A gyógyítás hajlékai

A napjainkban sokféle etnikumot és társadalmi réteget vonzó Béga-parti metropolis nem volt mindig áhított és kívánatos lakóhely. A számos műszaki, tudományos és egészségvédelmi elsőségért is, amire jogosan büszkék a mai temesváriak – mivel a találékonyságban legtöbbször a szükség sarkallta az emberi leleményt –, nagy árat kellett fizetniük eleinknek. Körülbelül három évszázaddal ezelőtt indult az a drámai küzdelem, aminek következtében lakható, többé-kevésbé egészséges nagyvárossá fejlődött a mindössze néhány ezer lelket számláló egykori temesközi település. A török hódoltság utáni első évek feljegyzései szerint a szeszélyesen kanyargó Béga (Kis-Temes) 20 szigetet és rengeteg kisebb-nagyobb mocsarat, ingoványt képezett a város körül. A mindent átható nedvesség, a mocsarak kigőzölgései, a betegségeket terjesztő rovarok miatt igen egészségtelen vidéknek számított Temesvár, ahol 1717-ben és 1718-ban évente 700 körüli volt az elhalálozások száma (a városnak 6-7000 lakosa volt). „Megszokott”, helyi betegségeknek számítottak, s naponta 10-12 áldozatot követeltek a malária, tífusz és a rossz ivóvíz okozta hidegrázással járó sárgaláz. Nem kerülték el a Temesközt az országban pusztító kolera- és pestisjárványok sem. Az elhalálozási arány olykor ijesztő méreteket öltött. 1731-ben a kolerajárvány 1361 életet oltott ki, 1736-ban 1028-at. Nem törölte ki az idő a helyi emlékezetből az 1738–1739-es, 13 hónapig tomboló „nagy” pestisjárványt sem. Első ízben alakult katonákból és civilekből egészségügyi bizottság a járvány megfékezésére. Hat orvost hívtak a városba (közülük négy meghalt pestisben), a betegápoló helyeket a váron kívül helyezték el, a „lazaretekbe” izolált betegeket katonaság őrizte, a holttesteket elégették, mivel a magas talajvízszint miatt nem tudták kellő mélységben elföldelni azokat. Mintha nem lett volna elég a járvány pusztítása, 1739 februárjában heves földrengés rázta meg a várost, majd tűzvészben égett le a Nagy-Palánk városrész, s drámai méreteket öltött az élelem hiánya. A várost ért csapások mélyen megrendítették az életben maradottakat: az 1739-ben felszentelt Rozália kápolnában minden év május 15-én körmenettel emlékeztek e tragikus két év áldozataira s kérték az égiek védelmét a hasonló csapások elkerülésében, egészen 1914-ig. Jean de Jean von Hansen, a járvány idején tevékenykedő egészségügyi bizottság elnöke pedig saját költségén a Szentháromságot ábrázoló barokk emlékoszlopot állíttatott a Dóm térre, amit azóta is egyszerűen “Pestis-emlékműnek” neveznek a helyiek. A tartomány katonai kormányzója, Claudius Florimund Mercy a betegségek okainak felszámolására összpontosított. 1728-ban megkezdték a Béga-csatorna kiépítését, a mocsarak levezetését, feltöltését, 1732-ben új víztornyot építettek és felújították és korszerűsítették a város vízvezetékrendszerét. A lakosság orvosi ellátása is javult. A katonaorvosok, felcserek, sebészek száma gyarapodott, 1729-ben egészségügyi szolgálatot létesítettek, amelyet Bécs hasonló intézményének rendeltek alá. Három kórház oltalmábanBoszniából érkezett ferences szerzetesek alapították az első kórházat Temesváron, épületét 1735–1736-ban emelték és Nepomuki Szent Jánosról nevezték el. A kórházat 1739-ben a betegek gondozására érkezett irgalmasrendi „fekete barátok” vették át. Patika működtetésére is engedélyt kaptak. Az épülethez ragasztva templomot emeltek, amely a város 1849-es ostroma idején megrongálódott, 1851-ben újjáépítették. Az irgalmasrendi szerzetesek látták el a betegeket az intézmény 1948-as államosításáig. A