Repkény-találkozó

Olvasóink közül szinte biztosan (néhány jelenlévőn kívül) senki nem hallott a Repkény-találkozóról; a fiatalok közül talán sokan arról sem, hogy mi az a valóságában már eléggé ritka repkény, a házfalakat, kerítéseket befutó zöld növény. Amelyből a róla elnevezett találkozónak első ízben helyt adott házban, dr. Kövér Péter családi örökségből rája maradt portáján van egy példány, magáról a találkozóról pedig ez az első sajtóbeli említés.

A házigazda doktor és kedves neje, Andrea asszony valamikor Aradon koptatták (nem hiába) az iskolák padjait, aztán messzire vetette őket sorsuk, most pedig időnként otthonról hazajönnak a régi osztály- és iskolatársak, még élő tanárok, barátok, ifjúkori emlékek – mondjuk így, gyűjtőszóval, a szülőföld – kedvéért. Miután Soborsinban visszakapták a családi örökséget, hosszú évek munkájával nagyon szépen rendbehozták, így az ma már akár vendégfogadásra is tökéletesen alkalmas. Hát ha még kinő az udvaron a gondosan megtervezett ágyásokban a napokban elvetett fű...

A május elseje, több szabadnapjával kitűnő alkalomnak mutatkozott egy ilyen nemzetközi összejövetelre, hiszen az volt: a német állampolgárságú házigazda (akit az őt csak névről ismerők a Szövétnekből kiváló humorú szerzőként tartanak számon) több külföldi vendéget is fogadott. Megjelent a magyarországi Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése ny. igazgatója, a vajdasági (Szerbia) Bordás Győző prózaíró, könyvkiadó, szerkesztő, több díj kitüntetettje, a kisiratosi gyökerű Sarusi Mihály magyarországi író (nem kell különösebben bemutatni, hisz lapunkban legalább tucatnyi írás jelent meg róla, könyveiről és könyvbemutatóiról), no meg az egykori aradi, szintén többkötetes Hudy Árpád, dr. Kövér gyermekkori barátja, Vekov Károly történész, a Babeş–Bolyai volt tanára, meg Vida Gábor (szintén Arad megyei gyökerű) többkötetes író, a Látó prózarovatának szerkesztője, aki – ötvenéves sem lévén – az ifjúságot képviselte, Szabó István, aki többek között kitűnő, Nagy Istvánnal közös nagyvarjasi kötetéről ismeretes. Aztán ott volt Réhon József tanár úr (a házigazdát is oktatta, őt szintén nem kell bemutatni az aradiaknak), meg Móré-Sághi Annamária festőművész, grafikus, író, Ódry Mária képzőművész, költő – szóval nem akármilyen társaság gyűlt össze az idei soborsini majálison.

A szombat – a már megérkezettek számára – a szabad eszmecsere, beszélgetés, vita napja volt, a vasárnap „hivatalosan” az irodalomé és művészeteké. Május elsején a sort Ódry Mária nyitotta meg (a legutóbbi Irodalmi Jelen „róla szólt” – interjú jelent meg vele – konferálta be Kövér Péter „hoppmester”. A második idézőjeles kifejezés a kitűzőjén szerepelt.). Nos, a költő négy olyan verset olvasott fel, amelyet – egy balatoni üdülés kapcsán – négy rokon öt-öt találomra megadott szavának felhasználásával rögtönzött egy-egy nap alatt. Nagy elismerés fogadta a szép teljesítményt. Felolvasott egy regényrészletet (Csukódó zsilipek) Bordás Győző, egy novellát – szavait idézem: a pár hete keletkezett Piros pulóver c. elsőt – Zentai Péter László. (Utána meg is kérdezték tőle: féltonnányit kitevő nagyszerű írásai között hogyhogy nincs, vagyis nem volt, és miért nem, egyetlen elbeszélése sem.) Hudy Árpád az Irodalmi Jelen Kiadónál napvilágot látott kötetének a magyar történelem tragikus mozzanatait a komikummal kivételesen ötvöző (az írást akár többedszer halló olvasót is sűrű nevetésre késztető) írását olvasta fel (Nemzeti italaink), Szabó István egy nagyvarjasi ihletettségű, nagyszerű népi humorral átszőtt írását (Pétrólum – így!) mutatta be, majd Móré-Sághi Annamária adott témára keletkezett szép illusztrációi jártak körbe. Közbe-közbe a hoppmester megjegyzésekre, bírálatra szólította a jelenlévőket, és nem hiába.

Bizonyára folytatódott volna a felolvasás, de a vendégeknek lassan indulniuk kellett hazafelé – néhányuknak több száz kilométerre –, és hát még meg se kóstolták a kiváló bográcsost, amelynek illata addigra eljutott a filagóriába is.

A házigazda azzal búcsúzott, hogy lesz még folytatása is a Repkény-találkozóknak. Reméljük, az első után feltétlenül érdemes lenne.