A meglét bizonytalansága

Na, már megint kell agyat gyúrni.

Kedvenc nemzetalkotónk Aradon kitalálta, hogy történelemkönyvet irat, s ebből fogják a diákokat okítani a hely múltjából. Ezáltal megdagad bennük a lokálpatriotizmus, s legalább megtudják, melyik híres épített történelmi omladvány előtti járdára köpik a magot, a rágcsit, szaratják a kutyát, köpnek, pakolják ki a buliban felszolgált szilárd kaját vasárnap hajnalban, s szabadulnak meg egyéb, a szervezet számára fölöslegessé vált, vitaminoktól kiaknázott szerves anyagoktól. Mert amúgy szerintem a HELY szeretetét, tiszteletét otthon kell megtanulni, persze, ha van kitől.

Eszem ágában sincs megkérdőjelezni a népcizelláló programra felkért kolozsvári történész professzorok multikulturálisan szegmentált és jóhiszemű agytekervényeit, akik helyi historikus potentátok bevonásával írják meg Arad megye igaz történetét, de hát nem véletlenül fut végig rajtam a zsigeri inger, amikor újabb történelemkönyv születéséről hallok.

Mert, mint kezdtem, megint agyat kell gyúrni. Illetékes fennvalóink máris fussanak a kamrába, és keressenek megfelelő gatyamadzagot, vértezzék fel magukat kellő türelemmel, dézsa mosollyal, történelmi forrásokkal, diplomáciával, koalíciós zsarolótésztával és egyéb, csupán általuk ismert herejajokozó ketyerével, hogy a könyvbemutatón ne nagyon szégyenkezzünk. És szóljanak német, szerb, szlovák, zsidó, bolgár értelmiségieknek, hogy ők is keressenek ketyerét a sufniban, másképp félő, hogy szintén kimaradnak, vagy kapnak egy félmondatot.

Nem akarom előre felnyársalni a medve bőrét, de hát mindannyian tudjuk, a tapasztalatok keserűek, Európának ebben a szegletében a közös történelemírás még afgán békegalambnak számít. Nem feltételezek én startból beágyazott rosszindulatot a nagytudású kolozsvári professzoroknál és a kiválasztott aradi bedolgozóknál, ám a kísértet, hogy végre rrrromán helytörténeti kötet kerüljön a diákok kezébe, hatalmas. Aggodalmaimat alátámasztva elmondom, a közelmúltban készült vékonyka kis, Aradot bemutató képes kötetecskében, amelyet a polgármesteri hivatal rendelt és adott ki, csak azért szerepel a Megbékélés Parkról készült felvételen a Szabadság-szobrunk is, mert Bognár Levente alpolgármester szemfüles volt. Ugyanis az utolsó ellenőrzésre készült kefelevonaton még rajta volt, a nyomdában azonban tiszta véletlenül levágták a fotóról, s csak a román diadalív maradt rajta. Ez nem mese, ez tény, még ha a felek nem is dicsekszenek vele.

Szóval, kötelező, hogy a készülő történelemkönyvben minden Arad megyében élő kisebbség méltóan szerepeljen helye, fontossága, mindannyiunk kincséhez való hozzájárulásának arányában.

Ja, egyébként arról szó sincs, hogy a kisebbségek anyanyelven kapják kézbe a most írandó történelemkönyvet. Pedig adófizetők pénzéből gyártják, adót pedig mindenki fizet ebben a megyében.