A Tiszán

Június végén meghívást kaptam szegedi barátomtól, Antitól, egy hetes tiszai horgászatra.

Megérkezésem napján nem sok jó hírrel fogadott. Az utóbbi napokban nem nagyon fogtak halat a Tiszán. És ez be is igazolódott, mert két napig próbálkoztunk reggeltől estig, sajnos eredménytelenül. Ezután kaptuk a hírt, hogy a kapási idő a nagyon meleg és az apadó víz miatt áttolódott a késő esti, inkább az éjjeli órákra.

Így is tettünk. Mi is éjfél után mentünk ki a vízpartra, a napok óta beetetett helyeinkre. Laci, a barátom szomszédja is velünk tartott.

Miután bedobáltuk felszereléseinket, beültünk horgászszékeinkbe és vártuk a kapást.

Nem sok idő telt el, és Anti felöl óriási csapkodást hallottunk, de már kiáltott is barátunk. Laci azonnal ugrott, lévén fiatalember, én követtem kézilámpámmal a kezemben. Óriási látvány fogadott bennünket, teljesen karikába hajló bot, a 0,40-es zsinór végén ismeretlen erő fodrozta a vizet. Vigyázzunk, szólt Anti, ez jóval nagyobb, mint amit eddig fogtam. De jó lenne megszákolni a végén! Néhány pillanat múlva a zsinór kezdett fölfelé futni a víz felső rétegei felé, majd egy hatalmas amurtest rajzolódott ki, messze felülmúlva az elképzelésünket. Lassan a hal többet volt a felszínen, mint lent, de még semmi sem volt lefutva. Az már biztosnak látszott, hogy a nagyméretű szák is szűk lesz. Elő kell venni a vágóhorgot, kiáltott Anti. Már Laci kezében volt a szerszám, amikor a fáradtnak látszó hal ismét kirohant szinte a víz közepéig. Feladatom szerint lámpámmal igyekeztem követni mozgását, de a fény miatt úgy megvadult, hogy alig lehetett partközelbe csalogatni. Barátom is fáradni látszott, pedig kemény fából faragták, igen izmos srác.

Az utolsó része következett a fárasztásnak, mert teljesen partközelbe került a hal. A hatalmas test már oldalára billegve kínálta magát a vágóhorognak, nagysága fantasztikusnak tűnt. Most jött a tragédia! A megakasztás a vágóhoroggal nem úgy sikerült Lacinak, ahogy kellett volna, mivel nem a szájba vagy a kopoltyú alá lett akasztva, hanem a hatalmas amur hasát érte a vágás. Utolsó erejét összeszedve halunk megugrott, kirántva meglepett barátunk kezéből a vágóhorgot, és a nagy test súlya alatt meggyötört zsinór csattanva szakadt el.

Mi csak álltunk búslakodva, és csak hosszú percek után tört ki néhány nem éppen dicsérő szó Antiból, a kudarcot valló Laci felé. Szegény fiú teljesen maga alatt volt, de mi is.

Ez lett volna az igazi fogás, mert ekkora hallal se azelőtt, se azóta nem hozott össze engem a sors, de tudomásom szerint barátaimat sem. Tizenkét, tizenhárom kilós amurt már fogtam, szép nyurga pontyokat is a Fehér-Körösön, de ekkora példány azóta is várat magára. Ezek a hatalmas halak azóta is elkerülnek.

Kádár Tibor