1956 előtt és után…

A Schön Istvánnal szemben támasztott igények ma is könnyen értelmezhetőek. Az új idők szellemének megfelelő, egyértelmű iskolavezetést, a „klerikális” befolyás visszaszorítását várták tőle.Magyar anyanyelvű zsidó ember volt. Tanulmányait román nyelven, részben felekezeti iskolában végezte. Magyar vonatkozású kultúrája, ebbe illő olvasottsága csak átlagos lehetett. Tudta viszont, mit jelent Aradon magyar gimnáziumot vezetni. Számolt a magyar közösség érzéseivel, elvárásaival. Nem volt párttag, a mameluk-szerep távol állt egyéniségétől. Nem konfrontálódott a katolikus gimnázium volt tanáraival, de inkább a fiatalokra támaszkodott. Bizalmasa, tanácsadója Kovách Géza volt, aki a maga sajátos stílusában alkalmanként figyelmeztette, bírálta is.Az iskola életében, az oktatás színvonalában különösebb változás nem következett be. Az államosítást követő években, Schön István igazgatói kinevezése után különösképpen számos fiatal és tapasztaltabb tanár is katedrát kapott a Magyar Vegyes Líceumban.Többek között az intézet tanára lett Czilling Antal, Eiser Ilona, Horváth László, Incze Irén, a Kapostyák házaspár, Kovách Géza, Kovács Mihály, Mózer István, Szalma Magda, Vadász Ernő, Vass Fränkl Borbála.A tanítói gárdát igen értékes pedagógusok alkották.***Évek teltek el a párizsi békeszerződés aláírása óta. Gheorghe Gheorghiu-Dej 1953. január 29-i, a kolozsvári Igazságban megjelent írásában kijelentette: „Romániában megoldódott a nemzetiségi kérdés!” A már korábban eljelentéktelenített Magyar Népi Szövetség vezetőségével ugyanazon év márciusában kimondatták a szövetség feloszlatását.Az „együtt élő nemzetiségek” kifejezés helyett a “nemzeti kisebbség” lett általános. Változások történtek az iskolahálózatban is.Aradon, 1954-ben, megszüntették a kereskedelmi és a fémipari középiskola magyar tagozatát, valamint a Magyar Pedagógiai Leányiskolát, a PEDÁ-t. Az utóbbi helyébe felállították a 4-es számú középiskolát.***A két önálló magyar középiskola között egy jól érezhető rivalizálás vette kezdetét. Ez azonban nem volt akadálya annak, hogy 1956. október 6. táján néhány napra ne legyenek közös vendéglátói a békéscsabai gimnázium diákjainak és tanárainak.Erdélyben forró volt 1956 nyara. A Szovjetunió Kommunista Pártjának 1956. februárjában tartott XX. Kongresszusa elbizonytalanította a román pártvezetést. Augusztus végén Miron Constantinescu vezetésével népes „tűzoltóbrigád” szállt ki Kolozsvárra, hogy megnyugtassa, „ráncba szedje” a magyar értelmiséget.A Kolozsvárott tapasztalt elszánt ellenállás miatt a román pártvezetés bizonyos engedményekre kényszerült. Gyökeret eresztett a bizakodás, felcsillant a remény. A magyarországi hírek, a békéscsabaiak látogatása, október 6. megünneplése mindezt felerősítette.Mind a két iskolában megkülönböztetett szívélyességgel és szeretettel fogadták a magyar vendégeket. Ez a látogatás hivatalos volt. Viszonzására már nem kerülhetett sor, közbeszólt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc.Lehet, ez ma gyávaságnak tűnik, de akkor a két iskola tanári kara úgy gondolta, meg kell védeni a diákokat, biztosítani kell a rendet, a fegyelmet.Rémisztő hírek érkeztek az Erdélyben foganatosított megtorlásokról (bebörtönzésekről, kivégzésekről). Az Aradot is alaposan érintő Szoboszlay-per tárgyalása 1957 áprilisában kezdődött, május végén hirdettek ítéletet. (A 10 halálraítéltet 1958. szeptember 1-jén végezték ki.)A több mint félszáz elítélt között voltak: Reusz Erzsébet (1945/46), Czárán Mária (1948/49), Pietsch Miklós László (1951/52) a