Nyugodj meg, aztán megnyugszol

Miközben az aradi nyári színházban (örvendetes, hogy Arad központjában, a Városi Művelődési Központ székházának az udvarán újra „kitalálták”) a műsorkezdésre várok, az futott át rajtam: nem semmi, hogy az Aradi Kamaraszínház jóvoltából az elmúlt években élvonalbeli magyar(országi) előadók sorát láthattuk élőben. Ismerek ugyan néhány – persze kevés – aradit, akik eléggé rendszeresen felruccannak Budapestre, vagy közelebbre, Szegedre, Gyulára a szabadtéri, illetve várjátékokra egy-egy színházi, operai előadás kedvéért, a nagy többség azonban, amely ilyen-amolyan – gyakorta pénzügyi – okokból csak akkor részesül ilyen kegyben, ha az előadók helybe jönnek.

Fábry Sándor most, vasárnap este, Aradon helybe jött, a népes közönség nagy örömére.

Hogy ki az a Fábry Sándor, azt a tévénéző (nálunk, szerencsére, évtizedek óta fogható jó néhány magyar csatorna) tudja: a mai magyar humoros irodalom egyik kiemelkedő képviselője. Akik szeretik, és sokan vannak, követték őt a tv egyik csatornájáról a másikra, de élőben eddig soha nem látták.

Most, 2018 júliusának első, vasárnapi napján találkozhattak vele. A címbeli poént (Nyugodj meg, aztán megnyugszol) az előadásából idéztem.

Szerintem biztosan nem csalódtak a kései találkozás alkalmával.

Magam, csak magamnak, nem nyilvánosan azt vallom, Karinthy Frigyes nyomán, hogy „a humorban nem ismerek tréfát”. (Lehet, hogy csak fényesíteni akarom magam?) Meggyőződésem, hogy a jóízű humor az emberiség hatalmas ajándéka – a zene, képzőművészetek, irodalom mellett –, amely nélkül lehetséges ugyan, de talán nem is érdemes, vagy ha mégis, unalmas élni.

Fábry Sándor – nem egyedüliként, hála a sorsnak – azok közé tartozik, akik egy adott napon, előadás közben úgy nyolcvan percre (kb. ennyit tartott az aradi műsor) képesek minőségi humorral lekötni a közönség figyelmét, mosolyt, nevetést, tapsot váltva ki belőlük. Fábry áll a színpadon és mesél (Aradon legalábbis így volt), érdekesen, lebilincselően, sztorit sztoriba öltve, nyilván gondosan szerkesztetten. Családjáról, amelynek egyik ága Erdélyből származik, édesapja, mondhatni véletlenül, a Hunyad megyei Szászvároson született, anno, a másik ága felvidéki, szlovákiai. Mellesleg – naná, hogy nem véletlenül – olyan mondatokat ejt el, hogy valaki, talán a családból, az adódó lehetőség és ésszerűség dacára nem tanította meg (buta, nacionalista meggondolások nyomán) csemetéit az állam nyelvére, gyermekei kárára. (Vagy legalább félig-anya, vagy -apa nyelvére – mi különösen érzékenyek vagyunk rá.)

Hogy a Nyolcvan nap alatt a Föld körül c. előadás valóban az lett volna-e, mármint világ körüli utazás, nem mondhatnám. Fábry, az internet adatai szerint (Jules Verne örökbecsű alkotása nyomában) valóban megkerülte a (legalább fél) világot, az aradi műsorból azonban nem ez látszott. Lényegtelen. A fontos az, hogy a közönség nyolcvan percen keresztül jól szórakozott, a jobb memóriájúak néhány szellemes bemondással, a még igényesebbek néhány tanulsággal is maradtak.

Miért kellene több egy színházi élmény nyomán?