Az összeesküvés-elméletek az egész világon elterjedtek. Sokan paranoiaként kezelik, mások hisznek benne, és vannak semlegesek, talán én is. A tények beszélnek és olyan személyek véleménye, akik közel álltak, állnak a politikai döntésekhez, a beavatottakhoz, és látják a legapróbb részleteket. Ezért idéztem legutóbb Caroll Quigley professzor véleményét. De lépjünk tovább.
„Mindig is voltak emberek, akik azt kérdezték: Hová megyünk? De úgy tűnik, még soha nem voltak ennyien.”
Ezt írja egy világhírű amerikai történész 1965-ben, terjedelmes könyve első fejezetének, első mondatában. Vajon ezt a kérdést hányan teszik fel pontosan 60 év elteltével ma, amikor a világpolitika zavarosabb, mint valaha.
Három éve tart civilizációnk történelmének egyik legértelmetlenebb, véres háborúja két testvérnép között. Minden háború értelmetlen, de vérrokont, testvért gyilkolni nagy bűn, és nehezen indokolható. Nem kell részleteiben ismerni Oroszország történelmét, de annyit megtanultunk, hogy a nagy cári birodalom alapjait Kijevben és annak környékén kezdték építgetni kb. a kilencedik század végén, mondhatjuk a mi honfoglalásunkkal párhuzamosan.
Jelenünk egyik legnagyobb, legnehezebben kezelhető problémája az évtizedek óta tartó folyamatos népvándorlás. A kérdés nem új, történelmünk minden szakaszában törzsek, népek, később a szervezett nemzetek, létfenntartásuk biztosítása érdekében vándorlásra kényszerültek.
Az elv nem új, már a felvilágosodás nagy mestere, Rousseau is hírdette, hogy vissza a temészethez, de ezt inkább a nevelés szempontjából tartotta helyesnek, miszerint már a gyermekkorban meg kell lesni a természetet, csodáit fel kell fedezni, és érezni kell a természet éltető közelségét. (A mai iskolákban is alkalmazhatnák.)
Múlt héten új világszemlélet lehetőségeiről írtam, és néhány pontban kiemeltem a legsűrgősebbeket, nézzük meg egyenként őket.
A mai nyugati társadalmak rétegeinek életvitelében az életszínvonal állandó emelésére való törekvés áll első helyen. Közgazdászaink véleménye, hogy magasabb életszínvonal, csak egy folyamatosan fejlődő gazdaságban lehetséges. Az állítás, több szempontot is figyelembe véve, hamis!
Legutóbbi írásomban kifejtettem, hogy nyolcmilliárd ember világnézete annyira különböző, hogy egész világunkat ne akarjuk megválzoztatni. A kínaiak köszönik szépen, meg vannak elégedve sokezer éves szellemi hagyatékukkal, így van ezzel a világ többi része is.
A cím szokatlan, sokan, talán jogosan, egy kis iróniát éreznek a gondolat mögött. Hát igen, igazuk van, mert kérdezhetném: mi az ördögre gondolunk, milyen új világ, melyik világ, és ki által megváltoztatva, és kinek a világa, amit megváltoztatnánk és milyenre?
Ma reggel kinéztem az ablakon, gyönyörű napsütés, mintha nem is január lenne. Pedig bizony január, éspedig 27-e. Fontos évforduló, talán az egész világnak, nekem szomorú emléket hoz felszínre, de a magyar kultúra is gyászol.
Nagy költőnk, Petőfi Sándor sorát bizonyára sokan felismerik, 1947-ben írt, A nép nevében című versének harmadik szakasza kezdődik így. Nemzeti forradalmunk kitörése előtt a költő már hangosan kérdezi, miért vannak a kiváltságosok, és érezteti, hogy valami készül, a nép márnem kér, de vesz, ragad.
Igen, még néhány éjszaka és új világ kezdődik! Vagy talán mégsem? Bizonyára mindenki kitalálja, hogy az új amerikai elnök beiktatására gondolok, és az ezzel kapcsolatos kijelentésekre – miszerint, ha Donald Trump átveszi a hatalmat az Egyesült Államokban, végre új, békés, nyugodt esztendők várhatnak ránk.
Olvasom Ujj Jancsi írását lapunk „átalakításával” kapcsolatban, és osztom azt a véleményt, hogy az aradi sajtó történetében a város „újságírás szempontjából” talán még soha nem állt olyan rosszul, mint ma. Az aradi újságírás, még a kiegyezés előtt, 1860 elején indult el, és óriási „karrier” áll a háta mögött.
A magyar sport egyik legkiválóbb képviselője, Keleti Ágnes ez év január 3-án, pár nappal 104. születésnapja előtt elhunyt. Egész Magyarország, de az egész sportvilág gyászolja. 2004-ben megjelent könyvemben Szent Istvántól Polgár Juditig (A magyar szellem 101 kiválósága) így írtam Róla.
Az öregedő publicista, most a „szezon” végén töprengésbe kezdett, vajon mennyit segít, segített világunkon a filozofálás? Ezen eszmefuttatás is a filozófia körébe sorolható, így már eleve ítéletet hozhatok: sokat ez se segít, mert történelmünk azt bizonyította, hogy soha nem hallgattunk a „bölcs” szóra.
Történelmünket korszakokra szoktuk felosztani, és ebben kétségtelenűl szerepet játszik a sorsdöntő események mellett az adott időszak gondolkodásmódja, értékrendszere, szemléletvilága. Ne menjünk nagyon messzire vissza, pl. a XVI. század lutheri forradalma meghozza a reformáció korszakát, röviddel ezután a nagy francia, angol és más euróiai gondolkodók eszmevilága megteremtette a felvilágosodást.
