi utalás rá – a nagy sikerű Szalontüdő film kapcsán –, de talán nem mindenki tudja: Nagy Bandót annak idején a Hajléktalanokért Közalapítvány Kuratóriuma közéleti személyiségként elsőként, kitüntette mint olyant, aki munkájával sokat tett az utcán élő emberekért. És el sem kell olvasni (persze mindenkinek ajánljuk elolvasását) a Sosemvolt Toscana című, eddig legsikeresebbnek bizonyult, aradi műsorában is említett művét, hogy megállapíthassuk: Bandó nemcsak humorista, hanem mélységes humanista is. Nem olyan (neves, egyébként általam nagyra tartott) humorista – nem szívesen emlékszem itteni szereplésére –, aki egy aradi haknin, jó pár éve, a Kultúrpalotában ötven perc alatt összecsapja ócska poénokból felépített műsorát, alighanem azzal a jelmondattal, hogy „parasztnak, vidékre, ez is jó”. Pedig a „vidéki paraszt”, hál’Istennek, Aradon és környékén is néz(het)i a határon túlról érkező tévéadásokat, és nagyjából legalábbis tudja, hány az óra a (globális magyar) humor tekintetében (is).

Bandó majdnem két órán keresztül más arcát mutatta a humornak és előadójának. Csúsztatnék, eufemisztikusan szólva, ha azt mondanám, hogy csupa vadonatúj viccet, poént hallottunk tőle – honnan annyi minőségi humor, hogy minden egyes előadásra friss, ropogós jusson belőle?) –, hogy egyfolytában fetrengtünk a nevetéstől, de biztos vagyok benne, hogy még egy „tapasztaltabb” (megint eufemizmus: nem mondom, hogy idős) ember számára is akadt néhány új poén. Magam, például, hallottam már a József Attila, Vörösmarty, Petőfi, Arany János, Ady (és mások?) költeményeiből összeállított (saját beszúrásokkal egésszé tett) versmixet, a Juhász Ferenc stílusában íródott Trabant-költeményt és jónéhány más poént is, de megkapott a rögtönzés az aradi szálloda melegvíz-csapjáról (vajon tényleg most, azaz tegnapelőtt találta-e ki?), és a régi vicceket is tudtam élvezni, mint ahogy a százszor hallott jó (mondjam így: nekem tetsző) klasszikuszene-, népzene- vagy rock-pop stb. darabokat is szívesen meghallgatom százegyedszer is.

Nagy Bandó András (aki régiónkban járt már – Temesváron az 1990-es évek végén jótékonysági műsoron lépett fel) azon előadóművészek, humoristák közé tartozik, akik maguk írják szövegkönyvüket – bár műsorában olykor „idegen tollakkal ékeskedik”, más szerzőket, volt munkatársakat, egykori barátokat is bevon (Aradon, például a már az örökkévalóságba bevonult Boncz Gézát, Déry Jánost említette) –, és őrizkednek a napi politikától (műsorában csak pár utalás volt rá). A politika múlandó, változó, a humor, ha jó: örök. Nagy Bandó András, akár kimondatlanul, ehhez tartja magát.