kórház is, a templom is mindmáig teljesíti rendeltetését: a kórházban szemészeti osztály működik, a templomot 1993-ban a görög katolikusoknak engedte át használatra a római katolikus püspökség.Időrendben a második helyen áll az 1745-ben az irgalmasrendiek kórházával szemközt épült Városi Közkórház (ma: bőr- és nemi betegségek, valamint a daganatos megbetegedések kórháza), amely egy időre enyhíteni tudta a sokféle betegségtől sújtott vidék egészségügyi gondjait. Városi kórház létesítésével Temesvár 24 évvel előzte meg Bécset és 35 évvel Pestet. Harmadikként, gyógyszertárával együtt az 1766-ban befejezett, majd 1818-ban emelettel magasított Katonai Kórház hatalmas épülete egészítette ki a város gyógyítási intézményeinek egy csoportba elhelyezett „városnegyedét”. E három kórházra hárult a vidék betegeinek gyógyítása, ugyanis 1900-ig a sűrűsödő gondok ellenére újabb kórházat nem sikerült építenie a Béga-parti városnak. A Béga balsoron 1902-ben az Országos Betegbiztosító Pénztár helyi szervezete emelt korszerű – poliklinikát és kórházat magába foglaló – épületegyüttest, amelyet az elnök, Reiter Ede tervezett.Jól jellemzi a Bánság egészségi viszonyait II. József 1770-es látogatásakor tett kijelentése: „Senki sem dicsekedhetik azzal, hogy legalább két évet kibírt Temesváron anélkül, hogy mocsárlázban ne betegedett volna meg.” Felháborodik a vár körüli szennyvízlevezető ún. „egészségügyi árok” nyitott, bűzös, a fertőzés forrásait jelentő csatornái láttán.A „helyi betegségek” és járványok gondjait tetézte a 18. század közepétől a nemi betegségek terjedése. A bécsi hatóságok 1752 és 1769 között több ízben deportálnak Bécsből kitoloncolt prostituáltakat Temesvárra. Ezek a fiatal nők állandó lakás hiányában ide-oda csavarognak a városrészek között, terjesztve a ragályos kórt. Bár 1784-ben szigorú rendelettel próbálják megfékezni a prostitúciót, a betegek száma messze meghaladja a kórházi ágyakét; 52 ágyra 136 beteg jutott, fejtette ki a városházához írt beadványában Petz Ignác főorvos. További gondot jelentett a lakosság gyarapodásának arányában „termelt” szennyvíz kezelése. Klapka József polgármester 1827-ben négy kilométer hosszú, mély árkot ásatott, amely összegyűjtötte, és a Józsefvároson túl a Béga holt medrébe vezette a háztartásifolyadék-hulladékot.1831-ben újabb kolerajárvány sújtotta a várost, amelynek ezernél is többen estek áldozatul, öt év múlva pedig visszatért a pusztító vész, újabb áldozatokat szedve.A sok nehézség találékonnyá tette, felelősségében megedzette és tudományos munkára sarkallta a helyi orvostársadalmat. 1819-ben Közép-Európában elsőként bevezették a himlő elleni védőoltást, 1843-ban pedig Temesváron tartották meg a magyar orvosok és természetvizsgálók IV. országos kongresszusát. Könyveket jelentettek meg és ezüst emlékérmet is verettek a kivételes tudományos találkozó, eszmecsere tiszteletére.A 19. század közepére a születések száma immár meghaladta az elhalálozásokét. Az első Temesvár-monográfia (szerzője Preyer N. Johann polgármester) adatai szerint 1851 novembere és 1852 októbere között 1074 gyermek született, 894-en haltak meg, ebből 370 egy és öt év közötti gyermek. 