90 éve született Pecsovszky József

Lehet, másokat elkeserít az évtizedekbe visszanyúló emlékezés.

Tőlük elnézést kérek.

Én szívesen emlékezem.

Kalandozásom a múltban most időszerű.

Már gyermekkoromban megjegyeztem, hogy Mihai román király(fi) 1921-ben született. Nem, nem rá emlékezem. Különben is Ő az élők sorában van.

Hetven évvel ezelőtt, 1941-ben megjelent Nagyváradon egy fiatal futballista, akit később Csalának, „Szőke csodának” is neveztek. Én a 10 éves kisfiú, NAC-drukker nagybátyáim társaságában láttam futballozni Perényit. Abban az időben, akarata ellenére Nagyváradon így nevezték el őt.

„PERÉNYI (PECSOVSZKY) JÓZSEF (1921– ), a Nagyváradi AC balfedezete, 1942-ben és 1943-ban 3 alkalommal lépett pályára címeres mezben.

Az alacsony erdélyi fiú kiváló képességű, a nemzetközi színvonalat elérő labdarúgó volt. Fedezetként és belső csatárként egyaránt nagyszerű teljesítményt nyújtott. A válogatottban a balfedezet helyén szerepelt. Kitűnő labdakezelése, kellő taktikai érettséggel, bátor harci szellemmel és nagy munkabírással párosult. A második világháború után a román labdarúgás kiemelkedő egyénisége, Európa-hírű, sokszoros válogatott játékosa lett. (Antal Zoltán, Hoffer József Alberttől Zsákig)”

Ez a könyv 1968-ban jelent meg, de korábban íródott. Csala akkor még közöttünk volt, 1968 októberében hunyt el, 47 évet élt.

Az Ő születési évét kötöttem én Mihai királyhoz.

Ez év július 2-án lenne 90 éves.

Könyveket írtak róla. Gondolom, lesznek megemlékezések ebben az évben is.

***

Nagyváradon 1942 vagy 1943 nyarán barátom hadiözvegy nagyanyját helyettesítette egy eldugott kis trafikban. Azzal dicsekedett, hogy Perényi gyakran betér trafikjukba cigarettáért.

Délelőttönként én is beültem barátom mellé a hűvös trafikba. Titkon reméltem, hogy a bálványozott labdarúgót én is láthatom közelről, civilben.

A NAC játékosai közül első helyen az én kánonomban a kapus Vécsey (Winkler) állt, de utána Csala következett.

És megtörtént a csoda.

A „Szőke csoda” ismét betért a trafikba.

– Mit csináltok fiúk? Gombfociztok? Ki kettőtök közül az ügyesebb?

A barátom rám mutatott.

Néhány percet szórakozott velem. Remegett a kezem. Én, Perényivel, ha asztalon is de focizok.

– Öcsi, ezt még gyakorolnod kell.

A labdarúgó pályán gyakran láttam játszani.

Hosszú évek teltek el. Aradon találkoztunk.

Jóska és Laci fia iskolánk diákja volt.

Apjukat tiszteletből és számításból megválasztottuk a szülői bizottság elnökévé.

Pecsovszky József – már régen visszakapta a nevét – akkoriban egy kis autó tulajdonosa volt. Diákjaink Varjason, munkatáborban építették a szocializmust. Nyár volt, így vakációztak.

Csala két pikszis fagylaltot jegelt le s maximális sebességre kapcsolva autóztunk ki a varjasi diák-munkatáborba.

Nagy volt az öröm.

Mi gatyára vetkőztünk s térdig érő fűben rúgtuk az igazi bőrlabdát.

Hát ezt is megértem, egykori bálványommal, gombfoci partneremmel, ha egy gazos réten is, de futballozhattam.

***

A napokban a kisebbik Pecsovszky fiú, Laci – Jóska a nagyobbik már nincs közöttünk – felesége társaságában meglátogatott.

Laci magasabb, mint az apja. De a lába…, a járása…, a szeme…

Szomorú és mégis jó volt vele emlékezni édesapjára, arra a labdarúgóra, akit Szepes Béla, híres karikatúra albumában, a következő szöveggel tisztelt meg: