A méhek esete a pollennel (avagy: a „megporzás” nem csupán edzői feladat)

● Az éter hullámain javában röpködnek a trágár kifejezések, miközben a szakmai kispadról edzők repülnek, illetve egyre több kulcsfigura helyezi készenléti állapotba a szárnyait; hiszen a madársors, az állandó helyváltoztatás fenyegetettségének szele bármikor megcsaphatja őket. Bizonyára ráismertek a hazai labdarúgás tükörképére, amely – egyes csúcsvezetők szerint – még összetörten is oly gyönyörűen szép. ● Nos, csak próbáljon meg valaki is másként látni/értékelni, a mesebeli tükör sorsára juthat. Az viszont már nem mese, hogy a labdarúgócsapatok szerkezeti berendezkedése a méhcsaládokéval rokonítható. Persze, csupán a normalitás esetén!... Ennek lényege: a méhész (edző) megteremti a szakmai létfeltételeket, ám a pollengyűjtés, illetve a megporzás, a méhek (labdarúgók) elsődleges feladata. Biztos vagyok abban, hogy a méhek henyélése esetén nem a dolgozóknak, hanem a heréknek mondanak búcsút. ● A labdarúgás irányítói szerint a feszültséghárítói szerep kizárólag az edzőké, ezért őket éri a legtöbb megaláztatás. Így aztán, ha a megporzás (focisiker) késik, netán elmarad, akkor mindig az edzőt éri felelősségre vonás. ● Kérem, sok mindent tanulhatnának a hazai labdarúgás valamennyi szereplői a legértékesebb és leghasznosabb rovartól. Legkiváltképpen azt, hogy a heréktől (kártékonyságot okozóktól) a sportmozgalom is meg kell szabaduljon, épp úgy, mint ahogy ez történik egy-egy méhcsaládon belül. ● Szóval, a leghasznosabb rovarok, a méhek nem csupán a kiváló termékeikért érdemelnek dicséretet, hanem a példaértékű életvitelükért is. ● Miközben „egérbe” mondom a magamét, egy gyászhír sötétíti el az egyébként szürkés színű számítógépes kelléket. Ugyanis egy kiváló amatőr sportember mondott búcsút a földi létnek, aki egyébként nyolc esztendőn át volt menetrendszerűen a teniszpartnerem. Ez egyben azt is jelenti, hogy életem első valódi adogató-korszakának jeles partnerét veszítettem el.