Katolikus Főgimnázium, illetve a Magyar Vegyes Líceum egykori diákjai is. Róluk beszélni sem igen volt tanácsos.A békéscsabaiak túlzottan meleg fogadtatása, a magyarországi események román értelmezése arra késztette az aradi hatóságokat, hogy jelzést, figyelmeztetést küldjenek a magyar értelmiség felé.Az akkor már 3-as középiskola nevet viselő intézet igazgatójától azt kérték, írjon alá egy a „magyar ellenforradalmat” (forradalmat és szabadságharcot!) elítélő nyilatkozatot. A kérést Schön István elutasította.A nyilatkozat megtagadása hozzám a következő formában jutott el:– Természetesen elítélem a magyarországi sajnálatos eseményeket, de ezt a nyilatkozatot a magyar gimnázium igazgatójaként én nem írhatom alá. Már csak azért sem, mert amint az köztudott, én zsidó vagyok.Volt még más is Schön igazgató „rovásán”. Ki- vagy legalábbis rendreutasította J. elvtársat, aki az igazgatói irodába lépve nem vette le a sapkáját.Bár Schmidt Máriának, a 4-es középiskola igazgatójának bizalmasa voltam, nem tudom, kértek-e tőle hasonló nyilatkozatot.Tény viszont, hogy 1957. szeptember elsejei hatállyal mind a két magyar intézet igazgatóját leváltották.„Indoklás”: véget kellett vetni a két iskola egészségtelen rivalizálásának.Ez a lépés a súlyos szívbeteg Schön Istvánt megviselte. Az újonnan kinevezett igazgatót, Kristóf Ilonát és helyettesét, Mózer Istvánt az iskolában kellemetlen hangulat fogadta. Nem tudtak, talán nem is akartak az ott talált helyzettel megbirkózni.Mózer István beállt újságírónak, Kristóf Ilona Aradot is elhagyta.***A városi pártbizottság propagandatitkára fenyegetéssel, zsarolással kényszerítette e sorok íróját, hogy elhagyja pályafutása legszebb három évének színterét, a volt „Zárdát” s elvállalja a másik magyar gimnázium igazgatását.Írjak egyes szám első személyben ezekről az évekről? Szerepeltessem magam egyszerűen igazgatóként?Talán helyesebb, ha a második, személytelenebb változat mellett döntök. Mindenképpen saját emlékeimre építve írok. Vállalom, hogy egyetlen hazug mondatot sem fogalmazok meg. Tévedhetek viszont az események sorrendjét és időpontját illetően.Tanügyi berkekben köztudott volt, hogy az új igazgatónak 1954 őszén nézeteltérése volt Schön Istvánnal. Az már csak kevesek előtt volt ismert, hogy 1955 nyarán a vakáció kellős közepén, a „Zárda” udvarán érdekes beszélgetés zajlott kettejük között.– Fiatalember, hagyja itt a nőket! Jöjjön hozzám tanítani!– Igazgató úr! Ott voltam, nem kellettem.– Nézze, rosszul informáltak.Egy másik, későbbi beszélgetés akár egy új barátság kezdete is lehetett volna.Schön Istvánt az utcán szívroham érte. Mentő helyett a 4-es középiskola kémiatanára vitte haza az akkor már leváltott igazgatót. Röviddel ezen találkozás után a 3-as középiskolában, 1957. december 1-jén összeállt a Ficzay Dénes által nagyon szellemesen aposztrofált „IGAZGATÓSÁG”.Két katolikus gimnáziumból visszamaradt tanár, Fábián György és Gnandt János mint helyettes igazgatók, Réhon József, a nagyváradi premontreiek neveltje (a Bolyai Egyetem „átneveltje”) mint igazgató alkotják ezt a különös „triumvirátus”-t.Egy befolyással rendelkező idős román tanító, Henţiu Ioan és Fábián György hozták össze ezt az igazgatói hármast, természetesen miután a Román Kommunista Párt erre áldását adta.Várható volt, hogy a „Schönpártiak” hatéves „uralmát” ellenlépések követik.Urbán Jóska, a nagyváradi iskolatárs, a kolozsvári egyetemi kolléga a rá jellemző tapintattal figyelmeztette az új igazgatót:– Jóskám! Csak arra vigyázz, ne te legyél az ököl, amivel mások ütnek!