1867-ben a paráci születésű Bécsi Gedeon „orvos-sebésztudor, szemész és szülészmester, műtő-, városi és közkórházi főorvos” lett a városi közkórház igazgatója, a másodorvos a sebész, nőgyógyász, gyermek- és fülorvos Lichtscheindl Géza, a vármegyei tiszti főorvos pedig Breuer Ármin volt. Mindhárman a szakma legkiválóbbjainak sorába tartoztak (orvosi lapokban publikáltak, önálló szakmunkákat jelentettek meg, új sebészeti módszereket vezettek be, tanulmányozták az oltóanyagokat stb.), felvirágoztatták az elavult körülmények között működő városi közkórházat. Korszerű eszközökkel szerelték fel az osztályokat, Röntgen-laboratóriumot létesítettek, bevezették a vezetékes vizet. A kórházi ágyak számát 190-ről 285-re, az első világháború idején 532-re emelték. Felvették a küzdelmet a 19. század végén népbetegséggé vált tüdővésszel. Temesváron 100 halálesetből 16-ot a tuberkulózis okozott. 1897-ben 222-en, 1898-ban 205-en haltak meg tüdővészben a három kórházban, valamint a külvárosokban. Breuer Ármin szakavatott ismerője volt a betegségnek s alapítója a Délvidéki Tüdővészellenes Szövetségnek. Temesvár szabad királyi város 1898. évi statisztikája (szerkesztője Geml József városi főjegyző, majd polgármester) tanúsága szerint a kórházakban, a Belvárosban és a külső városrészekben összesen 41 orvos, 13 okleveles gyógyszerész, 39 bába és 17 kórházi ápoló alkotta az egészségügyi személyzetet. A városatyákat évtizedeken át komolyan és kitartóan foglalkoztatta a XX. század elvárásainak és igényeinek, a település látványosan megemelkedett lélekszámának minden tekintetben megfelelő korszerű, pavilon-rendszerű kórházkomplexum felépítésének a terve. A Vadászerdő szomszédságában felemelni kívánt épületegyüttes terveit Székely László városi műépítész a rá jellemző alapossággal, körültekintéssel, szakmai rátartisággal és nagyvonalúsággal ki is dolgozta, megvalósításának azonban útját állta az I. világháború kitörése, az Osztrák–Magyar Monarchia szétesése.A javasasszonyoktól a gyermekmentés intézményeiigA vidék egészségügyi viszonyairól, a 19. század közepéről ízelítőt nyújt Végvár község 1901-ben kiadott monográfiája (szerzői: Szmida Lajos és Nikolényi István). “A különféle járványok, a hólyagos himlő, a vörheny, a difteritisz, a gyermekágyi láz stb. csaknem évenként megtizedelték a község és környékének lakosságát. De ez alig is lehetett másképp, mert orvos, Buziást kivéve, az egész környékben nem volt. Az utak borzasztó rossz állapotban lévén, a buziási orvos áthozatalára a szegény népnek még gondolni sem lehetett. A nép egészen a borbélyra, a javasasszonyokra, s az ezek által készített különféle háziszerek alkalmazására volt utalva. A borbély minden betegség ellen a jól jövedelmező érvágást ajánlotta, mely később annyira általánossá és megszokottá lett, hogy még az egészségesek is időközönként érvágással vélték elejét venni a betegségeknek”. Patika nem volt, orvosságot, ha már sem a borbély, sem a javasasszony nem tudott segíteni, a boltban vettek, a boltosok ajánlatára, akik különösen olyan helyzetekben, amikor halál esetén pénzük veszélyben forgott, a hitelre vásárlókat siettek a halál torkából kiragadni. A 19. század utolsó két évtizedében az orvosok számának gyarapodásával ez az áldatlan állapot a falvakban is jó irányban megváltozott.A 19. és 20. század fordulóján főleg a szegény rétegek körében óriási méreteket öltött csecsemőhalandóság irányította a figyelmet a gyermekvédelemre. Temesvár ezen a téren is úttörő szerepet vállalt. Az 1899 tavaszán alakult Fehér Kereszt Délvidéki Gyermekvédő Egyesületnek már ugyanabban az évben temesvári fiókja alakult dr. Telbisz Károly polgármester messzemenő támogatásával és Klotild királyi főhercegnő védnöksége alatt, év végére pedig lelencházat nyitottak az elhagyott gyermekek számára. 1900-ban 507 gyermeknek biztosítottak otthont, a következő évben 886 gyermekről, köztük 485 egy éven aluli csecsemőről gondoskodtak. 