Száznál többször a Föld körül

A cikk felcíme és címe talán meggondolkoztatja az olvasót.

Lehet-e ilyet állítani, elfogultság nélkül, hogy a világ legjobb dixieland zenekara? Lehet-e kijelenteni, hogy x vagy y szimfonikus vagy könnyűzenekar, opera- vagy könnyűzene-énekes a legeslegjobb?

Nem tudom, nem értek hozzá, közönséges, felkészültség nélküli zenekedvelő és -hallgató vagyok csupán. Ráadásul életemben nem láttam, hallottam élőben igazi profi, vérbeli dixieland zenekart – tegnapelőtt estig.

A Benkó Dixieland Band az Aradi Kamaraszínház meghívottjaként vasárnap az Arad Megyei Kulturális Központ nyári színházában lépett fel, és elbűvölte néhány száz fős közönségét. Én a magam részéről elhiszem dr. Benkó Sándornak, amit nagyon rokonszenves öniróniával mondott: a világhírű nagyok kihaltak előlünk, így ma bennünket tartanak a legjobbnak.

Hát, ami biztos: nagyon, elképesztően jók. Külön-külön – a különböző hangszereken játszók az est folyamán bőséges és bravúros szólókban csillogtatták meg kivételes tudásukat –, és együtt is. A hallottak után nem csodálom, hogy elkápráztatták a közönséget és a zsűriket a világ legkülönbözőbb sarkaiban, köztük Amerikában, közelebbről New Orléans-ben, a dzsessz szülőhazájában, minden idők egyik legnagyobb dzsessz-mágusa, Louis Armstrong trombitás-énekes szülőföldjén. Emlékére és tiszteletére Benkóék az ő muzsikájával kezdték az aradi hangversenyt, és sok, klasszikusnak számító és közismert, de több kevésbé ismert remekművet is megszólaltattak.

Reggelig elhallgatnám, mondta egyik székszomszédom. Aligha tudta: ha a zenekar egyfolytában játszana repertoárjából, másnap késő estig itt ülhetnénk…

Vissza a címre: Benkóék – ők számolták – az együttes 1957-es meglakulása (vagy talán csak az 1960-as évek végén bekövetkezett nemzetközi porondra lépés óta) annyit utaztak, hogy jó százszor megkerülhették volna, az Egyelítő mentén, a földet. Hogy az alapító (két hónap múlva ünnepelheti 75. születésnapját) miként tudta egyeztetni folytonos zenészi és zenekarvezetői, -szervezői munkáját az 1963 óta 32 éven át a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosgépek Tanszékén betöltött oktatói állásával (1972-ben doktori címet is szerzett az Elektromágneses terek numerikus szimulációja témakörben), azt csak ő tudja.

A közönséget mindenesetre kiváló muzsikusként, egy kivételes együttes vezetőjeként nyerte meg. Az ő érdeme, hogy hosszú évtizedek során olyan nagyszerű muzsikusokat tudott maga köré gyűjteni, akik az övéhez hasonló megszállottsággal, a legmagasabb szinten művelik a műfajt. Pályafutása során a banda mondhatni minden elérhető trófeát, számtalan fesztiváldíjat bezsebelt (vezetője többek közt Kossuth-díjas is), száz lemezt kiadott, a világ leghíresebb dzsessz-zenészeivel lépett fel, amerikai elnök gratulált nekik, akik zenéjükkel öregbítik az amerikai jazzt – ennél többet a szakmában aligha lehet elérni. Ami viszont még mindig fontos: fellépésről fellépésre újból és újból meghódítani a közönséget. Hisz neki játszanak.

Végül álljon itt a zenészek névsora: Pintér Péter zongora, Csikós Miklós bőgő,

Kovacsevics Gábor dob, Gáspár Pál bendzsó, Nagy Iván pozán, ének

Szalóky Béla trombita, ének, Benkó Sándor klarinét (és bemondó, konferáló, mesélő, énekes). Köszönjük nekik a kivételes estet.