Ujj János

Kaptam egy fényképes összeállítást az Európai Parlament ülésterméről, Ezeket fizetjük mi címmel.

Az pamdémia okozta bezártságomban, magam szórakoztatására, az utóbbi évtizedek futballjának a közös nevezőit igyekeztem összeszedegetni.

Nem lévén szakos, csak fél füllel figyeltem oda arra a vitára, amely a magyar nemzeti alaptanterv körül kavargott, kavarog a magyar irodalom tantárgyi oktatásáról.

Gyönyörű anyanyelvünk romlását szinte minden nap átéljük.

Egy tavaly szeptemberben készült, a két világháború közötti Aradot bemutató filmet kaptam a világhálón.

Az aradi magyar színtársulat 1948-as megszüntetésével hozott miniszteri határozatot elemezgetem.

Természetes, hogy napjainkban minden a pusztító világjárvány körül forog.

Aki egy kicsit is alaposabban végiggondolja a világtörténelem alakulását, annak nem újdonság az, hogy a négy évezred alatt világhatalmak alakultak, majd rövidebb vagy hosszabb tündöklés után eltűntek a színpadról.

Szerencsére mindmáig engem is, családomat is, közvetlen környezetemet is elkerülte a vírus.

Amikor évtizedekkel ezelőtt megjelent Erich von Danikennek a földönkívüli lények bolygónkon való jelenlétét igazolni szándékozó könyve, magam is kezdtem hinni az UFO-k létezésében.

A világhálón kerengő nagyon szellemes vicc szerint, arra a riporteri kérdésre, hogy mit csináltak régen, gyógyszerek nélkül, ha megbetegedtek, Pista bácsi rávágja: Hát meggyógyultunk, fiam!

Remélem, utódaink jól fognak majd szórakozni azokon az eszement sületlenségeken, melyek manapság a legtöbb médiában fellelhetők.

Egy, a Himalájáról, pontosabban annak legmagasabb, 8000 méter feletti csúcsairól készített összeállítást „sodort” felém, no nem a szél, hanem a világháló.

Olvasom a lap egyik minapi számában Jámbor Gyula barátom jegyzetét a párizsi klímacsúcsról.

Mind gyakrabban jut eszembe az a magyar szólásmondás, hogy „törököt fogtam, de nem enged”.