Küzdelem, kényszerpályán, a megmaradásért

Járhattak nehéz, komor idők, de az iskolaévek nem lehettek szürkék. Volt egy mondás a tanári szobában, egy kapaszkodó.– Ha becsuktad magad mögött az ajtót, s felálltál a katedrára, felejtsd el a bajokat. Tedd, amit a legjobbnak tartasz!Két évtizeden át mind a két tagozaton színvonalas munka folyt. Az egyetemi felvételiken, a tantárgyversenyeken, a sportban elért eredmények kimondva-kimondatlanul, számos vonatkozásban az elit román gimnáziumok elé helyezték a „medie 3-t”.– Gond és izgalom volt elég. Megadják-e az elvárt két magyar osztályt? Lesz-e elég jelentkező az esti tagozaton?– A könyvtárból szekérderéknyi könyvet hordtak el, a magyar klasszikusokat, miszticizmust árasztó, veszélyes tartalmuk ürügyén.– A muzeális értékű iskolai földgömböt, amelyen egy kabátgombnyi piros folt a történelmi Magyarországot jelölte, szét kellett fűrészelni.– Az iskolába felvételizők eredményeit csak a hatóságok rábólintása után lehetett kifüggeszteni. Az „egészségtelen származású” jelentkezőket el kellett „dugni”. Ez sajnos nem mindig sikerült. Ennek ellenére sok kiváló zsidó, német és magyar tanuló – családjaik valamikor kapcsolatban álltak a katolikus gimnáziummal – iratkozott be az iskola román tagozatára. Nagyobb biztonságban érezték magukat a Kálvin János utcában.– Az érettségi tablók, a kicsengetési kártyák a felvételi vizsgáknál megszokottat is fölülmúló érdeklődést, ellenőrzést váltottak ki. A kétnyelvűség elvárás, követelmény volt. Egyik-másik osztály „nyakassága” nehezen elsimítható „ügyet”, “helyzetet” teremtett.A régi tablók lekerültek a falakról, a raktárban kaptak helyet. Később már ott sem.– A Párt már nem csak a könyvtárban volt, otthonosan mozgott az egész iskolában. Felröppent egy fogalom, a szeparatizmus. Ezt kellett elkerülni, ez ellen kellett fellépni. Mögötte „bújt” meg a magyar nacionalizmus, sovinizmus, irredentizmus…A szeparatizmus ellentéteként „kínálták” a „mindenbenegyüttiséget”. Ez „testvériségre” nevelt. Benne a nyelv, a hagyományok, a népszokások, a helytörténet pontosan kicentizve, százalékban is kifejezhető formában híven tükrözték a többség és a kisebbség arányát.– Még önálló volt az iskola, amikor névadásra kértek javaslatot. A Ficzay Dénes és Kovách Géza által összeállított jól dokumentált felterjesztés a Damjanich János, József Attila, Vörösmarty Mihály változatot tartalmazta.Két év múlva, 1960. március 19-én a tragikus sorsú temesvári magyar munkásnő, Ocskó Teréz (Terezia) emlékét felidézve történt meg a névadás.***Az 1964/65-ös tanév végén egy érettségi banketthez fűződő hercehurca kapcsán (utolsó csepp volt a szeparatizmus öblös poharában), Nicolae Ceauşescu nevének szárnyra bocsátásával egy időben az igazgató beadta lemondását, amit el is fogadtak.A már jó barát Kovách Géza nem tagadta meg önmagát.– Áruló lettél. Vártad volna meg, hogy fenéken rúgjanak. Az esti tagozaton „gyakornokoskodó” Roşu Melaniát (később Fiştioc Roşu Melania) nevezték ki igazgatónak. Magyar felmenőinek és aradi diákéveinek köszönhetően jól beszélte nyelvünket. A Szovjetúnióban szerzett diplomát. Korábban Alexandru Moghioroş (Mogyoros Sándor) pártvezér kabinetfőnöke volt.A helyettes igazgató, Roz Alexandru nem vállalta vele az együttműködést, távozott az iskolából. Többnyire magyar, vagy magyarul is beszélő aligazgatók váltották egymást. Printz Pál, Szlahotka István, Cupşa Emil, Nădăban Alexandru, Mateş Lenca becsületesen végezték munkájukat.Az új igazgató nagyon ügyesen mozgatta a tanárokat. Jó érzékkel osztotta ki a feladatokat. Az ellenőrzésben szigorú volt. Ehhez gyakori és véget nem érő értekezletekre volt szüksége. Ezeket az éveket a „hosszú gyűlések délutánjainak” neveztük.Gyakran elragadtatta magát, igazságtalanul bírált. Becsületére legyen mondva, ha nyugodt körülmények között figyelmeztették, kereste a visszakozásnak, az elégtételnyújtásnak módját.A magyar tagozat tanáraival és diákjaival tapintatosabb volt. Előszeretettel adott órákat a román tagozaton a „jónevű” magyar tanároknak. Ezt a diákok és a szülők többnyire szívesen vették.„Gáji” (Kovách Géza) ugyanolyan népszerű volt a román diákok körében, mint a magyar tagozat osztályaiban.Amikor az igazgató végigsétált a folyosón, a diákok elcsendesedtek, a tanárok serényen végezték munkájukat. Az egyenruha, a karszám, a „cordeluţa” (hajpánt) viselése alig áthágható követelmény volt. A nevelésnek ezek a kétes eszközei már-már céllá minősültek.Az igazgató nem volt különösebben népszerű a diákság körében.Az oktatás színvonala változatlanul magas volt.Mind a magyar, mind a román szülők az iskola mellett álltak, mindenben segítettek.