1901-ben a Hold utcai lelencház egyik szárnyában 20 nagy- és 10 kisággyal felszerelt szülészeti osztályt nyitottak, amely működésének első évében 147 nőt részesített ingyenes ápolásban. 1904 augusztusában a gyermekmenhely átköltözött a város költségén, a pályaudvarsoron emelt korszerű épületbe, amely a legmagasabb igényeknek eleget tevő főépületből és két pavilonból állott, a Hold, illetve a Sailer utcai épületet pedig teljes egészében a szülészet és a nőgyógyászat foglalta el. A Fehér Kereszt Egyesület bábaképzőt is működtetett. 1902-ben a gyermekmenhely kezelését átvette az állam, ettől kezdve az Egyesületet a gyermekpoliklinika és -kórház megteremtése foglalkoztatta. Sailer Antal nagykereskedő 51 000 koronás nagylelkű adományára alapozva a várostól kapott telken Ybl Lajos műépítész tervei alapján készült el 1904-ben a gyermekpoliklinika, újabb adományokból pedig felépítették a gyermekkórházat. Mindkettőt 1904. szeptember 25-én avatták fel. A nagy jelentőségű eseményen dr. Telbisz Károly mondott beszédet, kiemelve Sailer Antal érdemeit, „kinek nemes szelleme lebeg e gyülekezetben, megkedvelte a gondolatot, hogy a gyermekmentés nagy művének Temesvárott egy új csarnoka emelkedjék: a szánandókat vigasztaló, a szenvedőket gyógyító, a nyomorultakat boldogító hajlék – és ő, ki tisztes élete folyamán meg szokta magától tagadni a költséges kedvteléseket; nem habozott ezen megkedvelt eszme megvalósítását egyszerű formában, de fejedelmi arányokban nyilvánvaló bőkezűséggel lehetővé tenni.” A poliklinika egykori beosztását felidézve betekintést nyerhetünk az akkor Európa-szerte használatos gyógykezelésekbe. A főbejárat széles (a gyermekkocsik számára is alkalmas) feljáróján érkeztek a betegek, ahol nyilvántartásba vették, a ragályos betegségekre utaló tünetek esetén az elkülönítőbe irányították. Az épület bal oldali szárnyában rendezték be a víz- és bőrgyógyászati osztályt. „Bámulatos, miként tudta itt elhelyezni a tervező invenciója a lehető legszűkebb téren a modern gyógymód összes berendezéseit: ülőkádak, ülőfürdők, fürdőkádak meleg- és hidegvíz-kezelésre, forró légszekrények, elektromos fényfürdő 48 elektromos lámpával, folyóvíz-fürdők, a legkülönfélébb meleg és hideg zuhanyok, gőzfürdőszekrény, lámpafürdők, szénsavas és hidroelektronikus fürdők; minden a lehető legcélszerűbben van elhelyezve” – írta az egyik korabeli lap riportere. A korszerű gyógymód valamennyi eljárását és segédeszközét alkalmazó temesvári „vízgyógyintézet” szolgáltatásait mérsékelt árakon nemcsak a gyerekek, hanem a bejáró felnőttek is igénybe vehették a helybeli vagy a vidéki orvosok ajánlatára. A gőz- és forró szárazlevegős, a szénsavas, só-, kén-, iszap- és moorfürdőket, a villamos kád- és fényfürdőket, a masszázst és a gyógytornát eredményesen alkalmazták a reuma, a köszvény, az isiász, kóros elhízás, a különféle ideg- és gerincbántalmak, idült gyomor- és bélbántalmak, aranyeres panaszok, cukorbetegség, vérszegénység és egyes női betegségek kezelésében.A jobb oldali épületszárnyat a „testegyenészeti” osztály foglalta el. A svédtorna és a testkorrekció minden korszerű eszközével fel voltak szerelve. A fűzőket, a nyújtópántokat, kellékeket és segédeszközöket az osztály vezetője saját kezűleg készítette a poliklinika műhelyében. A gyermekek ferde tartását, deformált növését, a gerincoszlop elferdülését, a kiskorúak gyenge fejlődését igyekeztek eltüntetni az osztály orvosai és ápolói. A tejhűtő és sterilizáló készülékeket az épület tágas, jól szellőztethető pincéjében szerelték fel. Az intézet ugyanis a gyerekeknek részben ingyen, részben mérsékelt áron sterilizált