Tehetséggondozás helyett lassan ifibajnokságokká alakítják a felnőtt pontvadászatokat

A Román Labdarúgó-szövetség (RLSZ) nem tanult elődei hibáiból, sőt a göröngyös út helyett most a sáros-latyakos utat választotta.

Történt volt tegnap, az RLSZ Végrehajtó Bizottságának a gyűlésén, hogy szigorították az egy csapaton belüli 21 éven és 19 éven aluli játékosok kötelező jellegű szerepeltetésének szabályát. A VB döntése értelmében a 2016–2017-es szezonban a kluboknak kötelező jelleggel egy mérkőzés folyamán végig a pályán kell tartaniuk egy U21-es játékost (I. Ligában), három U21-es játékost (II. Ligában) és három U19-es játékost (III. Ligában), valamint azon IV. ligás csapatok, amelyek érdekeltek lesznek a III. ligás selejtezőkön, a III. ligás szabályoknak kell megfeleljenek.

A probléma, véleményem szerint, a kell/muszájban rejtőzik! A szakszövetség a tagság által befizetett tagdíjakért, igazolási pénzekért, fegyelmi büntetésekért befizetett összegekért cserébe semmit sem tesz a klubokért, és itt leginkább az alsóbb osztályú együttesekre gondolok, hiszen az I. ligás csapatok azért részesülnek a tévés jogdíjakból (az idei szezontól, a II. ligás együttesek egy részének is csurrantnak, cseppentenek valamennyit). A csapatoknak évről évre rosszabbak az anyagi körülményeik, évről évre fogy a számuk, azonban Burleanuék eddig kisujjukat sem mozdították az irányban, hogy mondjuk lobbizzanak a mindenkori román kormánynál a szponzori törvény megváltoztatása érdekében; nincs stadionfejlesztési projektjük, egyszóval sokkal tartoznak, mégis követelnek. Most éppen azt, hogy minden csapat játszasson meccsenként iksz éven aluli játékost(osokat). A helyzet a fából vaskarika tipikus esete. Piacgazdasági körülmények között szeretnének tervgazdálkodást folytatni. Költői kérdés: hogyan irányozhatsz elő valamit bármely csapatnak, amelyik fizet azért, hogy részt vehessen az általad szervezett bajnokságokban, ha te, mint szövetség ezért cserébe nem nyújtasz neki semmit?!

De beszéljünk kicsit arról, hogy miért rossz ez a szemlélet.

Főként azért, mert rontja a versenyhelyzetet, hiszen, ha egy fiatal játékosnak azért muszáj szerepelnie egy csapatban, mert ellenkező esetben kikap a csapata a zöldasztalnál, akkor az miért hajtson, hogy jól teljesítsen, hiszen garantált a helye a csapatban. Mondhatnák, hogy egy csapaton belül nem csak egy iksz éven aluli játékos szerepel, hanem több, ami igaz is lenne, azonban közülük nem mindegyik üti meg az adott osztály szintjét. Hiszen az a fiatal játékos, amelyik valóban jó fiatal korában, már rég önerőből verekedte be magát valamely csapat kezdőjébe, mint ahogy az őszi szezonban Burlă személyében megfigyelhettük ezt az UTA-nál. Ha már szóba került az UTA, az aradi együttes példája is tökéletesen bizonyítja, hogy az ehhez hasonló szabályok sportszakmai szempontból hibásak. Ha Burlă kihagyhatatlannak bizonyult az őszi szezonban, a másik 21 éven aluli játékos megtalálása sokszor okozott fejfájást Nagy Roland vezetőedzőnek. Próbálkozott többek közt Jorza, Costin, Man, Adrian Petre, Vlad váltogatásával, de egyikük sem volt képes konstans teljesítményt nyújtani mérkőzésről mérkőzésre, sőt többször is csapatuk gyenge láncszemének bizonyultak.

Az elmúlt évtized vadkapitalista rendszeréhez talán a klubvezetők tudtak a legnehezebben alkalmazkodni. Hiszen hol elárasztották csapataikat megkérdőjelezhető játékerőt képviselő idegenlégiósokkal, hol elefánttemetőt, hol csikócsapatot hoztak össze. Emlékszem az átkosbeli időkre, amikor a klubvezetők 14-16 felnőtt játékost igazoltak csapatukhoz, és így a meccslapra mindig felkerülhetett két saját nevelésű ifi; ha eltiltás vagy sérülés sújtotta a csapatot, akkor még több, és arra is volt példa, hogy egy-egy ifi önerőből vívta ki, hogy ne csak a meccslapra, hanem a kezdőbe is bekerüljön.

A szakszövetség ezen döntése is igazolja: lassan oda jutunk, hogy a felnőtt bajnokságból, ifjúsági bajnokságot csinál az RLSZ. A tehetséggondozás nem ezt jelenti!