Hogyan fárasszuk a halat!

Gyakran megesik velünk, horgászokkal, hogy a szerelék bevetése előtt azon gondolkodunk, hogy milyen jó lenne egy nagyobb halat ezzel fogni. De megeshet az is, hogy a mi hibánk miatt elveszítünk egy gyönyörű halat, és az álom szertefoszlik. Nézzünk néhány tippet és trükköt, hogy esetleg ez ne következzen be.

Egy horgászat alkalmával hal nélkül maradni, nem túl zavaró. Mindegyikünk átélte már az üres szák „élményét”. Ám, ha a szuper hal, kiemeléskor vész el, az a legjámborabb horgászt is kihozza a sodrából. Ahogy azt én is átéltem már néhányszor. Bár, ha néhány tanácsot megszívlelünk, jelentősen csökkenthetjük a hibák arányát.  A jó tanács sokba kerül! Ezzel semmiképpen sem az olyan tanácsokra gondolok, amit éles helyzetekben hallani lehet: „hagyd, hogy fáradjon ki” mondják jobbról, „most húzzad erősebben”, siettetnek balról. Persze, azt teszünk, amit lehet – mindkét változatnak megvannak a maga trükkjei. 

Tapasztalatból mondom, hogy az erőltetett kihúzás veszélybe sodorja a zsineget és a botot. Ha a kiemeléskor a halnak még van ereje, meglehet, fura csodát élhetünk át. Nincs arra egyszerű szabály, hogy meddig kell egy halat fárasztani. Például: lehet, hogy egy 4 kilós pontyot három perc alatt emelőszákba terelhetünk, de lehet, hogy ez eltart 30 percig is.

Nagyon sok függ a hal fajtájától. Nem mindegy, hogy csukát vagy paducot akasztok, mert utóbbinak a szája igencsak lágy.

De figyeljünk oda néhány apróságra fárasztás közben. Így például ahogy az ellenfél nekifutásai egyre rövidebbek lesznek, úgy közeledik a fárasztás végső fázisa. A hal fárad, elveszti egyenes úszási helyzetét, az oldalára billen. Többnyire ilyenkor pillantjuk meg először. Felvillan világos oldala. „Jesszusom, micsoda óriás! Gyorsan ki vele! Fék be, húzzuk, amíg kitart a zsinór!” – ez a tapasztalatlan horgász tipikus reakciója, és a legbiztosabb módszer a hal elvesztéséhez. A kapkodás helyett, inkább készüljünk fel a meglepetésekre. A legtöbb horogra akadt hal a kiemelés előtti pillanatban szabadul el. Ugyanis még a legszelídebb hal is tesz egy végső erőfeszítést a menekülésre, amikor „felfogja”, hogy mi történik vele: meglátja a horgászt, vagy a sekély vízben leér a fenékre, vagy megérzi a kiemelő szák érdes anyagát. Erre bizony, fel kell készülnünk. Két lehetőségünk van a kitörés megakadályozására: egyrészt a rendkívül lágyan beállított fék (én már megjártam, hogy a fék keménysége miatt kb.40 métert kellett ússzak a botom után), másrészt a nagyon magasra emelt bot. Csak a bot állásával lehet a „végső” menekülésnél némiképp utánaengedni, még mielőtt a fék zsineget is engedne le. Egyes halfajoknál alapvetően kell számítani erre a vészreakcióra. 

Még egy jó tanács. Vigyázzunk arra, hogy az emelőszákot az utolsó fázisban ne a hal orra elé tegyük, inkább alá, lehetőleg minél mélyebbre.

Kádár Tibor