tejet is biztosított. Az intézet igazgató-főorvosa 1901 és 1922 között dr. Schönberger Sándor volt. Már az első évben 1089 beteg gyermeket kezeltek; az ápoltak száma évenként gyarapodott. A Fehér Kereszt Egylet állandóan bővülő tevékenységét bizonyítja, hogy 1911-ben a poliklinikát, a gyógytornatermet, a vízgyógyintézetet, a szülészeti és női osztályt, a bábaképző iskolát, az Andrássy-szeretetházat és a gyengeelméjűek osztályát tartotta fenn. 2518 beteg kereste fel a poliklinikát, az Andrássy-szeretetházban 150, a gyengeelméjűek osztályán pedig 88 gyermeket gondoztak.A Fehér Kereszt által emelt épületre 1935-ben újabb szintet húztak, megnagyobbították és bővítették a Trianon után „Principele Mircea” névre keresztelt, kórházzá alakított poliklinikát. A második világháború után több szomszédos egészségügyi intézetet csatoltak hozzá, az 1989-es fordulat után újabb bővítés, épületszárny-hozzátoldás után a korszerűsített intézmény a Louis Ţurcanu nevet vette fel.A két világháború közötti évtizedekben alakították át sebészeti kórházzá az egykori Magyar Otthon magánkonviktus Hungária úti épületét, építették fel a Vadászerdő közelében a járványkórházat és tüdőgondozót, a betegsegélyző új gyógyászati központját, a Pasteur-intézetet stb. Tovább bővítette Temesvár „egészségügyi hálózatát” az egyesületi, a közületi és magánszanatóriumok megnyitása, amelyek sorában előkelő helyet foglalt el a zsidó kórház, a dr. Diel Lajos vezette Bánát Szanatórium, valamint dr. Kakukk János a hajdani Telbisz Károly körúton felépített kezelőközpontja. A 20. század második felében s a legutóbbi évtizedben is sokat gyarapodott a kórházak, állami és magánklinikák, egészségügyi intézmények száma. Kórházzá alakították át az egykori hadapródiskola épületét. Az 1970-es években került tető alá a Megyei Kórház épülettömbje, amely az elmúlt évtizedekben több szenzációs „orvosi premiernek” volt a színhelye. Szomszédságában építették fel az Ausztria Házat, valamint az ortopédiai és traumatológiai kórház tömbjét. Tervezik egy szülészeti és nőgyógyászati klinika felépítését is. Évek óta befejezésre vár a Torontáli úton emelt Városi Közkórház épülete is. Az 1945-ben életre hívott, újabban a Bánságban született Victor Babeş nevét viselő Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem fejlődése, gyarapodása és megerősödése Temesvárt az orvosképzés, az orvostudomány és a gyógyítás jelentős, országos és nemzetközi szinten is számon tartott központjává avatta. Orvosnemzedékek végezték tanulmányaikat a Béga-parti városban. Akadémikusok, élvonalbeli tudósok, tekintélyes szakemberek tevékenykednek a temesvári klinikákon. Az orvostársadalom a mércét mindenkor a legmagasabb szinten tartotta és tartja, mindig a legkorszerűbb gyógyítási és egészségvédelmi tudás birtokában voltak és vannak a szakma legjobbjai Temesvárott, akik a válság, a lemaradottság támasztotta nehézségeket, akadályokat is képesek mérsékelni, eredményesen legyőzni. Megtisztelő feladat lenne róluk is kiadósabban írni és szólni. Napjaink Temesvárának egészségügye is özönnyi gonddal, problémával szembesül. Jelen írásomban főként a gyógyítás, az egészségvédelem „hőskorát” szándékoztam felidézni. Tiszteletet ébreszt a mai emberekben eleink kitartó küzdelme, áldozatvállalása. Sajnos, az utóbbi időben mintha csak a pénz lenne az úr az egészségügyben, Sailer Antalok – olyan gazdagok, akik szerényen élnek, hogy adakozhassanak, hogy jót tegyenek embertársaikkal – kivesztek tájainkról. Éppen ezért időszerű a régi küzdőkre és küzdelmekre, emberbaráti szép cselekedetekre emlékezni.