A bálnatetemek táplálják az óceáni életet

Amikor egy bálna elpusztul, és a tengerfenékre süllyed, a tetem áldás több generációnyi ráknak és csontfaló féregnek, valamint csigának – fedték fel a kutatások, melyek sok mindent megtaníthatnak nekünk a mélytengeri állatok evolúciójáról.

Az elpusztult bálnákat a partról a mély tengerbe helyezték, majd évről évre visszatértek hozzájuk. A kutatók így állatok egész közösségeit fedezték fel, melyek az óriás tetemeken fejlődtek ki.

A kaliforniai Monterey Vízalatti Kanyonban folyó kutatás során öt fiatal bálna elsüllyedt tetemét alkalmazták, melyekről kiderült, hogy több mint egy tucat új csontfaló féregfajnak és csigának ad otthont. A vizsgálat felvetette annak lehetőségét is, hogy ezek az apró állatok sokkal hatékonyabbak lehetnek a bálnacsontok elbontásában, mint korábban hittük. „Az eredeti kutatás azt sugallta, hogy a csontok 50-100 évig tartanak ki” – mondja Lonny Lundsten, a Monterey Bay Akvárium Kutatóintézetének szakembere.

Ez azt jelentené, a nagy bálnacsontok elég hosszú ideig fennmaradnának ahhoz, hogy mesterséges zátonyként funkcionáljanak azon állatok számára, melyeknek a tengerfenék finom talajánál keményebb felszínre van szükségük az élethez. Ám a Lundsten és csapata tanulmányozta bálnák 5-7 éven belül majdnem teljesen eltűntek – jelentették a Deep Sea Research folyóiratban. „Azt fedeztük fel, hogy a zátony fázis gyakorlatilag nem létezik” – mondja Lundsten.  Ennek talán oka az, hogy a Monterey-vizsgálatban lévő bálnák fiatalok voltak. Egy kifejlett kék bálna rendelkezik a legnagyobb csontokkal, és tartana ki legtovább. „De még mindig úgy érezzük, hogy a nagytestű kék bálna sem tartana ki olyan sokáig.”

Újabb meglepetés, amire fény derült, hogy a tetemeken élő állatok nagy része nem bálnaspecialista – mint a csontfaló férgek és csigák. Ehelyett, a megszokott dögevők, melyek mindig a fentről érkező áldás után kutatnak a mély tengerekben. „Kiderült, hogy a legtöbb állat a tenger alatti kanyon háttérállata” – mondja Lundsten. A bálnatetem összehozza őket. Másfelől a csontfaló férgeknek Osedax nemzetség – új és egyedülálló fajait fedezték fel a világ különböző részein ott, ahol bálnatetemek süllyedtek el – mondja a szakember. Ezekről a férgekről már ismeretes, hogy olyan bakteriális szimbiótát alkalmaznak, mely segít nekik feloldani a bálnacsontokat.  

Egy újonnan felfedezett csigát is találtak, amint csontokat fogyasztott, ám még mindig tanulmányozzák, hogy pontosan kiderítsék, hogyan tudja megemészteni az ásványiasodott anyagot. Ezen csontfalók mindegyike kritikus fajt alkot, mely lehetővé teszi a bálnatetem-közösségek létrejöttét. Azt, hogy az Osedax férgek és csigák hogyan képesek felkutatni és megszállni a nagy kiterjedésű bálnamaradványokat, még mindig rejtély – mondja Craig Smith hawaii kutató, aki Kalifornia déli részén is vizsgálja a „bálnahullásokat.” Smith szerint a férgek a jelek szerint nagyon könnyen megtalálják a süllyedő tetemeket. Más, szokatlan tengeri organizmusokhoz hasonlítja őket, melyeknek szintén hasonló problémával kell megküzdeniük. Többek között azon csőférgekhez és más állatokhoz, melyek az óceáni fenék forró vizes hasadékaiban élnek, és világszerte igencsak szeparált helyeken találhatók meg. A bálnahullásokhoz hasonlóan, ezek az óceáni hasadékok is rövid életűek, ami azt jelenti, az állatnak rendelkezésére kell hogy álljon valamiféle mód a szétterjedésre, és új otthon felkutatására több száz vagy ezer kilométerrel odébb.

Az Osedax férgeket talán segítheti, hogy a bálnahullások között más típusú csontokkal is táplálkoznak. A kutatások kimutatták, hogy a férgek, amennyiben elérhetők, még a marhacsontokat is elfogyasztják. Smith szerint az is lehet, hogy valamiféle nagyobb horderejű történet rejlik a bálnahullások és a mélyóceáni hasadékok mögött. Szerinte talán a bálna és más nagytestű állatok pusztulása volt az óceánok történelmében az a folyamat, mely fokozatosan a mélyebb vizekbe vezette a sekély vízi dögevőket, míg végül módot találtak arra, hogy adaptálódjanak az olyan körülményekhez, mint a forró vizes hasadékok. Smith elmondta, mindez csak azt világítja meg, mennyire össze vannak kapcsolva az óceáni ökoszisztémák.

(hirado.hu/Discovery News)