***Kerek 80 évvel a Pál utcai fiúk után, 1969-ben néhány magyar osztály diákjai „összeesküdték” a Szent Csont Klubot (Clubul Sfântu Os). Ennek a szeparatista, misztikus szimbólumokkal operáló, dekadens szórakozást kínáló klubnak országos híre lett.Magas rangú fővárosi, államvédelmis tisztek szállták meg az iskolát. Körülnéztek a megye más oktatási intézményeiben is. Nagy, idegfeszítő, „feldolgozásokra” került sor. Két magyar újságírót „állásvesztésre” ítéltek, száműzték őket a sajtóból. A tanárokkal önkritikát gyakoroltattak. A diákokat is megbüntették, de érettségire azért jelentkezhettek.A hatóságok beismerték: a Párt által irányított ifjúsági szervezetek nem tartják kézben a diákokat, számukra nem vonzóak a politikummal telített rendezvények. A középiskolákban, akár az osztálytermek rovására is diákklubokat kellett létesíteni. Ezeknek az intézkedéseknek az utórezgései nyomán született meg 1973-ban az iskola első beatzenekara, amely kizárólag magyar diákokból állt. Repertoárjukban Eminescu-versek is szerepeltek.***Már korábban sejthető, de senki által nem kívánt változást jelentett az iskola elméleti jellegének megszüntetése, ipari líceummá való alakítása.Az utolsó reál–humán osztálypár 1977-ben érettségizett.Tanévkezdésre az iskola elveszítette önállóságát, gyakorlatilag megszűnt létezni. Autómechanika szakkal betagolták a CFR Iskolacsoportba. A magyar osztályok idegen test lettek, egy olyan minisztériumnak alárendelt iskolában, amely számára elképzelhetetlen volt, hogy magyar nyelvű osztályokat finanszírozzon. Ezt Irhaşiu Mircea, az intézmény fiatal mérnök igazgatója bizalmasan közölte is a magyar tanárok egy szűk csoportjával.A tanárok annak örültek, hogy ingyen utazhatnak, ráadásul I. osztályon. A két épületben működő iskolacsoportnak egyik aligazgatója Fiştioc Roşu Melania volt.A Ioan Slavici (Moise Nicoară) Líceumban egészen 1986-ig egy fél (18 hely) magyar matematika–fizika osztály működött, amely elsősorban az egyetemi felvételire kalkuláló diákokat vonzotta. Az „osztrák–magyar”, később „román–magyar” osztály 18 diákja nagyon hiányzott a Kálvin János utcai iskolából.Hírek keltek szárnyra (nem is egészen alaptalanok), miszerint a Miliţia (Rendőrség) szemet vetett a Kálvin János utcai épületre. Szerencsére, ennek sorsában ilyen értelmű változás nem következett be.Az iskola 1981 őszén – hála az Arad melletti petróleumkutaknak – visszanyerte önállóságát, 11-es Számú Ipari Középiskola néven kőolajipari szakkal.Az iskola élére a minden vonatkozásban rátermett, rendkívüli munkabírással megáldott, abszolút kétnyelvű Cupşa Emilt nevezték ki. A magyar kultúra iránti érdeklődése az átlagosat jóval meghaladta. Őt mérnök aligazgatók segítették, de elsősorban a magyar tagozat tanáraira támaszkodott.Az iskola népessége a szinte korlátozatlan beiskolázási terv miatt alaposan felduzzadt, fel is hígult.Ez a magyar tagozat számára azt jelentette, hogy minden felvételire jelentkező diák „bejutó” helyen végzett.A kőolajipari szakmák a város környékén bekövetkezett számos halálos áldozatot követelő gázrobbanás miatt, nem voltak vonzóak. A magyar tagozat tanárai gyermekeiket tüntetően a 11-es Ipari Középiskolába íratták, így igyekeztek népszerűbbé tenni a „petrolos” sulit. Az 1-es, 2-es ipari szakközépiskolában vonzóbb szakmákat sajátíthattak el a magyar fiatalok.Nem kívánt vérátömlesztést jelentett a fél magyar matematika–fizika osztály megszűnése a Ioan Slavici Líceumban. Az oktatás színvonala a magyar tagozaton fokozatosan ugyan, de csökkent. Az 1983/84-es tanévben és az azt megelőzőben a tantárgyversenyek országos döntőjén a magyar tagozat néhány diákja, kémiából és idegen nyelvből (angol, német) I–II–III. helyen végzett, illetve „menţiune”-ban (dicséret) részesült.Az 1989-ben érettségizett magyar osztály kiváló képességű és felkészültségű tanulókból állt.Az iskola fiú kosárlabdacsapatának „még annyi tellett” az erejéből, hogy egy országos szinten rendezett kupaküzdelemről hazahozza a serleget.Más aradi iskolák diákjai szerencsésnek érezték magukat, ha sikerült helyhez jutniuk a 11-es ipari középiskola igazgatója által szervezett sítáborban.Mindezek ellenére az 1989/90-es tanévet két magyar osztály kezdte: a IX. és a X.A hatóságok (párt, szekuritáté) október 6-án olyan hangulatot teremtettek a városban, amely a 140 évvel korábbi, 1849. október 6. rémségeit idézte. Az iskola diákjai és tanárai sötétedésig nem hagyhatták el az épületet.Hiába volt az iskolában baráti és felszabadultabb légkör – a pártalapszervezet már csak papíron létezett –, mindez keserűséggel töltötte el a magyar tagozat tanárait.Így jutottunk el 1989 decemberéhez.Az események ismertek. (?)Egy román kolléga, Ardelean Gheorghe így fogalmazott:Ennek az iskolának újra magyarnak kell lennie!