Vízközti dévérezés matchbottal (II.)

<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:14.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:HU; mso-fareast-language:EN-US;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:72.0pt 90.0pt 72.0pt 90.0pt; mso-header-margin:36.0pt; mso-footer-margin:36.0pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

A matchbotos szerelék összeállításáról a következőket kell tudnunk. Ehhez a módszerhez a legmegfelelőbbek a vékony, karcsú karbonszállal ellátott wagglerek. Úszónk mérete a meghorgászandó távolságtól, a szél erősségétől függhet. A 6-10 gramm közötti úszók a leghasználatosabbak, attól függően, hogy milyen bottal, mekkora távolságra kell horgászni. A szerelék összeállítása nagyon egyszerű. A fix úszórögzítőbe csatoljuk az úszót, majd annyi önsúlyt veszünk le az úszónkról, hogy kb. 5-6 apró sörétólomra legyen szükség a pontos kisúlyozáshoz. (Az ólmok felcsíptetése során damilunk megsérülhet, ezért a felerősítés után én körülbelül 40 centire felhúzom az ólmokat, majd ollóval levágom azt a zsinórrészt, ahová eredetileg felerősítettem.) Az ólomfüzér kicsiny súlya épp elég ahhoz, hogy úszónkat pont az antenna tövéig merítse le és elég könnyű ahhoz is, hogy a dévérek gyanú nélkül felemeljék. Ha a halak megemelik ezt a csekélyke ólmozást, úszónk látványosan kiemelkedik a vízből. Ha az ólmok a helyükre kerültek, nincs más dolgunk, mint a horog kiválasztása és felerősítése.  Méretüket tekintve mindig egészen apróval (16-18-as) kezdjünk, majd a halaktól függően váltsunk nagyobbra. Ha nagyon esznek, ráadásul testesebb példányok is megjelennek az etetésen, bátran felköthetünk 12-14-es méretet is. Én az előke hosszát 25 centire szabom, és a két végfület egymásba hurkolva rögzítem a főzsinórhoz. Ilyenkor nem használok mini forgót, hiszen a csali többnyire szúnyoglárva, ami nem csavarja annyira a szereléket, mint egy csonti. Ha csontit használok és összepödrődik az előke, lecserélem. (Hogy ki köt forgót és ki nem, ízlés dolga, horgászatunk eredményessége ritkán múlik ezen.) A tény, hogy halainkat vízközt keressük, nem jelenti azt, hogy elmulaszthatnánk a mederalakulatok feltérképezését. A pontos vízmélység megállapítása azért is fontos, mert így mindig tudjuk, melyik rétegben kínáljuk fel a csalit. A könnyű szerelékkel is megoldható a mélységmérés egy kisméretű „mélységmérő ólommal”, de azt tapasztaltam, hogy így kevésbé pontos a kép, amit kapunk. Sokan erre a feladatra egy másik, nehezebb szerelékkel ellátott botot is előkészítenek, ami a mélységmérésen túl az etetés helyének jelölésében is segítségünkre lehet, valamint ha időközben erősebb cuccra kell váltani, elég felkapni a tartalék botot. Ha ezzel a szereléssel meghatároztuk a helyet, ahová horgászni fogunk, zsinórjelölővel megjelöljük a damilt, majd a parton kihúzva és a könnyű szereléket melléigazítva azon is pontosan ugyanazt a távolságot jelölhetjük meg. (Egyszerűbbnek tűnik, ha csak mellédobjuk a szereléket, de nekem sikerült már így komoly gubancokat okoznom, ha fújt a szél.) Szerelékünk ezzel kész, nézzük, mivel tudjuk halainkat a horog közelébe csalni.

De ezzel majd a következő részben foglalkozok.

Kádár Tibor