Amurok a vihar után

Az idei évben legtöbbet kedvenc tavunkra, egy Békés megyei tóra jártunk horgászni főleg pontyokra, termetesebb kárászokra, dévérekre. A tó legtöbbször bőkezű volt velünk, mindig akadt valami a horogra. Amurokkal ez idáig viszont nem ajándékozott meg, bár láttuk, hogy egyik-másik szomszédunk időnként megszákol egy ezüst torpedót. Mi kénytelenek voltunk azzal vigasztalni magunkat, hogy előbb-utóbb minket is megtisztel ez a sokak által annyira magasztalt harcos halfaj. Reményeink egy kora nyári estén váltak valósággá...Június 18-at írtunk. Már hetek óta terveztük barátommal a kiruccanást, de az időjárás kis híján keresztülhúzta számításainkat, ugyanis dél körül orkán erejű vihar söpört végig a régión. A szél vadul tépte a fákat, az eső pedig mintha dézsából öntötték volna, úgy zúdult alá. Mi azonban bátran szembeszálltunk az elemekkel. Már úton voltunk, amikor az eső kezdett alább- hagyni. Nem baj, lesz legalább helyünk, gondoltuk. És valóban. A helyszínre érkezve szinte üresen találtuk a tavat. A szemerkélő esőben szereltük össze felszerelésünket. Mindkét botomon hagyományos etetőkosaras szereléket használtam, a 25-ös damilon egy forgókapoccsal megütköztetve. Előkének pedig 17-es fonott zsinóron 6-os számú horgot használtam. Az etetőanyag piros Maros MIX pontyos kaja volt, amibe egy doboz csemegekukorica is került. A horgon szintén csemegekukoricát kínáltam felfűzve. Tapasztalatom szerint ezt igen szeretik a halak itt.Az első kapásra nagyjából egy órát kellett várni. A szép emelésbe jókor bele is vágtam, egyből éreztem, hogy az idén fogott halakhoz képest jóval nagyobb az ellenállás. Bevágás után a hal hirtelen feltört a felszínre, majd visszafordult a mélybe. Viszonylag könnyen, engedelmesen engedte magát kitekerni, ám amikor a parthoz ért, megindult a cirkusz. Amur volt őkelme. Tudtam: nem biztos, hogy már eléggé elnyűtt damilom meg tudja tartani, ezért engedtem a féken, de az orsó fékje sem igazán szuperált már megfelelően. Vagy teljesen elzáródott, vagy szabadon engedte lehúzni a zsinórt. Végül az utóbbit választottam, és az ujjammal fékeztem a dobot. A sokadik kitörés után éreztem, a hal fárad, így elzártam a féket és keményebbre fogtam a gyeplőt. A merítés ekkor már gond nélkül történt. A mérlegelésnél derült ki: 3,5 kilót nyom idei első amurom, és csak a gyenge felszerelésnek tudható be a több mint negyedórás fárasztás.Sok időm nem volt pihenni. Bő fél óra és jött a következő kapás. Ez is jól akadt, bár az ellenállás kisebbnek mutatkozott. A friss tapasztalatokat felhasználva gond nélkül elboldogultam vele, bár éreztem, ha valami nagyobb hal beköszönne, azzal már nem boldogulnék ezzel a felszereléssel. Végül is megjött az előbbi hal kistestvére, egy 2 kilós amur személyében, amit sikeresen szákoltunk meg. Ekkor már kezdett sötétedni, és mivel világító eszközöket nem hoztunk magunkkal, lassan fontolgatnunk kellett az indulást. De azért annyira nem siettünk, hogy az utolsó kapást ne vártuk volna ki. A harmadik halat is sikerült horogra csalni. Ez már nem annyira kiszámíthatatlanul viselkedett, így rutinosan fárasztottam ki a kereken 2 kilós potykát.Így végül a pár órás horgászatot 7,5 kilós összfogással zártam. Fényképezés után indultunk is hazafelé nagyszerű élményekkel gazdagodva. És persze a tapasztalatokat leszűrve. Legközelebb már nem fogok esélyt adni a halaknak, legalábbis ami a gyenge, elhasználódott felszerelést illeti.Kádár Tibor